fővárosi törvényszék
Fenyő-gyilkosság – Tasnádi kitart amellett, hogy felbérelte őt Gyárfás, aki továbbra is tagad (Videó!)
Kitartott korábbi állítása mellett a Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper keddi tárgyalásán Tasnádi Péter, aki szerint őt bízta meg Gyárfás Tamás üzleti riválisa, Fenyő János kiiktatásával, de ő nem végezte el a feladatot, csak a vérdíjat vette át. Tasnádi A keresztapa börtönben című új könyvének dedikált példányát adta a sajtó képviselői és a hallgatóság előtt Gyárfásnak a tárgyalás kezdete előtt. A tanú szerint hozzá hasonlóan Gyárfás sem gondolta komolyan a merényletet, bár nem sikerült feloldani azt az ellentmondást, hogy akkor miért fizetett ki azért tizenkétmillió forintot. Gyárfás Tamás továbbra is következetesen tagadja a vádban foglaltakat, a két férfi szembesítése eredménytelen volt. Tasnádi Péter a tárgyalás után interjút adott a PestiSrácok.hu-nak és a Pesti TV-nek.Törvénytelen lehetett az MSZP 2020-as országos tisztújítása
Pert nyert egy Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus az MSZP ellen a Fővárosi Törvényszéken, amiért törvénytelen volt a megyei szervezet 2020-as tisztújítása. Ebből következik, hogy az MSZP országos tisztújítása is törvénytelen volt. Az ítélet még nem jogerős, így egyelőre a törpepártot kézben tartóknak nem kell megismételni a két évvel ezelőtti tisztújítást.A Fővárosi Törvényszék szerint is hazudott a 444.hu Láng Zsoltról
A Fővárosi Törvényszék szerint is hazudott a 444.hu – adta hírül a Fidesz II. kerület nevű Facebook-oldal. Mint írták, márciusban helyreigazítást kértek a szélsőséges 444.hu internetes oldaltól, mert egy cikkükben valótlan és sértő állítást közöltek Láng Zsolt országgyűlési képviselőről, a II. kerület korábbi polgármesteréről.A halálra éheztetett agárdi kisfiú gyermekorvosának bűnlajstroma tovább gyarapodott
Közokirat-hamisítást is elkövetett az a gyermekorvos, aki korábban a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében is a bíróságon találta magát foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közelménye szerint 2011 és 2013 között oltásokat igazoló dokumentumokat állított ki egy csecsemőnek, később viszont kiderült, hogy az oltást nem adta be a gyermeknek.Leváltották a Quaestor-ügyet tárgyaló bírót
Új bíró kezdte meg a felkészülést a hat éve indult Quaestor-ügy tárgyalására. A 2016-ban indult eljárás folytatására legkésőbb idén októberben kerül majd sor.Másfél év szabadságvesztésre ítélték a hármashatár-hegyi támadót
Másfél év szabadságvesztésre ítélte, valamint öt évre kitiltotta az adott területről a bíróság első fokon meghozott ítéletében a hármashatár-hegyi támadót. A Fővárosi Törvényszék ma másodfokon helybenhagyta az ítélet mértékét. Az ítélet mértékét – egy év hat hónap börtön – helybenhagyta, ám a rendelkező részt részben megváltoztatta ma a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az idén 41 éves B. Ferenc perében. A férfi a hármashatár-hegyi ámokfutóként híresült el.Három évet kapott az a visszaeső bűnöző, aki bozótvágóval támadt egy tanárra diákjai előtt
Három év szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy machetével pedagógusra támadó férfit. A törvényszék a közleményében azt írta: a férfit súlyos testi sértés kísérletében és felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban mondták ki bűnösnek első fokon.Fenyő-gyilkosság – Kuncze szinte semmire sem emlékezik
Ahogy az várható volt, szinte semmire sem emlékezik Kuncze Gábor a bő huszonkét éve elkövetett Fenyő-gyilkosság körülményeiről, előzményeiről. A volt belügyminisztert kedden tanúként hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék a merénylet miatt indított büntetőperben. A másik, ugyancsak kedden meghallgatott tanú az egykori tévésztár, Friderikusz Sándor volt, aki a tárgyaláson kijelentette: személyiségjegyei alapján kizártnak tartja, hogy az ügyben felbujtással vádolt volt televíziós producernek, Gyárfás Tamásnak köze lett volna Fenyő János halálához.Schiffer András a Budaházy-ítéletről: Ilyenkor lenne helye eljárási kegyelemnek!
Schiffer András közösségi oldalán kommentálta a Hunnia-perben Budaházy Györgyre kirótt ítéletet. Mint ismert, a napokban tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte Budaházy Györgyöt a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék. Az LMP egykori társelnöke ennek kapcsán foglalt most állást.Ajánljuk még

















