galgóczi Ágnes
Galgóczi Ágnes: az alapimmunizálás kötelező lesz az egészségügyben dolgozóknak
Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet, amely szerint minden olyan egészségügyi dolgozónak kötelező lesz a koronavírus elleni első két védőoltás felvétele, aki még nem kapta meg. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője pénteken a közmédiának elmondta: a rendelet augusztus 15-én lép hatályba, és az egészségügyben dolgozóknak 15 napjuk van arra, hogy megkezdjék az oltási sort.Nemzeti Népegészségügyi Központ: mindenki éljen az oltás lehetőségével
Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának kedden. Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az európai országokban az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem oltatták be magukat. Közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekben – tette hozzá.Operatív törzs: már falunapot is szabad tartani
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy óra során 199 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 790 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt nyolc, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 904 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 724 614 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 52 272 főre csökkent. 442 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen. Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 54,5 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 42 százalékos átlaggal.Lassuló járvány, kedvező adatok, szabad nyár elé néz Magyarország
Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján sorra hangoztak el a jó hírek mind az átoltottság tekintetében, mind a betegek számát nézve. Mivel folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma már 5 238 903, közülük 3 814 194-en már a második oltását is megkapták. Továbbra is alacsony, kétszázhatvankilenc az új fertőzöttek száma. Elhunyt huszonhat, többségében idős, krónikus beteg. A gyógyultak száma folyamatosan emelkedik. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően a járvány harmadik hullámának végéhez közeledünk. Az oltási ranglétrán hazánk továbbra az élmezőnyben van, második az uniós oltási ranglistán, hiszen a magyar lakosság ötvennégy százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós harminckilenc százalékos átlaggal. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos.Operatív törzs: 334 ezer Pfizer-vakcina érkezett hétfőn
Kedden a szokásoknak megfelelően sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról a koronavírussal kapcsolatban. A tájékoztatási oldal reggeli adatai szerint a beoltottak száma már 5 026 529 fő, közülük 3 072 940 fő már a második oltását is megkapta. 164 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 510 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában elhunyt 21, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 581 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 101 537 főre csökkent, 1417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 159-en vannak lélegeztetőgépen.Operatív törzs: vége a látogatási tilalomnak a kórházakban
Pénteken is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját a járványkezelésért felelős operatív törzs. A koronavírus tájékoztatási oldal ma reggeli adatai szerint a beoltottak száma 4 898 866 fő, közülük 2 886 292 fő már a második oltását is megkapta. 657 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 661 564 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 034 főre csökkent. 1645 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 195-en vannak lélegeztetőgépen.A tizenhat-tizennyolc évesek több mint fele regisztrált már az oltásra
A tizenhat-tizennyolc évesek több mint ötven százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat. Elmondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákra.Előállítottak egy nagykanizsai férfit, aki azt terjesztette, hogy egy faluban mindenki meghalt az oltástól – Frissítés: Megszólalt a falu polgármestere! (videók)
Frissítve: A Pesti TV-nek nyilatkozott elsőként Sztojka Zoltán, az érintett szatmári falu, Rozsály polgármestere, amelyről a vakcinaellenes hecckampány részeként a múlt héten elterjesztették, hogy mindenki meghalt, miután beoltották. Ma jelentette be a rendőrség: rémhírterjesztés miatt egy nagykanizsai férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárás alá vont, mert a férfi azt a rémhírt terjesztette egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt a védőoltás beadását követően. A bejegyzés rendkívül gyorsan terjedt az interneten, és a helyiek megnyugtatására a polgármesternek kellett közleményben cáfolnia a tényként állított valótlanságot – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség ügyeleti központjának vezetője az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője elmondta, hogy ma kezdődik a regisztrált és időpontot foglalt 16–18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Magyarország az első uniós ország, ahol széleskörűen megkezdődhetett a fiatalok oltása. Galgóczi Ágnes hozzátette: a mai napon 144 ezer regisztrált kap SMS-t arról, hogy ők már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban péntek és kedd közötti napokra.Galgóczi Ágnes: Mindenki maga választhatja ki az időpontot és a helyszínt a védőoltáshoz
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, a világban még zajlik a járvány, vannak országok, amelyek épp súlyos járványhullámban vannak, de Magyarországon a védekezésnek, a járványügyi intézkedéseknek és az oltási programnak köszönhetően most már egy kicsit lazíthatunk. Emlékeztetett rá: lazultak a járványügyi korlátozások, megnyíltak a szolgáltatások, a mozik, színházak, uszodák, fürdők.Ajánljuk még