francia nyugdíjreform
Tízezrek tüntetnek a francia nagyvárosokban a nyugdíjreform ellen
Tízezrek vonultak hétfőn a francia nagyvárosok utcáira a munka ünnepén, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja kapcsán, a rendőrség Párizsban és Nantes-ban könnygázzal oszlatott.Távozik a francia nyugdíjreform elleni tüntetéseket szervező szakszervezet vezetője
A Franciaországban vitatott nyugdíjreform elleni tömegdemonstrációkat szervező CFDT szakszervezet vezetője, Laurent Berger szerdán bejelentette, hogy június 21-én távozik a legjelentősebb francia szakszervezet éléről.Macron megérti a demonstrálókat, de védelmébe vette a reformot
Emmanuel Macron francia elnök hétfői televíziós beszédében kijelentette: megérti a nyugdíjreform ellen tüntető franciák dühét, ugyanakkor védelmébe vette a két napja kihirdetett jogszabályt.Nem hatották meg a brutális tüntetések: Macron aláírta az új francia nyugdíjtörvényt
Az államfő a törvényt azután emelte jogerőre, hogy francia alkotmánytanács jóváhagyta pénteken a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét, amely ellen az elmúlt negyedévben tizenkét alkalommal szerveztek a szakszervezetek utcai tömegdemonstrációkat. A testület ugyanakkor elutasította az ellenzéki baloldal által a reformról kezdeményezett népszavazási javaslatot.Jóváhagyták a francia nyugdíjreformot, elszabadult a pokol Párizsban (videó!)
Emmanuel Macron aláírta a kormánya nyugdíjreformját, így 62-ről 64 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Franciaországban. Miután megszületett a döntés, szó szerint elszabadult a pokol a francia fővárosban.Újra százezrek tüntettek a vitatott nyugdíjreform ellen Franciaországban
Franciaországban az elmúlt negyedévben tizenkettedik alkalommal szerveztek a szakszervezetek csütörtökön utcai tömegdemonstrációkat a vitatott nyugdíjreform ellen, egy nappal azelőtt, hogy a törvény alkotmányossági vizsgálatának eredményét közzéteszi az alkotmánytanács.Franciaországban a tizenegyedik országos tiltakozónapot tartották meg a vitatott nyugdíjreform ellen
Franciaországban a szakszervezetek felhívására csütörtökön tizenegyedik alkalommal tiltakoztak a nyugdíjreform ellen több százezres utcai felvonulásokkal a nagyvárosokban, valamint sztrájkokkal a közszféra stratégiai ágazataiban. A kormány továbbra sem hajlandó lemondani a nyugdíjkorhatár 64 évre emeléséről, miközben a tömegdemonstrációkkal együtt több helyen zavargások is vannak.Kudarccal végződött a francia kormány és a szakszervezetek egyeztetése, csütörtöktől újabb tüntetéshullám
Kudarccal végződött szerdán a francia kormány és a vitatott nyugdíjreform ellen több mint két hónapja utcai megmozdulásokkal tiltakozó szakszervezetek közötti egyeztetés szerdán, egy nappal azelőtt, hogy az érdekképviseletek a tizenegyedik alkalommal szerveznek tömegdemonstrációkat és országos sztrájknapot.A párizsi hulladékszállítók jövő héten újrakezdik a gördülő sztrájkot
A CGT francia szakszervezet április 13-tól ismét meghirdeti a párizsi hulladékszállítók részvételével a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul kezdeményezett munkabeszüntetését, miután a francia fővárosban márciusban három hétig tartó sztrájk után helyreállt a szolgáltatás, és az utcákról eltűntek a szemétkupacok.Ajánljuk még