hálózatok
Schmidt Mária: az USA és a nyugati fősodrú média Epsteinről kizárólag szexuális bűnözőként beszél, nem bontja ki az igazság minden árnyalatát
Öt évet kellett várnunk arra, hogy nyilvánosságra hozzák az Epstein-listát. A hírhedt milliárdos ugyan gyanús körülmények között meghalt (megöngyilkolódott?), mielőtt tanúvallomást tehetett volna a szigetét látogatók névsoráról, illetve arról, hogy az azon szereplők közül kik milyen mértékben vettek részt az alvilági üzelmekben, most legalább nagyvonalakban láthatjuk, hogy kik az érintettek. A nevek nem túl meglepőek, néhány érdekesség azonban feltűnik, mint ahogyan Schmidt Mária értekezésében rávilágít például az, hogy a listán szerepel három magyar származású titkosszolga is. Az RTL Klub vezérigazgató-helyettese volt Gyurcsányék esküvői tanúja
Nincs olyan, hogy ellenzéki média, csak propagandasajtó van és független-objektív, politikailag semleges médiumok – ideje lenne, hogy ezt mi, a Fidesz szekértolói is megjegyezzük. Ne akadjunk fenn az olyan apróságokon, hogy a kormányt folyamatosan támadó portálok és televíziók ezer szálon kötődnek a baloldali hálózatokhoz, az pedig, hogy az RTL Klub egyik vezetője Gyurcsányék esküvői tanúja volt, egyáltalán nem jelenti azt, hogy elfogultak lennének. Igaz? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.