győr
Győri iskolát fertőtlenít a honvédség
A győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium épületegyüttesét fertőtlenítik a Magyar Honvédség Pápa Repülőbázis kijelölt fertőtlenítő rajai és a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj biológiai mentesítő csoportjai vasárnap. Az iskolaközpontban mintegy ezerháromszáz gyermeket nevelnek, vagy oktatnak.Völner Pál: a cél, hogy soha többé ne forduljon elő a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragédia
A kormány továbbra is az áldozatok pártján áll az elkövetőkkel szemben – fogalmazott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, miután a parlament által elfogadott módosítás kizárta a feltételes szabadságra bocsátást a legsúlyosabb bűncselekményeknél. Azután kellett szigorítani az eddigi intézkedéseken, hogy több olyan súlyos bűncselekmény is történt az elmúlt hónapokban, években, melyeket olyanok követtek el, akiket a bíróság feltételesen szabadlábra helyezett. Az Országgyűlés által kedden egyhangúlag elfogadott törvénymódosítás értelmében a bíróság a feltételes szabadságvesztés alól nem kizárt esetekben – például a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekményeknél – is csak kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés után engedheti meg a feltételes szabadságra bocsátást. Amennyiben így dönt a bíróság, akkor is az elítélt mellé kötelező pártfogó felügyeletet elrendelnie, valamint nyomkövetővel biztosítani kell a kötelező távoltartást.Szijjártó: Magyarország élen jár a klímaváltozás elleni küzdelemben
Győrben adták át Európa legnagyobb tetőn kialakított napelemparkját. A berendezést az Audi Hungaria győri logisztikai központjának tetején alakították ki. Az átadáson Szijjártó Péter is felszólalt.Milliós értékben lopott alkatrészeket két férfi, elkapták őket
A Győri Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett 2020. szeptember 15-én arról, hogy az elmúlt időszakban egy győri gyárból több alkalommal tulajdonítottak el alkatrészeket, műszaki cikkeket ismeretlen tettesek.Csak részben ismerte be bűnösségét a tanárát megkéselő győri diák
Megkezdődött hétfőn a Győri Törvényszéken annak a fiúnak a büntetőpere, aki tavaly decemberben megkéselte osztályfőnökét a helyi Jedlik Ányos gépipari és informatikai középiskolában. A diákot előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják. A vádirat szerint a fizikaóra elején a fiú, azt színlelve, hogy szeretne mutatni valamit, kiment a tanárnőhöz és odaadta a füzetét. Ezután a pedagógus mögé lépett és lapockatájékon hátba szúrta. A tanárnő a földre rogyott, a fiú pedig mellé guggolt, és a feje fölé emelt késsel még kétszer lesújtott a nyaka és a mellkasa felé. Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került.Átadták az ország első családbarát jégcsarnokát Győrben
A 2 milliárd 170 millió forintból épült Nemak Jégcsarnok az első az országban, ahol lehet családi jegyet váltani a családbarát szekcióba, emellett a mérkőzések alatt a gyermekeket sokféle foglalkoztató is várja, köztük olyan is, ahol a korcsolyázás alapjait tudják elsajátítani.Egy hónapja eltűnt győri fiút keres a rendőrség
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják Udvardi Krisztofer Róbertet – számolt be a police.hu.Hamarosan hajózhatóvá válik a Duna Győrnél is
Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a hatvan százalékot – mondta a Torda-szigetnél épülő torkolati műtárgy egyik acél elzáró táblájának beemelése előtt tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miniszteri biztosa.Győrben lesz a maratoni kajak-kenu Eb
Szűk két hónappal a verseny rajtja előtt az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) értékelte a járványügyi helyzetet, és úgy döntött, hogy október 1-4. között megszervezhető a maratoni Európa-bajnokság Magyarországon. A helyszín ugyanakkor változott, az eseményt Győrben rendezheti meg a magyar szövetség (MKKSZ).Ajánljuk még