halálos fenyegetés
Halálos fenyegetést kapott a román Diszkriminációellenes Tanács magyar elnöke
Asztalos Csabát, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét halállal fenyegető felirat jelent meg pénteken Bukarestben, a belügyminisztérium közelében, a Forradalom tér egyik buszmegállójában – tudatta a Maszol.ro hírportál.Férfi álnévvel zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony
Hamis internetes profillal, gyilkossággal fenyegetőzve zsarolt ki közel másfélmillió forintot barátnőjétől egy zalai asszony – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a harminckét éves zajki nő Németh Róbert néven hozott létre egy közösségi oldalon álprofilt, amivel kapcsolatot kezdeményezett a barátnőjével. Azt állította, hogy a férfi az egyik ismerősének a testvére.Halálosan megfenyegették a magyar virológust, aki kiállt a koronavírus-oltás mellett
Boldogkői Zsolt virológust, aki a koronavírus-járvány során végig a maszkviselés, illetve az oltás beadatásának fontosságát hangsúlyozta, azóta támadják, amióta először a Rádió 1-en, majd az ATV-n vitázott Gődény György vírusszkeptikus gyógyszerésszel – számolt be az RTL Híradó.Az EBESZ képviselőivel tárgyaltak a kárpátaljai magyarok Beregszászban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége fogadta pénteken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőit, akiket tájékoztattak a magyar intézményeknél folytatott házkutatásokról, és a kárpátaljai magyarság helyzetéről.Lefejezéssel fenyegetik azt a francia tini lányt, aki az iszlámot merte kritizálni
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Franciaországban az iszlám és a terrorizmus köré kihegyezett, elsősorban a szólásszabadság körül kirobban vita kapcsán. Egy kamasz lányt újra többen is halálosan megfenyegettek, eközben pedig egy terrorizmus dicsőítéséért őrizetbe vett kiskorú ügyvédje az ENSZ-től vár segítséget. Az államfő azonban nem hátrál meg, továbbra is kitart a szabad véleménynyilvánítás mellett.Halálosan megfenyegették a Liga politikusát, mert ellenzi egy mecset felépítését
A Matteo Salvini vezette olasz Liga európai parlamenti képviselője, Silvia Sardone durva üzeneteket kap az interneten azért, mert egy mecset felépítését ellenzi. A többek között külföldi profilokról érkező fenyegetések között több életveszélyes is van, de olyan is akad, amiben a politikusnőt nemi erőszakkal riogatják.Őrizetben a rendőrök meggyilkolásával fenyegetőző férfi
Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy rendőrök életére tör; a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központtal együtt elfogták és letartóztatását indítványozzák. Az eddigi adatok szerint a negyvenhárom éves gyanúsított tavaly decemberben, majd januárban több beadványában – amelyeket bírósági végrehajtónak, az Országos Rendőr-főkapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak címzett – azzal fenyegetőzött, hogy rendőrök életét fogja kioltani. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat eredményes felderítése és feljelentése alapján indult – írta közleményében az ügyészség.Halálos fenyegetéseket írt a börtönben a jó magaviseletéért kedvezménnyel szabadult olaszliszkai lincselő
Életveszélyes fenyegetéseket írt a börtönben a négy napja jó magaviselete miatt kedvezménnyel szabadult olaszliszkai lincselő; ifj. Horváth Dezső azoknak szánta üzeneteit, akik szerinte ellene, illetve a vérengzésben ugyancsak részt vett családtagjai ellen tehettek vallomást a történtek vizsgálatában.Golyót küldtek Matteo Salvininek
Egy névtelen levelet fogtak el az olasz hatóságok a Firenze melletti Sesto Fiorentio egyik postahivatalában, melyet Matteo Salvini olasz belügyminiszternek, miniszterelnök-helyettesnek címeztek. Egy 22-es pisztolyhoz való golyót találtak benne - írja az Ansa nevű portálra hivatkozva az Origo.Ajánljuk még