hálózat
Imrédy Béla személyi titkára és a társai – nyilasok, detektívek és újságírók a nácik ügynökei között
Államrendőrségi detektívek, újságírók, nyilas politikusok vannak azok között az ügynökök között, akik a nácik nyilvántartása szerint nekik dolgoztak a negyvenes években. Közéjük tartozott például Imrédy Béla személyi titkára, Újpétery Elemér, a nyilas Vágó Pál vagy éppen Ráttkay R. Kálmán, az egyik meghatározó szélsőjobboldali szerkesztő. A listát a Vörös Hadsereg találta meg 1945-ben, és egy részét továbbították az ÁVH-nak. A bátran hazaárulónak nevezhető hálózat tagjainak nagy része Nyugatra menekült, de volt olyan is, akit a kommunista állambiztonság átvett. Mert nem csak a szélsőbaloldalt leplezzük le, hanem a szélsőjobboldalt sem kíméljük. Csillag István és Forgács Imre ex-miniszterek, Fazekas Marianna, az ELTE docense – 1972-ben még az állambiztonsági nyomozást segítették
Csillag István és Forgács Imre akkori jogászhallgatók, későbbi miniszterek 1972-ben bejelentést tettek az állambiztonságnál arról, hogy egyetemükön, az ELTE-n illegális röpiratozás történt. A BM óriási erőkkel kereste a tettest, a nyomozásban rajtuk kívül felhasználták a II. évfolyamos Fazekas Marianna segítségét, aki előbb részletesen beszámolt az ügyről, majd vállalta, hogy segít lebuktatni az első gyanúsítottat, aki szintén az ELTE jogikarára járt. Az állambiztonsági akciót végrehajtották, a célszemélyre ügynököt állítottak. Fazekas 1980-től tanított az ELTE-n, ma docensként dolgozik az egyetemen. Csillag István Medgyessy Péter, Forgács Imre Bajnai Gordon alatt lett miniszter. A vonatkozó dossziét már nagyon sokat kutatták - megírni valahogyan mégsem írta meg senki... Ahogy viszont egy kedves hozzászóló felhívta a figyelmünket, van egy romantikus szála is a történetnek: Forgács Imre és Fazekas Marianna ugyanis később összeházasodtak. „Legyünk könyörtelenek!” – rákosista uszítóból lett Moszkva Közel-Kelet szakértője Réti Ervin
Réti Ervin külpolitikai újságíró a Rákosi-diktatúra féktelen tobzódása idején a jobboldali szociáldemokraták ellen uszította az olvasókat, könyörtelen leszámolást követelve. 1956-ban Nagy Imréékkel kapcsolatban egy hétre (!) letartóztatta a szovjet hadsereg, de kiengedték, és már decemberben rovatvezető lett az Esti Hírlapnál. A katonai szolgálatnak (MNVK-2) és a BM-nek is dolgozott, utóbbinak társadalmi kapcsolatként készített írásos jelentéseket, de beszervezni nem tudta a hírszerzés, mert nem akart ügynökösködni, és megtehette, hogy nemet mond. A kommunista kádert a rendszerváltás után is Közel-Kelet szakértőként foglalkoztatták, írt a Népszavának, a Népszabadságnak, a Heteknek halálig dolgozott. Meg Bécs budapesti irodájának a vezetőjeként... Amikor Harangozó Szilveszter és az állambiztonság lebeszélte Friderikuszt a "kémügyes sztoriról"
Gyepes-Gilbert Ottó a nyolcvanas években a katonai szolgálatnak, az MNVK/2-nek dolgozott, amikor Amerikában lebukott, és börtönbe zárták. Azt szerette volna, ha a Kádár-diktatúra, ill. a szovjetek kicserélik más foglyokkal, ügyének meg akarta nyerni a riporter Friderikusz Sándort, akit ügyvédjén keresztül meg is keresett. Friderikusz magától Harangozó Szilvesztertől, az állambiztonság vezetőjétől kért tanácsot az ügyben, majd egy tiszt behívta őt a BM-hez, ahol lebeszélte az újságírót a tervezett interjúról. Sikerrel. 1989-ben más sem hiányzott az éppen saját átmentésével foglalkozó diktatúrának, minthogy George Bush amerikai elnök látogatása előtt egy ilyen ügy zavarja meg a helyzetet. Karácsony mellett szónokol Enyedi Nagy, aki 1983-ban Krassóról beszélt az állambiztonságnak, és a KISZ agitprop osztályvezetője volt
Nagy nap lesz csütörtökön a MÚOSZ-ban, hiszen a kádári hírszerzés egyik egykori fedőszerve rendezvényt tart. A vitaindítót Enyedi Nagy Mihály, a Belpolitikai Szakosztály elnöke tartja, aki a rendszerváltás előtt a KISZ KB tagja és agitprop osztályvezető (!) volt, az állambiztonságnak bizalmasan beszélt Krassó Györgyről, amiből jelentést készítettek. Krassó a diktatúra egyik kiemelt célpontja volt, akkoriban éppen egy izgatási üggyel próbálták ellehetetleníteni. Enyedi Nagy - mint joghallgató - azt mondta, Krassó izgatást követett el. A jogász-újságíró a rendszerváltás után a médiahajóval vált ismertté, majd 2006-ban már a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt. Csütörtökön egyébként nem csak ő fog beszélni, hiszen a politikus Karácsony Gergely a sajtószabadságról szónokol, de mások mellett szerepet kap az egykor a maoistákhoz sorolt Majtényi László is.