g. fodor gábor
Gerő: Márki-Zay ezúttal komolyan gondolta, hogy a kommunisták és a fasiszták is benne vannak a paklijában (Videó!)
A választásokon nemcsak ellenzéki kontra kormányvita zajlik, hanem egy harc zajlik az ország lelkéért – jelentette ki Gerő András a Kaktusz című beszélgetős műsor aktuális adásában, ahol kifejtette, a baloldal az elkövetkező ötven napban azon fog dolgozni, hogy forradalmi helyzetet csiholjanak, olyan érzületet gerjesszenek, amelyben a választók elhiszik, „itt mindenen túl lehet lépni”. Beszélgetőpartnere, G. Fodor Gábor ugyanakkor arról beszélt, a Fidesztől nem idegen az ellenzéki lét, hiszen a tizenkét év kormányzás alatt mindig volt olyan hatalmasabb erő – akár Soros György, vagy Brüsszel –, amellyel szemben meg kellett védeni Magyarországot.Soros György szimbolikusan még jelen van, de valójában már egy poszt-Soros-korban élünk
Rendhagyó workshop keretében beszélgetett G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője a néhány hete megjelent, A nagy terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyvről, az országtanulmányokat jegyző szerzőkkel, nevezetesen Bíró Andrással, Kosztur Andrással, Pogrányi Lovas Miklóssal és Matyi Tamással. A workshopról a 888.hu számolt be, ahol a többi között kiderült, hogy a Soros-birodalom egyfajta kórként terjed, de nem Magyarország az egyetlen hely, ahol megálljt parancsoltak a milliárdos spekulánsnak, hiszen a demokráciába kíván folyamatosan beleszólni.Harc az igazság kimondását megtiltó brüsszeli elittel – Bemutatták G. Fodor Gábor könyvét, Az Orbán-szabályt
A XXI. Század Intézet által szervezett online könyvbemutató keretében ismertették G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című kötetét. A rendezvényen Stumpf István, Barthel-Rúzsa Zsolt, Békés Márton, Lánczi András, Schmidt Mária és a szerző beszélt a kötetről. Az eseményen részt vett Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is.G. Fodor Gábor: Orbán Viktor egy háborús miniszterelnök, aki, ha válság van, jön és megoldja a problémákat
G. Fodor Gábor politikai elemzővel, a nemrégiben megjelent Az Orbán-szabály című könyv szerzőjével készített hosszabb interjút a Telex. A politológus beszélt arról, mennyire tartja magát politikai tanácsadónak, és miért írta a könyv hátulján saját magáról azt, hogy „az Orbán-csapat tagja”. G. Fodor Gábor szerint a jövő évi országgyűlési választások tétje nem a kétharmad, hanem, hogy a Fidesz megtartja-e a kormányzati pozícióját, amelyre jelenleg jó esélyeket lát. A miniszterelnök személyiségéről és karakteréről szót ejtve pedig úgy fogalmazott: Orbán Viktor egy háborús miniszterelnök, egy olyan ember, aki, ha válság van, akkor jön és megoldja a problémákat.G. Fodor Gábor: Az őrület kezd eluralkodni Európában és ez ellen lázad Orbán Viktor
A régi szabályok érvénytelenítésével egy új rend korszakába léptünk: Orbán Viktor politikájának kulcsa, hogy meg tudott maradni az emberek mellett, nemzeti ügyekre építő kormányzással nyerve meg a társadalom többségének támogatását – mondta G. Fodor Gábor a Magyar Nemzetnek. A politikai filozófus nemrég megjelent könyve, Az Orbán-szabály mellett a politikai jelentésadásról, az egységes jobboldal titkáról, valamint arról is szó esett, hogy hogyan lehet kormányoldalról lázadni.Az Orbán-szabály – Megjelent a XXI. Század Intézet könyvsorozatának nyitódarabja
Hogyan lett egy 25 éves, tehetséges, érzékeny fiatalemberből megkerülhetetlen, közösségének stabil jövőt biztosító politikus, aki a legjobb úton halad ahhoz, hogy államférfi legyen belőle? Az Orbán-szabály olvasása közben szinte érezni, ahogy a politológus szerző maga is rádöbben: Orbán Viktor sosem a hatalomhoz elegendő többséget akarja megszerezni, hanem mindig arra törekszik, hogy egymással szót értő, egymást tisztelni képes barátok, bajtársak közösségét állítsa maga mögé. Ha kell, türelemmel és bölcsességgel, ha kell, megejtő és határozott példamutatással. A legfőbb Orbán-szabály ugyanis az, hogy a csapatkapitány erejét a csapata adja. Megjelent a XXI. Század Intézet könyvsorozatának nyitódarabja, G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály címmel.Európa a XXI. században: a brüsszeli centralizáció véleménydiktatúrához vezet
A XXI. Század Intézet rendezvénysorozatot indított azzal a céllal, hogy a konzervatív értékek mentén tevékenykedő politikai, szellemi erők nemzetközi szinten is összefogjanak, és egymástól tanulva, de nem centralizálva legyenek képesek választ adni a kontinenst, sőt az egész világot globálisan lefedő kérdésekre. A nyitókonferencia fókuszában ma a migráció, a pandémia, illetve a big-tech cégek uralma állt, a rendezvény első részében Schmidt Mária történész, Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója, valamint Hidvéghi Balázs EP-képviselő előadását hallgathatták meg az érdeklődők, majd G. Fodor Gábor, Frank Füredi és Schöpflin György osztotta meg gondolatait.A kultúra hatalom – megjelent Békés Márton új könyve
Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának új kötete Kulturális hadviselés címmel a kulturális hatalom elméletét és gyakorlatát mutatja be. A könyv online bemutatóján G. Fodor Gábor politológus hangsúlyozta: azért kell ez a könyv, mert a jobboldal szellemi térfoglalása még erőtlen Magyarországon, így ennek a hosszú távú munkának a véghezviteléhez rá kell ébreszteni a nemzeti oldalt ennek fontosságára.Ajánljuk még

















