gyöngyösi márton
Deutsch: Heisler András azzal a Gyöngyösivel smúzolt, aki szerint minden zsidó nemzetbiztonsági kockázat
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is reagált Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének kormányellenes kirohanására. Mint Facebook-bejegyzésében írta, Heisler a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökeként a nyíltan antiszemita Gyöngyösivel közösen vett részt és smúzolt egy szédervacsorán.Heisler András gyomorforgató módon ment neki egyházi vezetőknek és a kormánynak
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közismerten balliberális irányultságú elnöke nem sokkal azután, hogy a nyíltan antiszemita Gyöngyösi Mártonnal együtt ült az LMBTQ-lobbista múlttal rendelkező jelenlegi amerikai nagykövet széderesti asztalánál, most másokat vádol a zsidóság hagyományaival, eszméivel és értékeivel történő szembefordulással.Orbán Balázs Twitteren emlékeztette Gyöngyösit, hogy melyik párt elnöke
A Jobbik új elnöke, úgy tűnik, teljesen megfeledkezett pártja múltjáról, és jelenleg igyekszik úgy tenni, mintha mindig is ők lettek volna a "legeurópaibbak" a magyar politikai palettán. Orbán Balázs ezért kénytelen volt emlékeztetni Gyöngyösi Mártont arra, hogy mégis hogyan állt hozzá a pártja pár éve az uniós tagságunkhoz.Zsidó származása miatt nem lehetett a Jobbik képviselőjelöltje Jakab Péter
Jakab Péternek zsidó származása miatt nem engedte a Jobbik, hogy képviselőjelöltként induljon a 2014-es választásokon – vallotta be a Hír TV-nek adott interjúban a politikus. Jakab Péter szerint a döntést azzal magyarázták, hogy nem fordulhat elő még egy Szegedi Csanádhoz hasonló eset.Működésben az uniós feljelentőbrigád – Cseh Katkáék szankciókat sürgetnek Magyarország ellen
Jaak Madison, az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport észt politikusa arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy meg kell büntetni azokat az országokat, amelyek nem tesznek eleget a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának, és nem tartóztatják le Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amint az országuk területére lép. Szerinte ezekkel az országokkal szemben gazdasági szankciókat kell hozni, és fel kell függeszteni az uniós támogatások kifizetését.Képzelt jelentés egy amerikai nagykövettől
Gyöngyösi Márton a Széder-esten világossá tette számunkra, hogy az úgynevezett konzervatív fordulat nem visszatérés a párt egykori antiszemita múltjához, így ez jövőbeni kockázatot nem jelent. Biztosított továbbá arról, hogy habár az EP-választásokon külön fognak indulni, önállóságuk nem változtat a 2022-es összefogásban megfogalmazott progresszív célokon, így anyagi támogatásuk továbbra is kívánatos. Jelzem továbbá a külügynek, hogy Gyöngyösi megerősítette, hogy minden kapcsolatát megszakította Oroszországgal. Ennek ellenére itt további információ gyűjtése szükséges más forrásokból. Végül kértem tőle, hogy pártja támogassa a nagykövetség által kezdeményezett plakátkampányunkat, aminek másnap eleget tett. Összességében a Jobbik támogatása a jövőben is kiemelt prioritás. Kérem jelentésem eljuttatását az elnök úrhoz! Tisztelettel: David Pressman."Nincs hálózat", de az ukrán nacionalisták átvették Pressman plakátkampányát
Biztosan nincs benne semmi összefüggés, és csak jobboldali konteó, hogy egy kottából játszanak az ukrán nacionalisták és az amerikai kormányzat. Az is csak véletlen, hogy a nemrégiben még kárpátaljai szeparatizmussal riogató soviniszta csoportok egészen véletlenül ugyanazt a plakátkampányt indították be a határ másik oldalán, mint amit Pressman úr ideát, nevezetesen az '56-os szabadságharc és a jelenlegi háború párhuzamba állítását. Azt már ne is hánytorgassuk fel, hogy az ukránoktól meglehetősen erős dolog '56-ot emlegetni, de hát tudjuk jól, akkor ők most már inkább mégsem voltak.A megfelelési kényszernek tulajdonította Heisler András vele kapcsolatos megjegyzését a kipában vacsorázó Gyöngyösi Márton
A zsidó származású képviselőket korábban még listázni kívánó Gyöngyösi Márton egy interjúban szembesült Heisler András, a Mazsihisz elnökének kommentárjával, amelyben nem tartotta „hiba nélkülinek”, hogy Gyöngyösi meghívásáról nem tájékoztatták a David Pressman által celebrált széderesten. A Jobbik – Konzervatívok elnöke ezen meglepődhetett, válaszában ugyanis csak egy fokkal fogalmazott cizelláltabban, mint korábbi elhíresült antiszemita megnyilvánulásakor, ezúttal ugyanis Heisler András szavait a menthetetlenül beteg, megfelelési kényszereket szülő magyar közélet számára írta a kipában vacsorázó ex-szélsőjobboldali pártelnök.Ajánljuk még

















