gyurcsány ferenc
Holnap újra bíróság elé állhatnak Czeglédyék, addig itt egy kis szombathelyi választási matek
Czeglédy Csaba már dörzsöli a tenyerét. Valami miatt van egy olyan érzésem, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) engem fog indítani Szombathelyen és a környező tizenegy településen az előválasztáson – írta egy vigyorgó fej kíséretében a közösségi oldalán. A bűnszervezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalás miatt kedden a Kecskeméti Törvényszéken bíróság elé álló politikus, a DK kampánykiadványának címlapján is ott fityeg. Ez persze még csak az előválasztáson való indulást jelenti, de afelől ne legyen senkinek kétsége, hogy az előválasztáson állított jelöltek összeállítása mögött már valamiféle pártalkuk és egyezségek állnak és a sort úgy állítják össze, hogy a jelöltek között egy erős ember legyen. Azt, hogy Czeglédy belengette, Szombathelyen ő lesz a DK jelöltje, a Dunántúlon két másik választókerületben történt érdekes esemény előzte meg, ami ugyan csak valamiféle vélt paktumra utal. Czeglédy „tartásdíjáról” beszélt hétfőn az Országgyűlésben Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője egyebek mellett megemlítette, hogy Gyurcsányék kedvenc ügyvédjét immár összesen százötvenmilliós szerződésekkel stafírozták ki a DK-hoz köthető ellenzéki önkormányzatok. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ülésnapon elmondta, rossz hírük van Czeglédy számára, az új szabályozás szerint ugyanis a mentelmi jog immár nem vonatkozik rá, ha jövőre esetleg ezzel a módszerrel akarna újra kibújni az ellene folytatott eljárás alól.Fidesz: ki és milyen célból fizet „tartásdíjat” Czeglédy Csabának?
Czeglédy Csaba ügyéről, agrártámogatásokról és a klímavédelemről is szó volt az azonnali kérdések között hétfőn az Országgyűlés ülésén, amely napirend utáni felszólalásokkal zárult. A Fidesz részéről Budai Gyula elmondta, hogy kedden a Kecskeméti Törvényszék előtt folytatódik Czeglédy Csaba és társai ellen a hatmilliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőper. Azt kérdezte ezzel kapcsolatban: ki és milyen célból fizet „tartásdíjat” Czeglédy Csabának?Fidesz: a Gyurcsány-párt folytatja oltásellenes akcióját
A Gyurcsány-párt folytatja oltásellenes akcióját, most a védettségi igazolvány kapcsán próbálnak bizonytalanságot kelteni – kommentálta hétfőn közleményében a Fidesz azt, hogy a DK szóvivője sajtótájékoztatón azt mondta: az oltóanyag típusának feltüntetése híján a magyar vakcinaútlevéllel nem lehet külföldre utazni.Orbán Balázs ismét kiosztotta a baloldalt vakcina-ügyben
Mire megérkezne idén decemberben a Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által várt plusz vakcina, a baloldal már rég azzal fogja támadni a kormányt, hogy miért rendelt ennyi vakcinát (vö. lélegeztetőgép) – írta Orbán Balázs államtitkár a Facebook-oldalán. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, Orbán Balázs tegnap is kirakott egy bejegyzést, melyben kifejtette véleményét a baloldali halálkampányról. Azt írta: amit a baloldal az oltás kapcsán a napokban tesz, az – még a legvisszafogottabb megfogalmazás szerint is – visszataszító.Csókay András a MOK elhatárolódását várja a járvány idején politizáló, betegeiket elbizonytalanító orvosoktól
A hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól vezetve jelentős mértékben hátráltatják a járvány elleni védekezés sikerét, annak legyőzését, súlyosan vétkezve ezzel a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében foglaltak ellen – írta a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében Csókay András. A világhírű idegsebészt egyebek mellett az háborította fel, hogy Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségügy-politikusa az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyíltan elmondta, hogy ő, mint háziorvos hogyan bizonytalanítja el a hozzá oltásra jelentkezőket a kínai vakcinával kapcsolatban. Nyílt levelét Csókay András Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének címezte, egyúttal a szükséges etikai vizsgálatok azonnali megindítását, illetve a testület halasztást nem tűrő elhatárolódását szorgalmazta a járvány idején politizáló orvosoktól.A baloldalon semmi sem biztos, csak a bizonytalanság
A baloldal érdeke egyértelműen az, hogy az előválasztás komoly nézeteltérésektől mentesen, botrányok nélkül valósuljon meg, éppen ezért egyelőre egységesnek, szolidárisnak mutatkoznak, azonban a lehetséges jövőbeni konfliktusok már körvonalazódnak – fejtette ki a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint az idei előválasztás nemcsak a kivitelezése, hanem költségei miatt is sajátos lesz, ugyanis nem tudni, miből de rengeteget fog a baloldal erre a szeánszra elkölteni.Orbán Balázs: gyomorforgató, ahogy a baloldal az oltás kapcsán hazugságokat terjeszt
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára, Facebook-oldalán kommentálta Gulyás Gergely mai, szintén közösségi oldalán közzétett bejegyzését, amiről egy korábbi cikkünkben már mi is beszámoltunk. Orbán Balázs nem fukarkodott a jelzőkkel, egyenesen visszataszítónak és gyomorforgatónak nevezte azt, amit a balliberális oldal az elmúlt napokban tett a járvány okozta válság kezelésével kapcsolatban. Az államtitkár többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik hullám kellős közepén, amikor a magyar emberek életét és egészségét kellene menteni, az ellenzék minden erejével azon van, hogy politikai haszonszerzés céljából egy hazug médiakampánnyal gátolja a hatékony védekezést. Orbán Balázs bejegyzését a következő szavakkal zárta: „Kedves ellenzék, innen nincs lejjebb. Sosem késő változtatni!"Gulyás Gergely: ha a baloldal lenne hatalmon, többen halnának meg
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester vakcinaügyben tisztességtelen politikát folytat – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Gulyás Gergely szerint a DK és a főpolgármester oltásügyben szándékosan megtéveszti az embereket, amit a baloldali lakájmédia készséggel és kritikátlanul kiszolgál. A Gyurcsány-koalícióval kapcsolatban pedig kifejtette: joggal feltételezhető, hogy valójában abban érdekeltek, hogy a járvány elhúzódásából politikai tőkét kovácsoljanak.Kovács Zoltán: a baloldal tudatosan félrevezeti a közvéleményt
A baloldal, élükön Gyurcsány Ferenc pártjával tudatosan félrevezeti a közvéleményt. A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az MTI-nek.Ajánljuk még

















