Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Hatalomátvételre készül a büntetőeljárásokkal fenyegetőző Momentum, Karácsony Gergely demagógiavonatán a Jobbik (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 június 19.
A Lánchíd felújítása továbbra is várat magára, pedig ehhez mindössze arra lenne szükség, hogy kiírják a közbeszerzési eljárást, azonban ez nyolc hónapja nem sikerült a Karácsony Gergely vezette baloldali vezetésnek Budapesten. Arra azonban van energiájuk, hogy felelőseket keressenek maguk helyett, kenjék a sarat, ebbe a nemes versengésbe pedig beszállt a Jobbik is, akik sarokba szorított kutyaként a legsilányabb demagógiát húzták elő az üres tarisznyából. A Karanténban szó lesz ezen kívül a Momentum hetyke magabiztosságáról is, hiszen elnökük, Fekete-Győr András fenyegetőzik, büntetőeljárásokat és elszámoltatást helyezett kilátásba, valamint egyértelműnek tartja, hogy kormányváltás következik. A mai adást Gyurcsány Ferenc egy parlamenti napja is feldobja, és aki végignézi a Karantént, megtudhatja, hogy mi maradt ki a Gyurcsányék által készített videóból. Ezen kívül a fehérek önfeladásáról, a szobordöntögető csőcselékről, a vörös pestist hozó antifákról is megemlékezünk, akik szerencsére néha igencsak megkapják a magukét. A harcos törpe kisebbség rémuralma és a rasszista kártya kijátszása már a feketék jó részét is idegesíti: a Karanténban bejátszást láthatnak egy fekete seriffről, aki alaposan beolvas a CNN ostoba propagandistájának, cáfolva azt, hogy az amerikai rendőrök rasszisták lennének. A Karantén az elmaradhatatlan kifigurázás és poénok és a görbe tükör mellett ma is igyekszik rávilágítani a hazánkban és a világban zajló történések valódi hátterére. Nézzék meg videónkat!

Ellenzék: NB2-ből a megye 3-ba

Nagy Ervin (filozófus) Vezércikk 2020 június 17.
Nem megbántva az amatőr ligában focizók alázatos hozzáállását, példamutató sportemberi magatartását, de a hasonlat – ha még kibontása képzavarokkal is jár – „sajnos” stimmel és leginkább a labdarúgókat sértheti. A politikai dilettantizmus oly mélyre rántotta ugyanis az egész ellenzéki hóbelevancot, hogy ha a pandémia előtt még el is mondhattuk azt, hogy van valami halovány elképzelés és taktika (habár a kulcsjátékosok hiányoztak a keretből), akkor ma már nyugodtan kijelenthetjük azt is, hogy a félbemaradt NB2-es küzdelmekből a szezon befejezése nélkül is kiestek az ellenzék csapatai, majd több ligával lejjebb sorolták önmagukat. A nézők már régóta fütyültek, az edzők pedig szemünk láttára zavarták le a teljesítmény hiánya miatt szégyenkező játékosokat az elmúlt időszakban. Az MSZP ugyanis taktika nélkül játszotta a legrosszabb grundfocit, játékosaik pedig szép lassan elsunnyogtak a pályáról, ma már középcsatáruk sincs; az LMP elbotlott saját lábában, a zöld (!) gyepre zuhant és ma már alulról szagolja a (parlamenti) öltözői küszöböt; a Jobbik focistái a kezdőrúgása után piros lapot kaptak, majd több tartalékcsapatot („B csapatot”) alapítottak; s végül a Momentumról kiderült, hogy még mindig nem találta ki a felállását, és nincs meg a mindenki számára ismerős fociszerkó sem. A Karácsony Gergely által összegründolt csapat szintén sorra rúgja az öngólokat, mintha szándékosan hátrafelé támadna. Egyedül Gyurcsány Ferenc és a DK maradt még feljutási eséllyel a pályán… de meglátjuk, hogy a 2022-es döntőre milyen felállásban futnak majd ki a csapatok. Mindenesetre a leendő csapatkapitányukat nem nagyon kedvelik a nézők.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.