gazdatüntetés
Nem lehetne csak simán Deutschland?
A kontinentális Európa egykoron legerősebb országa mindig meghatározó alakítója volt mind az európai identitásnak, mind a regionális geopolitikai és gazdasági helyzetnek. Éppen ezért a mindenkori német államalakulatoknak hatalmas felelősségük van Európa sorsának alakításában. Ugyanakkor egyetlen ország sem képes egy régió stabilitását garantálni, ha erre odahaza sem képes. „Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt”, vagyis „Németország, Németország mindenek felett, mindenek felett a világon” – szól a német himnusz első versszakának szövege, amely bár a XIX. században íródott, hivatalos szövegként csak a náci hatalom csúcsán használták. A baljóslatú „über allesből”, amelynek jelszava alatt az emberi történelem legpusztítóbb gyilkolási hulláma indult útjára Németországból, mára inkább „unter alles” lett. A szélsőségek pedig épp ugyanolyan rosszak, bármilyen előjelet teszünk eléjük. Lassan felmerülhetne a németekben a gondolat, hogy nem lehetne-e egyszerűen csak Deutschland, anélkül, hogy az mindenek fölött, vagy mindenek alatt állna? Hatezer traktorral a kormány ellen – Sikerül Scholznak behúzni a kéziféket?
A mai nagy tüntetésre 6000 traktorral érkeztek a kormánnyal elégedetlen farmerek. Láthatóan sikerült a gazdáknak hatást gyakorolni Olaf Scholz kancellár kormányára. A „közlekedésilámpa-koalíció” csütörtökig ki fog dolgozni egy új támogatási tervet a német gazdák számára, amely komoly terheket vehet le a vállukról. Rolf Mützenich, a Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nyárig több olyan lépést tesz majd a kormány, amely biztosítja a kisebb gazdaságok jövőjét. Ez azért fontos, mivel pont a kis, családi vállalkozások kerültek veszélybe a megszorító intézkedések, valamint a klíma- és állatvédelmi törvények miatt. A törvények komolyan szabályozzák az állatok életterének nagyságát, és ez sok gazdát arra kényszerített, hogy hitelt vegyenek fel az istállók átépítése miatt. Hasonló a helyzet a műtrágyatörvénnyel és a megújuló energiával. Ezek mind többletköltségekkel jártak, mivel a napelemek és szélturbinák beszerzését sem tudta minden gazda saját zsebből megoldani. A műtrágyákból is csak a drágább, környezetkímélő fajtákat szabad használni, ami megnövelte a termelési költségeket. GEOrgPOLITIKA – Akár kormányt is buktathat a Berlinben összegyűlt több ezer traktoros gazda
Ma lesz Berlinben a Brandenburgi-kapunál a német gazdák tüntetése. Több ezer traktorral mentek a német fővárosba, hogy ott tüntessenek a balliberális kormány megszorításai ellen. Olaf Scholz kancellár kormányzata megemelte a gazdák számára kedvező szinten tartott ipari gázolaj árát és kötelezni akarja őket, hogy gépjárműadót fizessenek a mezőgazdasági munkagépek után is. Berlin ezzel akarja a tátongó költségvetési lyukat betömni, amelyet a zöld átállás erőltetése, valamint az elhibázott szankciók okoztak Németország számára. Scholz viszont elkövette azt a hibát, hogy elmondta: a befolyó pénz nagy részét Ukrajnának szánja. A gazdáknál ez kiverte a biztosítékot, mivel joggal követelik, hogy a német kormány az ő érdekeiket képviselje és ne Kijevét. Most már nemcsak a megszorítások visszavonását követelik, hanem a kormány lemondását is. Sok nagyobb gazdaság tulajdonosa a Bundesratban politizál tartományi szinten a CDU/CSU pártcsaládban. A konzervatív pártok már régóta előrehozott választásokat szeretnének, mivel a német gazdaságnak nagyon sok kárt okoztak a zöldpárti politikusok. A gazdák tüntetése pont kapóra jött, mert elképzelhető, hogy megbuktathatják a szociáldemokrata–liberális–zöld kormányt.