Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Karigeri vinnyogva, felelősséget hárítva menekül a Budapest-bérletek elbaltázása után – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 január 6.
Új év, új remények, régi pofára esés. Így lehet jellemezni a jó szándékú emberek várakozásait a magyarországi baloldal működését tekintve. hiszen már az újévi jókívánságoknál látszott, hogy itt bizony semmi sem fog változni. A Karanténvlog pedig időt szánt Gyurcsány Ferenc veretes hazugságaira, amit egyből meg is cáfoltunk. A DK szektavezére a tisztességes szociáldemokráciára hivatkozott, amiről neki természetesen fogalma sincs, hiszen 2010 előtt a tisztességtelen kommunista berendezkedést ismerhettük csak meg általa, most azonban szokás szerint fűt-fát ígérget. Beszélt a vendégmunkások és a külföldről érkezők beengedése ellen, de egy-két éve még pont a bevándorlás mellett kardoskodott. Ennyire hülyének nézik az embereket, a Gyurcsány-házaspár ugyanis azt gondolja, hogy bármikor mondhatják a korábbi álláspontjuk ellentétét, úgyis sokan elhiszik, főleg, ha vastag mézesmadzagot lógatnak be. A Karantén nem hagyhatta ki a Lila Rambót sem, Gelencsér Ferencet, a Momentum exelnökét sem, aki akkorát bukott az elnöki székből, hogy egyből a harctéren találta magát Izraelben. Napok teltek el, de a magát háborúellenesnek nevező párt bakikirályán röhög lassan egy egész nemzet. Végül Karácsony Gergelyt is megidéztük a vlogban, hiszen Budapest főpolgármestere még a saját mércéjéhez képest is rettenetesen szánalmas teljesítményt nyújtott. A Budapest-bérletek vélhetően kútba estek a főváros hibájából, amit egy belső levelezés is bizonyít, hiszen Karácsony és Gyurcsány embere, Draskovics Tibor tudatosan mondtak nemet a kormány ajánlatára, majd meglepő módon képesek voltak mindezt a kormányra fogni. A leleplezés Karigerinél sem számít, tovább ontja hazugságait, hátha elég budapesti elhiszi.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.