határon túli magyarok
Kövér László: erősíteni kell a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét
A felelős állami politika legfontosabb teendője minden eszközzel erősíteni a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét az összes nemzeti közösség számára – mondta Kövér László szombaton, Csíkjenőfalván, ahol a hagyományos Felcsíki Állatvásár és Gazdanap keretében adták át a Tercs közbirtokosság magyar állami támogatással megvalósított vágóhídját és húsfeldolgozó üzemét.Megtörni a Kisantantot
Az első világháborút lezáró Párizs-környéki békék egyetlen célt szolgáltak: megtörni azokat a közép-európai hatalmakat, amelyek a kontinentális erőegyensúlyt évszázadokig balanszban tartották. A győztes országok szövetségének mintájára a Magyar Királyság romjain mesterségesen kreált országokat is szövetségbe szervezték, amelynek semmilyen más célja nem volt, mint a csonka Magyarország sakkban tartása. A Kisantant aztán beteljesítette kötelességét, hiszen a politikailag, gazdaságilag és földrajzilag elszigetelt Magyarország kényszerpályán mozogva belesodródott az ország másik sorstragédiájába, a II. világháborúba, azonban sokáig úgy tűnt, hogy a magyar politikai vezetésben nincs akarat, vagy tudás – esetleg józan pragmatizmus –, hogy kilépjen ebből a kényszeredett pozícióból. Most azonban éppen a Kisantant szorításának a megtörését jelentik az olyan, első ránézésre furcsa szövetségesek, mint Aleksandar Vučić vagy Robert Fico.Szijjártó Péter: minél jobb a magyar–román kapcsolat, annál jobb az erdélyi magyar közösségnek
A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Potápi Árpád János a PS-nek: a magyarországi támogatások a Kárpát-medence vérkeringését és idegrendszerét működtetik
A határon túli pályázati rendszerek egyszerre jelentik a Kárpát-medence vérkeringését és ideghálózatát, hiszen a vérkeringés jelenti azt, hogy a pályázati rendszereken keresztül támogatást tudunk nyújtani a magyar szervezeteknek, az idegrendszer pedig azt, hogy ha egyik pillanatban történik valami, az a másik helyen már érzékelhetővé válik. Mind a kettő nagyon fontos. Egyik a másik nélkül nincsen – jelentette ki portálunknak Potápi Árpád János a Gondoskodó Nemzet Program pályázati eredményeiről szóló sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a nemzetpolitika tekintetében "amikor egy intézményi struktúrában, fejlesztésben gondolkozunk, az lebeg a szemünk előtt, hogy mennyire lehet a magyar intézményrendszert egységesíteni a Kárpát-medencében", ahol a magyar szülő úgy érezheti, hogy szinte egy magyar világba került az ő gyereke; magyarországi minőséghez, magyarországi viszonyokhoz hasonló szolgáltatásokat, lehetőségeket kapnak a gyerekek.A kárpátaljai magyar szervezetek szerint egyáltalán nem állítja vissza a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait az új ukrán kisebbségi törvény
Közös nyilatkozatban bírálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénymódosító javaslatot, amelynek a napokban megtartották a társadalmi vitáját.Zöld utat kapott Szlovákiában a rendőrségen belüli kétnyelvűség
"Hamarosan országos viszonylatban megkezdődik a rendőrparancsnokságok és a rendőrőrsök kisebbségi nyelvű megjelölése'' – tudatta Bukovszky László, kisebbségekért felelős kormánybiztos.Rétvári Bence: nem sodorhatjuk veszélybe a határon túli magyarokat
Irreális kérés az Amerikai Egyesült Államok részéről, hogy Magyarország adja ki 900 ezer határon túli magyar állampolgár adatait, mert ezzel az ő biztonságukat veszélyeztetné – közölte Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Tiltakoznak a székelyudvarhelyi kulturális intézmények vezetői a román kormány költségcsökkentő tervei ellen
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a székelyudvarhelyi kulturális intézmények vezetői a román kormány költségcsökkentő tervei ellen. Szerintük ez ellehetetlenítené a székelyföldi város kulturális életét.Székelyföldi polgármesterek: magyar kulturális intézmények kerülnek veszélybe a román kormány költségcsökkentő tervei miatt
Magyar kulturális intézmények léte kerül veszélybe a román kormány költségcsökkentő tervei miatt, amennyiben jelenlegi formájában fogadják el a vonatkozó jogszabálytervezetet – figyelmeztetett csütörtökön Korodi Attila csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.Ajánljuk még

















