gáza
GEOrgPOLITIKA – Izrael bombázta Libanont és Gázát
A Libanonból és a Gázai övezetből kilőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért libanoni és gázai célpontokra. Jeruzsálem szerint a rakétákat a radikális Hamász (Harakah al-Muqáwamah al-ʾIslámijah), azaz az Iszlám Ellenállási Mozgalom lőtte ki. Az izraeli válasz várható volt, hiszen a múltban minden hasonló akciót a zsidó állam légiereje órákon belül megtorolt. Tegnap délután Benjámín Netanjáhú már bejelentette, hogy megtalálják a támadások felelősét és a légierő parancsot fog kapni a támadásra. A libanoni kormány tiltakozott a bombázások miatt.ENSZ emberi jogi főbiztosa: Az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeket követhetett el Gázában
Az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeket követhetett el a Gázai övezet elleni legutóbbi támadásaival, amelyek miatt legalább 242 ember vesztette életét és mintegy 74 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból – jelentette ki csütörtökön Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.Az AP független vizsgálatot követel a gázai toronyház lerombolása ügyében
Független vizsgálatot követel az Associated Press amerikai hírügynökség főszerkesztője amiatt, hogy az izraeli légierő lerombolta azt a gázai toronyházat, ahol az AP, az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és más sajtóorgánumok működtettek tudósítói irodát. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi sajtószervezet a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult azzal a kéréssel, hogy háborús bűntényként vizsgálja az esetet.Az ENSZ főtitkára békét akar Izraelben, Netanjahu tovább folytatja a harcot
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági kabinet vasárnapi ülése után bejelentette, hogy Izrael tovább folytatja a Gázai övezetet uraló iszlamista szervezetek, elsősorban a Hamász elleni Falak őrzője nevű hadműveletet – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a Közel-Keleten. Ezt követően rakétaháború tört ki a Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael között. Hétfő óta 181 palesztin, köztük 47 gyerek vesztette életét a Gázai övezetben. Izrael tíz áldozatról számolt be, köztük két gyermekről. A harcok befejezésére szólította fel a palesztinokat és az izraelieket az ENSZ főtitkára, António Guterres.A nyugati sajtó kettős mércéje
Amikor az izraeli Kirjat Gat településen az ötéves Ido Avigal temetését tartották – a gyerek édesanyja és nővére is megsebesült egy Gázából indított rakétatámadásban – a palesztinok újabb lövedékeket indítottak. A gyászolóknak fedezékbe kellett menekülniük. Az időzítés nem volt véletlen…Meghalt a palesztin Iszlám Dzsihád volt vezetője
Meghalt Ramadan Sallah, a palesztin Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet volt vezetője egy betegség következtében - közölte az al-Manar libanoni televízió szombaton. A 62. életévében elhunyt Sallah 1995-től 2018-ig volt az Irán támogatását élvező radikális szervezet főtitkára.Izrael csapást mért a Hamász létesítményeire
Izrael csapást mért a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom két létesítményére a Gázai övezetben, válaszul a zsidó állam területére kilőtt rakétára - közölte az izraeli hadsereg.Izrael lezárta a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét
Az izraeli hatóságok vasárnap reggel részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Ereznél, válaszul a tűzszüneti tárgyalások elakadására és az erőszak folytatódására a határ mentén - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet vasárnap.Többen megsebesültek izraeli légicsapásokban Gázában
Legkevesebb 18 palesztin megsebesült csütörtökön a Gáza egyik kulturális központját ért izraeli légicsapásokban, miután a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet közel kétszáz rakétát lőtt Izraelre - közölte a Dunya al-Vatan palesztinai hírportál.Ajánljuk még

















