földgáztranzit
Ukrajna megpróbál meggyőzni minket arról, hogy két pont között a legrövidebb út, ha ők pénzt kapnak
Ukrajna készen áll arra, hogy azeri gázt szállítson Európába; minderről maga Zelenszkij elnök úr tájékoztatta a világ közvéleményét. Nem győzünk álmélkodni, hiszen Azerbajdzsán felől teljesen felesleges Ukrajna felé kerülni, de ez nem számít, hiszen a molekula mellé csomagolnak morált is, annak pedig, mint az közismert, kifejezetten magas a fűtőértéke.A moldáv elnök nagyon szépen megköszönte az ukránoknak, hogy elzárták a gázt
Ha eddig bárki is vitatta volna, hogy a moldávok igazából románok, akkor az most megdönthetetlen bizonyítékot kapott a tévedéséről. Maia Sandu, Moldávia elnöke ugyanis most elment Kijevbe, és ott szépen megköszönte, hogy Zelenszkijék kibabráltak az országával.Bulgária továbbra is biztosítja a gáztranzitot Magyarország felé
Bulgária továbbra is biztosítja a földgáztranzitot Magyarország felé, ami rendkívül fontos, ugyanis mára nagyrészt a Török Áramlat vezetéken keresztül zajlik hazánk ellátása - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután új bolgár kollégájával tárgyalt.Brüsszel nem siet a megoldásokkal az ukránok által leállított gáztranzit ügyében
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja nevében írásbeli kérdésekkel fordult Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője az Európai Bizottsághoz, mivel - tájékoztatása szerint - az nem tett semmit az ukrajnai gáztranzit év eleji leállásakor. "Egyértelmű fellépést várunk Brüsszeltől a magas energiaárak és a gázpiaci spekuláció ellen" - jelentette ki a fideszes politikus az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.Szijjártó Péter elmondta, hogy hazánkat miért nem érinti az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának várható leállítása
Magyarországot nem érinti az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának várható leállítása, hiszen mára hazánk ellátása döntően a Török Áramlat nevű vezetéken keresztül zajlik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.Nagy "segítség" ez Közép-Európának: Kijev nem hosszabbítja meg az orosz gáztranzitról szóló megállapodást
Ukrajna nem hosszabbítja meg az orosz gáz tranzitjára vonatkozó, az év végével lejáró szerződést - ismételte meg Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn Ungváron, Robert Fico szlovák miniszterelnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.Magyarország világossá tette Bulgária számára: megvétózza az ország schengeni tagságát, ha marad a büntetővám
Botrányos és ellenséges lépés volt, hogy Szófia büntetővámot rótt ki az orosz gázra – nyilatkozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez nem jelentett mást, mint hogy Észak-Macedónia, Szerbia és Magyarország számára a földgáz átszállítását veszélyeztessék.Szijjártó Péter: Bulgáriának is komolyan kellene venni az európai szolidaritás gyakran emlegetett jelszavát
Komolyan kellene venni az európai szolidaritás gyakran emlegetett jelszavát, miután az orosz földgázra vonatkozó bulgáriai tranzitdíj felemelése veszélyeztetheti Magyarország és Szerbia energiaellátását is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Bukarestben.Ajánljuk még