halálos fenyegetés
Fenyegetések miatt fokozott védelem alá helyezték a belga igazságügyi minisztert
Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az illetékes hatóságok azt az információt szerezték, hogy el akarják rabolni – jelentette a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.Trumpot törölte, az őt halálosan fenyegetőket nem távolítja el a Twitter
A The Washington Free Beacon konzervatív hírportál értesülései szerint a Twitter nem hajlandó eltávolítani a Donald Trump volt elnököt és egykori kormánya tagjait fenyegető iráni bejegyzést. Amerikai republikánus képviselők kettős mérce alkalmazásával vádolják a közösségimédia-mogult, hiszen a volt amerikai elnök fiókját tavaly örökre letiltották.Letartóztattak egy férfit, aki Donald Trump meggyilkolásával fenyegetőzött
Az amerikai titkosszolgálat helyi idő szerint hétfőn este letartóztatta azt a hetvenkét éves férfit, aki korábban többször azzal fenyegetőzött, hogy megöli Donald Trump volt amerikai elnököt – jelentette be a brooklyni szövetségi ügyész hivatala.Halálosan megfenyegették Kásler Miklóst és családját
Rendőri megfigyelés alá helyezték Kásler Miklóst és családját. Sajtóértesülések szerint erre azért volt szükség, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere több halálos fenyegetést kapott. Az EMMI a közleményében elismerte, hogy valóban életveszélyesen megfenyegették a minisztert és a családját, és azt is, hogy rendőri védelem alatt áll.Kihallgattak egy férfit Tóth Csaba fenyegetésének ügyében
Egyre gyanúsabb ügyek merülnek fel a zuglói előválasztási verseny ügyében. Amint lapunk is beszámolt róla, Tóth Csaba azt állította: azzal fenyegették meg, hogy megölik, ha nem lép vissza a Hadházy Ákossal folytatott versenytől. Az ügyben a rendőrség kihallgatott egy meg nem nevezett férfit, és az MSZP-s politikus szerint ezzel le is zárult a nyomozás, azonban a 24.hu értesülései szerint az még mindig folyamatban van.Az LMBTQ-aktivisták robbantással fenyegették meg a Harry Potter íróját
LMBTQ-aktivisták robbantásos merénylettel fenyegették meg a Harry Potter-könyvek szerzőjét, J. K. Rowlingot, amiről a Twitter-oldalán számolt be a népszerű írónő.Súlyos fenyegetést kapott az Alapjogokért Központ vezetője
E-mailben kapott halálos fenyegetést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője, amit közösségi oldalán tett nyilvánossá. A levél feladója csonkítással, maradandó fogyatékosság okozásával fenyegetőzött, hangsúlyozva, hogy még sosem követett el bűncselekményt, de elhatározása ez ügyben végleges. Szánthó Miklós viszont nem ijed meg, továbbra is azon az állásponton van, hogy a vita már nem arról szól, hogy ki viszonyul anti- vagy szimpátiával a homoszexuálisok vagy transzneműek iránt, és nem támogatják azt az ötletet, hogy gyerekeknek érzékenyítő felvilágosítást tartsanak az iskolákban. A központ vezetője a jogi lépéseket megtette az ügyben, de úgy véli, jobb lenne, ha a fenyegetőző feladná magát, hiszen ők hisznek a megbocsátásban.Halálos fenyegetéseket kap az Ausztria iszlám-térképét összeállító professzor
Per indítását fontolgatja az Ausztriai Muszlim Ifjúság (MJÖ) szövetség a Susanne Raab ÖVP-s integrációs miniszter által bemutatott „iszlámtérkép” ellen. Úgy vélik, az adatbázis közzététele – amely egyébként az Ausztriában egyre jobban elharapódzó politikai iszlám elleni küzdelem része – túlmegy minden határon. Ednan Aslan projektvezető professzor kijelentései miatt halálos fenyegetéseket kapott, valószínűsíthetően németországi szalafista köröktől.Kálmán Olga akkor miért nem siránkozik, amikor jobboldaliakat akarnak lámpavasra húzni és meszesgödörbe lőni? – Karsay Ferenc a Karanténvlogban
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő és vendégei ismét alámerültek az ellenzéki agresszió e heti hullámaiban. Dezse Balázs és Szalai Szilárd állandó vendégek mellett Karsay Ferenc, Budafok-Tétény Fidesz–KDNP-s polgármestere látogatott el a műsorba, így a DK, a Momentum és a többi "demokrata" sivalkodásai mellett a budafoki ügyek is előkerültek. Emellett természetesen nem maradhatott ki Dobrev Klára arcpirító gondolata, aki szerint a 2010 előtti baloldali kormányok alatt jobb volt az élet és ők nem engedték kettészakadni a társadalmat, de kapott egy fricskát a srácoktól Kálmán Olga is, akit valóban gusztustalan módon fenyegettek meg, de kicsinyes politikai haszonszerzésre használta fel ezt az ügyet is, hiszen a heti szinten történő halálos fenyegetéseket, úgy látszik, csak a jobboldalnak kell szó nélkül tűrnie. A műsor vendégei furcsának találták, hogy személy szerint őket is halálos fenyegetések érik, mégsem kürtöli szét senki, miközben Kálmán Olga szerint a nemzeti oldal hergeli az embereket, elfelejtve a DK-s trollok elképesztően vérszomjas fröcsögéseit és fenyegetéseit. A Karanténvlogban helyet kapott Fekete-Győr András is, aki arról hadovált, hogy a kormány gyáva és nem vállal felelősséget – demagóg frázisai közepette csak azt felejtette ki, hogy ő volt az, aki összevissza hazudozott, menekült és nem vállalta a felelősséget a füstbombás ügyét követően. Végül Magyarország egyik legokosabb politikusnője is szóba került, Kunhalmi Ágnes ugyanis Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségéről osztott meg igen magvas gondolatokat! Nézzétek a Karanténvlogot, megéri!Ajánljuk még