forradalom
Szabadságharc Táncsicsék ellen
A megúszóstól a legkomolyabbig minden március 15-i beszéd arról szól, hogy mindenki a saját politikai programja szerinti mai tanulságokat von le 1848 eseményeiből. Ezek a párhuzamok olykor suták, alapvetően mégis általában ülnek, hiszen az már a modern kor hajnala volt, abból csíráztak ki a mai világnézeteink, képzeteink. Konzervatív szempontból viszont nagyon nehéz őszintén belemenni a témába, mert lehetetlen nagy-nagy szent tehenek levágása nélkül kibeszélni. Pont ezen szent tehenek óvatos kerülgetése miatt szoktak suták lenni a párhuzamok. Szerencsémre megkaptam a segítséget egy Táncsics Mihályt magasba emelő írás képében. A progressziót soha el nem engedő forradalom jelképe, hogy már nem elég nekik a magyar irodalom talán legzseniálisabb verseit sorjázó, ám közéletileg forrófejű kamaszgyerekként viselkedő Petőfi. Újra Táncsics, a szocialista agitátor kell nekik. Tőle indulunk, hogy a szabadságharchoz érkezzünk meg. Ha Varga Mihályon nincs maszk, botrány van, ha Fegyőrön nincs, azt meg sem említi az Index
Újabb példa a baloldali sajtó elfogultságára: az Index írt arról, hogy szerintük mennyire felháborító az, hogy a pénzügyminiszter egy eseményről olyan fotót posztolt, amelyen maszk nélkül látható. A portál azonban azt már nem kifogásolta, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és társa, Orosz Anna október 23-án olyan fényképet tett közzé, amelyiken egyikükön sincs maszk. „A kocsmai késelők menekültek el elsőként a barikádokról” – Az ’56-os emigráns Veszely Ferenc páratlan élettörténete
A kommunizmus elévülhetetlen bűneinek, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc számos tragédiájának egyike az a tény, hogy a közel 200 000 kivándorló honfitársunk között rengeteg nagyszerű hazafit és értékes embert is elveszítettünk. Nem csupán a szabadság veszett tehát el, de azon nemzettársaink egy jelentős hányada is, akik azokban a csodálatos forradalmi napokban ott voltak a barikádokon, azok jó oldalán. Klasszikus példája a fentieknek a kanadai Kamloopsban élő Veszely Ferenc költő, író, műfordító, aki több, mint 63 éve, 1957 elején kényszerült elhagyni hazáját. A csodálatos személyiségű forradalmár sokkal több, mint pusztán költő. Mély bölcsességéért, az emigrációban is megőrzött rendíthetetlen magyarságtudatáért és több évtizedes tanári pályájáért egyaránt méltó az elismerésre. Élettörténete pedig, a fentiek okán, érdemes a bemutatásra, jóllehet, a teljességet megmutatni esetében messze túlfeszítené írásunk kereteit, ezért beszélgetésünk során kizárólag csak a legfontosabbakat próbáltuk meg felidézni. Első rész. Kárpátalja sötét titkai – Idén „Sajtó-nívódíjat” neveztek el Kádár egyik pribékjéről, a sztálinista Balla Lászlóról
Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük. A legújabb kutatások szerint onnan vezényelték le ötvenhat vérbe fojtását, olyan figurák segítségével, mint az a Balla László, aki Kádár tolmácsa és mindenese volt. Balla a „konszolidáció” idején tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket; jellemző, hogy a magyarokkal oroszul (!), tolmács segítségével beszélt. Ezért is különösen felháborító, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított (!), amelyet 2020 nyarán adott át először. Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében egészen visszataszító. Zelei Miklós író Tóth István beregszászi főkonzullal a kárpátaljai múlt sok szennyes, szomorú titkáról beszélgetett. Az ebből készült könyv most jelent meg. Túlélni a kommunisták poklát – Életút-interjú Fekete Pállal, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnökével
Fekete Pál író, tanár, forradalmár 93 esztendős. Székely édesapja megjárta a Gulágot, így arra tanította fiát, óvakodjon a kommunistáktól, és bármi történjen, őrizze meg magyarságát, emberi tartását. Így is történt. A népszerű tanár 1956-ban a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnöke lett, sokat tett azért, hogy azon a vidéken elmaradjon a nagyobb vérontás. 1957-ben letartóztatták, és egészen 1963-ig Kádárék börtöneiben raboskodott, ahol rendszeresen kínozták. Kiszabadulása idején be akarták szervezni, egyetemi katedrával kecsegtették, de ő nemet mondott. Ennek megfelelően soha többé nem taníthatott, segédmunkásként, kubikosként dolgozott. Állandó vendégszerzőnk, Kovács Attila életút-beszélgetést készített az idős forradalmárral, ennek első részében a letartóztatásig követjük a megtörhetetlen férfi történetét.