gyurcsány ferenc
Gyurcsány nem akarta, Márki-Zay azonban végre elárulta, hogy honnan gurult a dollár a baloldalra
Gyurcsány Ferenc 2013-ban az MSZP-vel kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy ugyan nem Európából, de jobb, ha nem tudjuk azt, hogy honnan vándorolt a pénz a szocikhoz. Márki-Zay Péternek hála most már tudjuk. Köszönjük Péter! De azért annyit megjegyeznénk, hogy szép dolog az őszinteség, dicséretes erény az átláthatóság, de ahogy a gyilkost sem mentesíti bűne alól a vallomás, úgy a hazaárulót sem a beismerés. Menekül is, ki merre lát, Karácsonnyal és Korányi Dáviddal az élen. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike