fővárosi törvényszék
Gyárfás Tamás védője szétzúzhatja a Fenyő-gyilkosság vádját?
Folytatja a Fenyő János meggyilkoltatásával vádolt Gyárfás Tamás védője a vád és az ügyésznő vádbeszédének ízekre szedését. Zamecsnik Péter három hónapja kezdte meg védőbeszédét, amit ma folytathat a Fővárosi Törvényszéken. Eddig minden vádpontot tényekre hivatkozva próbált meg cáfolni. Nem várható, hogy változtatna ezen a sokszor aprólékosnak tűnő védekezési taktikán.Elsírta magát a bíróságon Turek, akinek állítása szerint nem volt oka megöletni legjobb barátját, Döcher Györgyöt
Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak az előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel vádolt két férfinek a büntetőpere, akiket a vád szerint 24 évvel ezelőtt kivégezték Döcher Györgyöt és a testőrét. Az éjszakai életben csak Turek néven ismert D. Alex, akit felbujtással vádolnak, elsírta magát, mert szerinte semmi oka nem volt megöletni a legjobb barátját.Megkapták büntetésüket a Margit hidat megrongáló fiatalok
A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság szerdán első fokon pénzbüntetésre ítélte azt a két fiatalt, akiket az ügyészség azzal vádolt, hogy a Margit híd pilléreiről több kőkeresztet letörtek – írja az Index.Donáth Lászlónak újra a bíróság elé kell állnia, mert a rá kiszabott pénzbüntetés túl enyhe
A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapját, Donáth Lászlót júniusban ítélték pénzbüntetésre, miután szeméremsértéssel és testi sértéssel vádolták meg, de az ügyészség szerint ez a büntetés túl enyhe, ezért fellebezést nyújtottak be. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy iratai már az illetékes bíróságon vannak, ahol nemsokára jogerős döntés születhet.Az Akta – Évtizedes tárgyalás és szabadlábon garázdálkodó milliárdos csaló
El tudják képzelni, hogy büntetőper csak első fokon évtizedekig tartson? Ráadásul úgy, hogy a vádlott, aki a vádirat szerint milliárdokat csalt el, szabadlábon élvezi az életet és gyakorlatilag ugyanúgy folytatja azóta is a vádbéli cselekményeket, akadálytalanul? Nos, van ilyen. Az úgynevezett Fortress-ügy lehet a rekorder a magyar a bíróságokon azáltal, hogy a hét éve tartó büntetőperben most még körülbelül tíz évet jósolnak az első fokú ítéletig, ami azt jelenti, tizenhét év alatt sikerülhet csak első fokon befejezni az ügyet. Pedig a Fortress-ügyet a 2010-es évek első felében a legdurvább pénzügyi visszaélésnek tartották a pénzügyi szakemberek, ami idehaza megtörténhetett. Annak érdekében, hogy elejét vegyék a hasonló csalásoknak, még jogszabályt is elfogadott a parlament, melyben jelentősen szigorította a bizalmi vagyonkezelést. Ma a Magyar Nemzeti Bank engedélyével ilyen tevékenységet mindössze hat cég végezhet Magyarországon. De még ez sem akadályozza meg a hatóságok előtt 2014 óta ismert csalót, csalással és pénzmosással vádolt pofátlan álbrókert, hogy újabb áldozatokat húzzon le súlyos milliókkal. Hogyan lehetséges és kinek a bűne, hogy a Fortress-ügy a magyar igazságszolgáltatás szégyene lett? Ennek járt utána Az Akta.Vádat emeltek a rendőrökre az M5-ösön rálövő embercsempészek ellen
Vádat emeltek az M5-ös autópályán tavaly novemberben a rendőrökre rálövő embercsempészek és bűnszervezeti társaik ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. Az elkövetőkkel szemben fegyházbüntetést és kiutasítást indítványoztak.Varga Mihály: a Fővárosi Törvényszék visszautasította a főpolgármester keresetét, amelyben "az adófizetés alól próbált kibújni"
A Fővárosi Törvényszék visszautasította a főpolgármester keresetét, amelyben "az adófizetés alól próbált kibújni" – írta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán, a Facebook-oldalán.Döntött a bíróság: egy hónapig letartóztatásban marad az Árpád hídi gázoló
Vasárnap letartóztatták az Árpád hídi gázolóként ismert férfit. A sofőr és az ügyészség is fellebbezett a döntés ellen, ám most másodfokon is a szigorú intézkedés mellett döntött a Fővárosi Törvényszék. Egy hónapig letartóztatásban marad a tuningolt Mercedes vezetője, amivel július 1-jén a késő esti órákban halálra gázolt az Árpád hídon egy szabályosan haladó biciklist – tudta meg az Index a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől.Őrizetben marad az Árpád hídi tragédia okozója, aki a bíróság szerint is közveszélyes
Bűnismétlés veszélye miatt a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett döntött a bíróság – írja az index.hu. A Fővárosi Főügyészség indítványozta az Árpád hídi gázoló letartóztatását, amit el is rendeltek, így a következő harminc napját a börtönben tölti majd. Mint arról már korábban is írtunk, július 1-jén horrorisztikus közlekedési baleset történt az Árpád hídon a hajnali órákban. A szemtanúk szerint spontán versenyzés alakult ki két BMW és egy Mercedes között a Róbert Károly körúton. A két BMW-s nagy sebességgel száguldott, amikor a Teve utcai kereszteződésben a lámpánál találkoztak egy Mercedesszel.Ajánljuk még

















