gyurcsány ferenc
Rákay Philip Gyurcsány Ferencnek: Nem baj Feri, ez megint nem jött be!
Rákay Philip közösségi oldalán kommentálta Gyurcsány Ferenc legutóbbi bejegyzését, amelyben az elmúlt napok, sőt hetek gyakorlatát folytatva, ismét a magyar kormány oltási stratégiáját próbálta pellengérre állítani. A kommunikációs szakember egészen finoman hívta fel a DK elnökének figyelmét arra az apróságra, hogy hivatalos statisztikai adatok bizonyítják: átoltottság tekintetében Máltát leszámítva egyelőre mindenkit leelőztünk az Európai Unióban.Németh Zsolt: A V4 mindig akkor volt erős, amikor Magyarországon nemzeti kormány volt
A koronavírus-járvány új világrend megszületését vetíti előre, azt, hogy a közép-európai térség győztese lehessen a világban zajló változásoknak a visegrádi országok összefogása is elősegítheti. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjú során kifejtette, hogy a V4 mindig akkor volt erős, amikor Magyarországon nemzeti kormány volt és hangsúlyozta, amíg a Fidesznek van ebbe beleszólása, a visegrádi együttműködés is erős marad. Az Európai Néppártról szólva rámutatott, hogy a jobbközép párt egyre inkább meg akar felelni a balliberális főáram és média elvárásainak. A Gyurcsány által uralt ellenzéki összeborulással kapcsolatban pedig Orbán Viktor korábbi nyilatkozatát idézve rámutatott, hogy a magyar baloldal, amikor csak tehette, rárontott saját nemzetére és újra ezt tenné, ha hatalomra kerülne.Kocsis Máté: Gyurcsány a baloldal álhírei alapján osztja az észt – Brüsszelből
Kocsis Máté közösségi oldalán üzent a Demokratikus Koalíció szigorításokkal kapcsolatos hergelésére. A Fidesz frakcióvezetője szerint szembesítette bejegyzésében a baloldalt a tényekkel: hetek óta a nyitásról beszélnek, most viszont ők azok, akik szerint sokkal korábban kellett volna elrendelni a zárlatot.Az ellenzék reakciója a zárásra – Vadai hiányolja a templomok bezárását, Gyurcsány szerint összeomlanak a kórházak
Ha még nem lenne elég, amit a Demokratikus Koalíció (DK) művela koronavírus-járvány elleni védekezés kellős közepén, Gyurcsány Ferenc újfent szintet lépett. A bukott ex-miniszterelnök szerint összeomlanak a kórházak, miközben a kormány elbocsátotta az egészségügyi dolgozókat. A DK nagyasszonya, Vadai Ágnes is megosztott egy bejegyzést közösségi oldalán, amelyben arra panaszkodik, hogy a kormány – ahogyan ő fogalmazott – kifelejtette a templomokat és a kaszinókat a bezárások listájából. Vadai szerint a kormány leállítja az országot.A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány vezette baloldal falaz Czeglédy Csabának
Elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal továbbra is falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának – mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki videonyilatkozatában.Nem vártunk többet: így reagált a Gyurcsány vezette horrorkoalíció a Fidesz kilépésére
A mai nappal lezárult a Fidesz és a konzervatív értékektől fényévnyire kerülő Európai Néppárt közötti huzavona, miután Orbán Viktor a bejelentette, hogy a párt távozik a frakcióból. Ez a lépés mindjárt felkavarta a hazai politikai állóvizet és végre adott némi muníciót az ellenzéknek, hogy orbánozhassanak egyet.Gyurcsány forgatókönyvét valósítja meg a baloldal – A XXI. Század Intézet elemzése
A kezdetben vitatott, mára azonban valósággá vált ellenzéki összefogás formáját Gyurcsány Ferenc egy évvel ezelőtt fogalmazta meg. A szivárványkoalícióban részt vevő pártok, különösen a Jobbik, az LMP és a Momentum – fenntartásaikat és identitásukat feladva – fogadták el a volt miniszterelnök által kijelölt politikai játékteret, így ma már egy nemzetközi baloldali párt áll az Orbán-kormánnyal és az egységes jobboldallal szemben. Gyurcsány Ferenc látszólag háttérbe vonult, mégis az elmúlt egy évben az ő akarata érvényesült: megírta a „habarékellenzék” együttműködésének szabályait, kiosztotta a szerepeket, illetve ernyőszervezetként pozícionálta a legnagyobb erőforrásokkal rendelkező, általa vezetett Demokratikus Koalíciót. Jelenleg a mindenkinél radikálisabb és következetesebb Orbán-ellenes politikájával igyekszik elnyerni a protestszavazók szimpátiáját, miközben egy lépéssel mindig a szövetségesei előtt jár – áll a XXI. Század Intézet lapunkhoz eljuttatott legfrissebb elemzésében.Kocsis Máté: ha Gyurcsány nem akar gyurcsányozást hallgatni, távozzon végre a közéletből!
Gyurcsány Ferenc a kormányfőnek beadott vakcinát is képes volt megkérdőjelezni, amivel csak egy dolgot erősített meg: a régi világ embere Őszöd óta semmit sem változott, ha most épp az oltásokról kell hazudni, akkor azt teszi – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden, a Facebook-oldalán.Ajánljuk még

















