gyöngyösi márton
Etiópok gátépítéséhez hasonlította a határontúli magyarok ügyét a Jobbik elnökhelyettese
Megkérdezték Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökhelyettesét egy jászberényi fórumon, mit szól a Momentum politikusainak nemzetárulásához. Annak ellenére, hogy a kérdés a Jobbik és a Momentum szövetsége okán egyáltalán nem érdemtelen, Gyöngyösi annyit felelt, hogy "ennyi erővel kérdezhetnék arról is, hogy az etiópok miért építenek gátat a Níluson". Egyébként szerinte a Momentumnak szíve joga azt támogatni, akit akar. A történtekről az Origo számolt be a Hír TV tudósítása alapján. A portál szerint a kettős állampolgárság megadásával – Gyurcsányékat leszámítva – a többi ellenzéki párttal kialakult valamilyen konszenzus a határon túli magyarság kérdésében, de ez most úgy tűnik, borulni látszik.Titkolja Ujhelyi, hogy mivel foglalkozik a strasbourgi szakköre
Visszafogottságra intett Magyarországgal kapcsolatban az Európai Bizottság leendő elnöke, Ursula von der Leyen. Egy interjúban a német politikus elmondta: a közép- és kelet-európai országokban sokaknak az az érzésük, hogy az unióban nem fogadják el őket teljesen. Mindez jó hír a magyar kormánykoalíciónak, a Fidesz—KDNP tizenhárom képviselője támogatta von der Leyen megválasztását. Az ellenzékből viszont a nyilatkozat miatt már kritika érte az új vezetőt.Itt van, hogy a magyar EP-képviselők mit várnak az Európai Bizottság új elnökétől
Az Európai Unió külső határainak megvédésével a bevándorlást meg kell állítani, az uniós szerződésekben rögzített módon a nemzeti identitást tiszteletben kell tartani, és a közép-európai országok uniós támogatási forrásainak mértékét fenn kell tartani - jelenttette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.Gyöngyösi Márton bejutott, de még nem tudni, hogy ki lesz a Jobbik egyetlen EP-képviselője
A pártelnökség szerdán dönti el, ki lesz a Jobbik európai parlamenti EP-képviselője – közölte az MTI érdeklődésére vasárnap éjjel, a választási végeredmény nyilvánosságra hozatala után tartott sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője, elnökhelyettese.Gyöngyösi Márton szerint a pártszakadás a legpozitívabb fejlemény a Jobbik eddigi életében
Az Európai Parlament korábban mellékhadszíntere volt a közéletnek, mára viszont a középpontba került, ezért szeretne ott politizálni - mondta a 24.hu-nak Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője. A politikus úgy látja, az európai szintér azért is kiemelten fontos, mert itt megakasztható a "NER kiépítése". Pártjáról szólva az EP-listavezető azt mondta: sokkal jobb eredményre számítanak, mint amit a közvéleménykutatások jósolnak. Azokat ugyanis a populista pártok szokták megnyerni, de az eredmény általában más képet mutat. Gyöngyösi arról is beszélt, hogy a néppártosodás jó irány volt a Jobbik életében, a pártszakadás pedig a lehető legjobb dolog.Kannibálellenzék - Balos vitán estek egymásnak az ellenzéki politikusok, de legalább kiderült: Sargentini a példaképük
Az ellenzék önkannibalizmusba fordult, a Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Döme Zsuzsa pedig széttrollkodta és ellopta a show-t a Gulyás Márton Partizán nevű csatornája által vasárnap este rendezett EP-listavezetőin vitaesten. Az eseményre hivatalos volt Trócsányi László igazságügyi miniszter is, ő azonban rendkívül előrelátóan visszautasította a meghívást, hasznosabb dolgokra szánva az idejét. Így létező társadalmi támogatottságú párt képviselője híján egy hipotetikus adok-kapok alakult ki arról, mit is csinálnának az egyes pártok, ha végre valaki rájuk is szavazna. Mindenesetre azért megpróbálták leváltani Orbánt is, populizmusozással, oligarcházással és ellenzéki összefogással, amely aztán hamar átváltozott egyfajta összellenzéki kibeszélőshow-ba, igaz, csak sarat dobáltak a képviselők, székeket nem.Tizenöt nap munkáért harmincmillió forintot fizetett a Jobbik az Iránytű Intézetnek
Oldalanként mintegy 300 ezer forintot fizetett a Jobbik frakciója az Iránytű Intézetnek, hogy felmérjék az ellenzéki esélyeket a fővárosban, valamint a pártok népszerűségét - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.Ujhelyi Gyöngyösinek: Az MSZP és a Jobbik legyenek harcostársak!
A Jobbik támogatja a szocialisták európai, szociális ösztöndíj bevezetéséről szóló gondolatát, a következő öt évben pedig az sem elképzelhetetlen, hogy az MSZP és a Jobbik akciócsoportot alakítva küzdjenek a magyar érdekekért. Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton a napokban elkövetett budapesti beszélgetéséből az is kiderült, hogy mit csinálna másképpen Ujhelyi az MSZP színeiben, mint ahogyan az is, hogy miért gondolja úgy Gyöngyösi Márton, hogy jó ötlet a béruniót állítani kampányuk középpontjába, miközben az már korábban sem nyerte el az európai emberek támogatását. Ujhelyi az MSZP nevében harcostársnak kérte fel a Jobbikot, hogy együtt bontsák le Orbán Viktor hatalmát és a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.Történészkedni, közgazdászkodni kezdett Puzsér és a Jobbik – Nem kellett volna
Demóbunyónak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök és Brüsszel vitáját a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltje szerdán a Jobbik budapesti majálisán. Puzsér Róbert szerint a miniszterelnöknek az uniós pénzekre, az EU-nak pedig a jól képzett, de olcsó magyar munkaerőre van szüksége; utóbbit nem érdekli például a jogállamiság helyzete a Kárpát-medencében, nem fognak bennünket felszabadítani. Sneider Tamás pártelnök egyebek mellett az örök élet ígéretével állítaná meg a magyarság fogyását; a csodatételhez mindössze a kormányfői posztra lenne szüksége. A Jobbik rendezvényén atrocitás érte a PestiSrácok.hu riporterét, Jurák Katát, akivel szemben Pál Gábor, a párt volt sajtófőnöke tanúsított vállalhatatlan magatartást. A Jobbik majálisáról portálunk élő adásban közvetített; az erről készülő filmünket olvasóink csütörtökön tekinthetik meg weboldalunkon.Ajánljuk még
















