hamász
Palesztin minisztérium: áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza
Áramhiány miatt szünetelteti a működését a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye, a gázavárosi as-Sifa kórház – közölte szombaton az övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügyi minisztériuma.Drámai videón, ahogy a Hamász tüzet nyit a Gázából menekülő civilekre
A Visegrád 24 X-oldalán osztott meg egy 45 másodperces videót, amelyen az látható, hogyan próbálják meg elhagyni Gáza északi részét a civilek és délre menekülni - írja az Index.GEOrgPOLITIKA - Izrael nem akarja elfoglalni a Gázai-övezetet
Benjamin Netanjahú az amerikai FOX TV-csatornának bejelentette, hogy nem akarja elfoglalni a Gázai-övezet. A katonai akció célja a terrorizmus felszámolása és a Hamász vezetőinek elfogása vagy likvidálása. Megszólalt a Hamász is és az állítják, hogy Izrael a kórházakat is bombázza. Jó hír viszont, hogy katari közvetítéssel az Iszlám Dzsihád ismét el akar engedni két túszt.A gázai lakosok nyomorban, a Hamász terroristái luxusban élnek
Úgy tűnik jól fialó ágazat a terrorizmus, hiszen kiderült, hogy a Hamász főnökei elképzelhetetlen luxuskörülmények között élnek Katarban. A terrorcsoport a becslések szerint évente több mint 1 milliárd dollárt keres egy olyan globális hálózaton, amely magában foglalja a kriptovalutákat, az ingatlanokat, a törvényes üzleteket, valamint a gázai lakosok megadóztatását és zsarolását. Ennek eredményeként pedig a Hamász az egyik leggazdagabb terrorszervezet a világban.Botrány: nagy nyugati lapoknak dolgozó fotóriporterek kísértek el palesztin terroristákat a tömegmészárlásokra
A CNN-nek, AP-nek, New York Times-nek, Reutersnek is dolgozó fotóriporterek együtt mentek a palesztin terroristákkal, amikor október 7-én betörtek Izraelbe és tömegeket mészároltak le - írja Kulifai Máté Facebook-posztjában.Gyöngyösi Márton szerint a Jobbik soha nem állt a Hamász mellé, akkor sem, amikor cionista terrorállamnak nevezte Izraelt (Videó)
Mint korábban lapunk beszámolt róla, Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke közösségi oldalán posztolt arról, hogy milyen mélységesen elítéli a Hamászt és az izraeli állampolgárok elleni támadást. Ehhez képest 2014-ben egy palesztinbarát tüntetésen azt találta mondani, hogy nincs izraeli–palesztin konfliktus; palesztin elnyomottak vannak és egy cionista terrorállam van. Gyöngyösi Márton szerdai sajtótájékoztatóján stábunknak úgy fogalmazott: ahogy Ukrajnának joga van az önvédelemhez, ugyanúgy Izraelnek is joga van az önvédelemhez a terrorral szemben, és ebben ő és a Jobbik rendkívül következetes. Véleménye szerint jelenleg egy egészen más helyzet áll fenn a Közel-Keleten, mint hosszú évekkel ezelőtt, amikor ezek a mondatok is elhangoztak. Részletek a videóban!Tűzfalcsoport: Hamász-közeli forrásra hivatkozik a balos sajtó
A Tűzfalcsoport hívta fel arra a figyelmet, hogy előszeretettel hivatkozik a balos sajtó egy magyar állampolgársággal is bíró, bangladesi származású étteremtulajdonosra, aki egyébként aktívan segítette az Izraelre lecsapó és több száz ártatlan ember életét kioltó Hamász nevű terrorszervezetet. A tényfeltáró portál kiemelte, hogy a hivatkozott személy meglepő helyeken jelent meg a magyar nyilvánosságban.GEOrgPOLITIKA – Megtalálták a Hamász vezéreinek bunkerét
Az izraeli hadsereg egyre szorosabbra fogja a gyűrűt Gázaváros körül. A katonai vezetés szerint sikeresen lokalizálták azt a bunkert, ahol a Hamász vezetősége lehet. Joáv Galant védelmi miniszter szerint a város a világ legnagyobb terroristabázisa. A legfőbb célpontok között van Jahja Szinvar, a Hamász rangidős vezetője is, aki nagy valószínűséggel szintén ebben a bunkerben tartózkodik. Az alagutak felszámolására szakosodott katonák eközben folyamatosan robbantják be a felfedezett járatokat, hogy ezzel is leszűkítsék a terroristák mozgását a több száz kilométer hosszú alagútrendszerben.Borzasztó látvány fogadja azokat, akik a Hamász legvéresebb mészárlásának helyszínére látogatnak
Kfar Aza kibucban az október 7-i mészárlás után mintha megállt volna az idő. Az utoljára elfogyasztott édességek csomagolásai az asztal körül hevernek, a félbehagyott könyv érintetlenül fekszik a kanapén, mindenütt nyomot hagyott a halál. A képeken, amelyeket a Magyar Nemzet tett közzé, az is látszik, hol törtek be a szövesdrótot elvágva a terroristák és gyilkolták halomra a civileket.Ajánljuk még