ftc
Búcsúztatta a Fradi a svéd bajnokot a BL-ben
Sikerrel vette a Fradi a BL-selejtező első körét, ahol házigazdaként 2:0-ra legyőzte a svéd Djurgården csapatát szerda este. A zöld-fehérek mindkét gólját Tokmac Nguen szerezte, aki az MTK elleni nyitófordulóban is eredményes volt az NB I-ben. A norvég támadó előbb távolról bombázott a hálóba, majd egy gyors kontra végén értékesített egy ziccert. Az OTP Bank Liga címvédője a kvalifikáció második körében, amely ugyancsak egyetlen mérkőzésen dől el, az 51-szeres skót bajnok Celtic FC otthonában lép pályára jövő szerdán.Mert a Fradi tényleg egy család: Fischer Paliért, ifjabb Albertért és a többiekért még most is rajonganak (PS-riport)
A Ferencváros esetében tényleg nem szólam: több, mint egy klub, a Fradi egy család. Az öregfiúk-csapat rendületetlenül járja az országot, és mindenhol szeretettel fogadják. Alig-alig kell bárkit bemutatni, hiszen a zöld-fehér szurkolók rögvest felismerik Fischer Palit, Dzurják Csöpit, Dukon Bélát, akik Bánkival kiegészülve az 1980-as évek végének sztárjai voltak, és csak a legifjabbaknak kell bemutatni a Telek Andrást, vagy a „Kisflórit”, azaz ifj. Albert Flóriánt. Zoran Kuntics, Dejan Milovanovics és Bojan Lazics jelenléte pedig azt mutatja, hogy a Fradi-családban tényleg nem számít a származás; ha valaki magáévá teszi azt az értékrendet, ami egy fradistától követelmény, akkor ez a család befogadja tagjai közé. Riport egy albertirsai öregfiúk-meccsről.Nem bírt a Fradi az MTK-val: remek meccsen döntetlen az örökrangadón
Az MTK péntek este 1–1-es döntetlent játszott otthon a címvédő Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényének pénteki nyitányán.Kőkemény ellenfelet kapott a Fradi a BL-ben
A svéd bajnok Djurgården lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.Vízilabda – Nyert a címvédő Ferencváros
A címvédő Ferencváros öt góllal legyőzte a BVSC-t csütörtökön a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, a Margitszigeten. A sorozat első és második körös csoportmérkőzései után alakult ki a felső- (I. csoport) és az alsóház (II. csoport).Legyőzte az Újpestet, ősi riválisa ellen ünnepelt a Ferencváros
A koronavírus-járvány utáni enyhítések értelmében immáron nézők előtt rendezhették meg a fővárosi derbit, a Ferencváros–Újpest mérkőzést a labdarúgó NB1 31. fordulójában, a Groupama Arénában. Annak ellenére, hogy a derbi volt a Ferencváros első hazai mérkőzése a bajnoki címvédés óta, a telt ház ezennel elmaradt – aminek egyik oka, hogy az Újpest szurkolóinak egy része még mindig bojkottálja a csapat meccseit –, de így is több, mint 15 ezren követték a helyszínen a rangadót. Az újpestiek csapata pedig egy régi hagyományt "bojkottált": szembe menve a szokással, a lilák játékosai nem álltak sorfalat a már bajnokként pályára lépő Fradi játékosainak. De nemcsak ebből a szempontból volt rendhagyó a mérkőzés. A kezdősíp előtt ugyanis nem egy, hanem két elhunyt vízilabdázóra, a Ferencváros legendájára, a 85 évesen elhunyt Kárpáti Györgyre, valamint Benedek Tiborra emlékeztek a csapatok és a szurkolók.Ez ismét a Fradi évtizede volt: huszonnégy év után védte meg újra bajnoki címét az FTC labdarúgócsapata
Ismét bajnok lett a Ferencváros férfi labdarúgó csapata: ez immár a 31. bajnoki arany, amivel kiemelkedik a magyar mezőnyből. Sokan várták, hogy most kedden eldőljön az arany sorsa, ehhez pedig a Fradi teljesítette is a feladatot: megverte idegenben a Budapest Honvédot, így nem maradt más, mint a felhőtlen ünneplés. Legutóbb 1996-ban ünnepelhetett a Fradi közönsége címvédést, azóta várni kellett erre az ünnepi alkalomra. A Ferencváros férfi futballcsapata története során tizenegyedik alkalommal védte meg bajnoki címét.Ajánljuk még

















