fővárosi törvényszék
Öt év börtönt kapott első fokon a József körúti gázoló
Öt év börtönbüntetésre ítélte a József körúti gázolóként ismert férfit első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék szerdán. A bíróság egyúttal végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat a közúti járművezetéstől – tartalmazza a közlemény.Nyolc év börtönt kapott Deutsch Tamás apósának gyilkosa
Nyolc év börtönre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte emberölés bűntette miatt nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék az 59 éves B. Istvánt, aki két évvel ezelőtt, egy elszámolási vita során megölte Lazsányi Lászlót, Deutsch Tamás apósát – írja a 24.hu. Mint írják, B. István feltételesen sem bocsátható szabadlábra. A tárgyaláson bemutatták azokat a videókat is, amelyek a késelés előtt történtek, illetve azokat, amelyek a mentősök megérkezését mutatták.Minősíthetetlenül viselkedett az újbudai rendőrgyilkosság vádlottja a bíróságon
Tanúként hallgatta meg az újbudai rendőrgyilkossággal kapcsolatban az áldozat, Baumann Péter mellett eljáró két rendőrt a Fővárosi Törvényszék. Az Index tudósítása szerint elsőként Kállai László idézte fel a januári hívás részleteit. Mint ismert, 2023. január 13-án este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg Sz. Szilárd, akit csak azután tudtak elfogni, hogy egy járőr lábon lőtte. Az egyik rendőr, Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.Hamis vád miatt újabb ítélet született a "lúgos támadásként" ismert ügyben
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hamis vád bűntette miatt – nem jogerősen – 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt egy különös visszaeső terheltet, aki 2017 májusában valótlan nyilatkozatot juttatott el a "lúgos támadásként" ismert büntetőügyben eljáró védőnek. A férfit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, egyúttal elrendelték vele szemben a más ügyben jogerősen kiszabott 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn.Belezavarta vallomásába a koronatanút a vádlott Schadl György, a végrehajtók volt elnöke szabadon távozott a bíróságról
A rá valló koronatanú szavahihetőségét akarta megingatni ma Schadl György, a végrehajtói kamara volt elnöke a Fővárosi Törvényszéken zajló perében. Hogy ez sikerült-e, azt majd a bírónő eldönti, ám megzavarnia láthatóan sikerült a vád kulcsfontosságú tanúját. Ezt maga a tanú ismerte el. F. Vivien, Schadl irodavezetője volt a vádbeli időszakban. Alkut kötött az ügyészséggel és terhelő vallomást tett a vádlottakra, valamint önmagára, cserébe csak tanúként szerepel az ügyben.Bohócot csinál az igazságszolgáltatásból Portik Tamás, meghekkelte a tárgyalást
Bohócot csinál a magyar igazságszolgáltatásból Portik Tamás, aki ma a hetedik ügyvédjét húzta elő a talonból, miután a hatodik (első) védőjét, Szikinger Istvánt is menesztette. Portik jogászok szerint egyértelműen az időt húzza, ez pedig azt jelentheti, hogy nincs érdemi védekezése a Fenyő János meggyilkoltatásával kapcsolatos váddal szemben. Vagy csak nem készült még el a védekezéssel. Kérdés, lesz-e nyolcadik védő a januárban folytatódó perben?Portik Tamás meghekkeli a Fenyő-gyilkosság miatt zajló pert és csak jövőre születhet ítélet?
Az ítéleten kívül már csak egy kérdésnek kell eldőlnie a Fővárosi Törvényszéken, a Fenyő-gyilkosság miatt zajló büntetőperben. Portik Tamás kezében van a kérdés megválaszolásának kulcsa, lesz-e idén elsőfokon ítélet a VICO teljhatalmú urának 1998-as megölésetése miatt, vagy sem. Portik meghekkelheti az eljárást, és még az is előfordulhat, hogy Póta Péter bíró nem tud jövő héten ítéletet hirdetni. De ha akkor nem, akkor mikor?Fenyő-gyilkosság pere: Gyárfás védője a nyomozást ostorozta, Portik közben húzná az időt
Befejezte négy napos védői perbeszédét ma délelőtt a Fenyő-gyilkosság ügyében, a Fővárosi Törvényszéken zajló perben Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás védője. A 403 írott oldalnyi védői beszédet közbeszúrásokkal, rögtönzésekkel 406–407 oldalra duzzasztó védő szerint a bizonyítási eljárásban bizonyságot kaptunk, hogy a negyedszázada vagy még régebben történtekre sokan rosszul emlékeztek és ez szinte természetes. A rendőrségi jelentésektől azonban elvárható, hogy pontosak, korrektek, hibátlanok legyenek, annál is inkább, mert a vádirat ezekre épült. Portik közben húzná az időt. Kérdés, megteheti-e.Portik hatodik ügyvédjét fogyasztja a Fenyő-gyilkosság perében, Gyárfás védője perbeszédét mondja
Portik Tamás négy év alatt már a hatodik ügyvédjét fogyasztja a Fenyő-gyilkosság miatti perben, derült ki ma a Fővárosi Törvényszéken, miután Póta Péter bíró közölte: a legújabb védő Szikinger István. Zamcesnik Péter, Gyárfás Tamás védője perbeszédének harmadik napján is látszólag felesleges aplólékossággal próbálta meg szétzúzni a vád minden állítását. Ha marad a menetrend, novemberben kiderülhet, sikerrel próbálkozott-e a védő, vagy sem.Ajánljuk még

















