gattyán györgy
Gattyán György: az ellenzéknek csak akkor vagyok „jó fej milliárdos”, ha fizetek nekik
Mióta tudjuk, hogy mindenki, aki nem kér a Gyurcsányékkal való összefogásból az vagy "fideszes áruló", vagy ostoba, azóta nehéz helyzetben vannak a baloldal kritikus hangjai. Az első áldozat Schiffer András volt, aki bár korántsem szimpatizált a kormánnyal, közellenség lett az ellenzék soraiban. Márki-Zay Péter még a saját szövetségeseit sem kíméli a hasonló kijelentéseivel, de az utóbbi időben Gattyán György is kedvenc céltáblája az összefogás toleráns és elfogadó tagjainak. Mióta a Digitális Magyarország Mozgalom vezetője bejelentette indulását a választáson "jó fej milliárdosból" hirtelen "pornómágnássá" változott. Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy mikor Fekete-Győr Andrásnak magyar sikerekről kellett beszélnie egy évvel ezelőtt, valahogy csak az ő sikerei ugrottak be neki.Gattyán György szerint érthetetlen, hogy miért szapulja egymást az ellenzék
Gattyán György a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában beszélt többek között az ellenzék jelenlegi állapotáról. Leszögezte: az nem tárgyalási alap, hogy csak a pénzét akarják a pártok. Nem látszik, hogy stabil összefogás lenne az ellenzéki oldalon; a legnagyobb gond, hogy nincs megfelelő vezetés – mondta a Megoldás Mozgalom alapító elnöke.Gattyán György reagált Márki-Zay vádjaira: egyedül folytatják a munkát
Gyattyán György hétfőn nyílt levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez, és együttműködését ajánlotta fel nekik. Márki-Zay Péter erre saját stílusában válaszolt, és ismét kijelentette, hogy Gattyán a Fidesz embere, és bár konkrétan nem mondta ki, de érzékeltette, hogy elzárkózik a közös munkától. Az ügyben az Index megkereste Gattyán Györgyöt, aki reagált az elutasításra.Gattyán György nyílt levélben kéri az ellenzéket, hogy álljanak össze vele
November végén jelentette be Gattyán György, hogy elindulna a 2022-es országgyűlési választásokon. A milliárdos üzletember pártot is alapított erre a célra Megoldás Mozgalom néven, ami elsősorban az ország digitalizációját hirdeti programként. Gattyán hétfőn nyílt levelet írt az ellenzéki pártoknak, hogy fogjanak össze vele.Kész Gattyán György pártjának programja
Tegnap portálunk is beszámolt róla, miszerint bejegyezték Gattyán György pártját. A párt a Megoldás Mozgalom nevet kapta, székhelye pedig a milliárdos üzletember legnagyobb vállalata, a Docler Holding lett. Az ATV által megkérdezett elemző szerint Gattyán Györgynek még egy nagyon aktív, kompetens kampánynál is kevés esélye van a választásokon. A párt programja egyébként készen van, jövő héten hozzák nyilvánosságra – tudta meg az ATV híradó Gattyán környezetéből.Bejegyezték Gattyán György pártját
December 17-én jelentette be Gattyán György milliárdos vállalkozó, hogy aktivizálja pártját, és elindul a 2022-es választásokon. Most pedig bejegyezték a pornómilliárdos pártját: a Megoldás Mozgalom elnöke maga Gattyán György, alelnökei a Teqball két alapítója, Huszár Viktor és Borsányi Gábor, valamint Bajusz Krisztina ügyvéd.Casting újratöltve! Az ellenzék ismét a miniszterelnök-jelölt keresés állapotában van
A valóság nem egy összeesküvés következménye, hanem sok összeesküvés eredője. Az ellenzék jelenlegi állapota olyan, mintha az amerikai, a francia, a német és az orosz titkosszolgálat, na meg persze a Moszad, együttes, de nem összehangolt beavatkozását szenvedné el éppen. Az ellenzék mindig is több titkos erő műveleti területe volt, beleértve mindenféle kísérletező kedvű pszichiáter csoportok tevékenységét is, de minden szakértőt és elemzőt sikerül újra és újra meglepniük, nem csak ők nem tudják mi történik velük, azt még a szuperszámítógép sem Langley-ben.Hivatalos: Gattyán György is bejelentette indulását a választáson
A Megoldás Mozgalom színeiben indul a 2022-es választáson az egyik leggazdagabb magyarként számon tartott Gattyán György. Az üzletember az ATV-n arról beszélt: célja a kormányváltás, ugyanakkor a miniszterelnökséget csak négy évre vállalná.Márki-Zaynak szúrja a szemét, hogy Gattyán György is bejelentkezett a választásokra
Lapunk is beszámolt arról, hogy a milliárdos Gattyán György is bejelentkezett a 2022-es országgyűlési választásra. Az RTL ezzel kapcsolatban megkérdezte a baloldal jelöltjét is, aki szerint ennek hátterében is a Fidesz áll, és ezzel akarják megosztani a szavazókat, azonban meglehetősen furcsa logikával kikövetkeztette, hogy Gattyán kezdeményezése a kormánypártot gyengíti majd.Ajánljuk még















