határon túli magyarok
Kettős állampolgárság vagy autonómia, avagy hol volt az SZDSZ a 2004-es gyászos emlékű népszavazás idején? (VIDEÓ)
Az idei Tusványos talán egyik – legalábbis történelmi szempontból – legérdekesebb beszélgetése zajlott le Fodor Gábor és Semjén Zsolt között, ahol többek közt arra is fény derült: Horn Gyula ’94-ben annyira tartott az „elitista” SZDSZ-től, hogy előbb koalíciós ajánlatával a KDNP-hez is bekopogott. A beszélgetésen ugyanakkor Fodor Gábornak nekiszegezték azt a kérdést is, hol volt az egykori liberális párt a 2004-es, gyászos emlékezetű, kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején. Portálunk ezzel kapcsolatban külön is megkérdezte Fodor Gábort, aki abba a szerencsétlen helyzetbe került, hogy a jobboldali sajtóval szinte egyedüliként szóba álló volt SZDSZ-esként az egykori liberális párt utolsó, kényszeredett szóvivője maradt.Aki tenni akar a diaszpóra magyarságáért, figyelem! – Július 31-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Petőfi Sándor Programra
Még egy hétig, július 31-ig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság.A külhoni magyar közösségek helyzetét ismertették a nemzetpolitikai kerekasztalon Tusványoson
A külhoni magyar közösségek aktuális helyzetét, az elmúlt időszakban elért eredményeket és a jövő kihívásait ismertették a Kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezetek vezetői pénteken a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) pénteken Tusnádfürdőn tartott kerekasztal-beszélgetésén.Szili Katalin: fontos, hogy a határon túli nemzettársaink is megélhessék magyarságukat
Fontos, hogy a határon túli nemzettársaink is megélhessék magyarságukat – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Szarvas-Ezüstszőlőn.Nevetésben megfüröszt a nyár - Kedden indul a Gombaszögi Nyári Tábor
Lassan, de feltartóztathatatlanul elkezdődött Kárpát-medence szerte a buliszezon, amely hagyományosan összekapcsolódik a fontos nemzetpolitikai kérdések, aktuális problémák kötetlenebb kitárgyalásának lehetőségével. Az olyan szabadegyetemek, mint a nemrégiben véget ért Martos, a kedden megnyitó Gombaszögi Nyári Tábor, vagy ezek nagy testvére, a jövő héten elstartoló Tusványos mind a közéleti problémák és a fiatalok szórakozási lehetőségének jellegzetes vegyítését adják. Bár portálunk is gőzerővel készül a tusnádfürdői intenzív nemzetpolitikai kurzusra, a héten jut időnk arra is, hogy a felvidéki Gombaszög házatáján is körülnézzünk előtte, hiszen nemcsak a rendezvény, de a helyszín is folyamatos újdonságokkal, érdekességekkel szolgál.A kollektív bűnösségből a szülőföldön való boldogulásig – Váradi Natália a kárpátaljai magyarság kisebbségi törekvéseinek történetéről
A Szovjet Birodalom is élt a kollektív bűnösség elvével, ezért a kárpátaljai magyarság a teljes elnyomásból kellett megfogalmazza mindazokat a megmaradásához szükséges minimális feltételeket, amelyek máig sem változtak. A Váradi Natália főiskolai docenssel készült interjúnk második részében azokkal a "beadványokkal" foglalkozunk, amelyekben a kommunista időszak alatt a kárpátaljai magyarság a sérelmeit fogalmazta meg, valamint igényét a magyar nyelvű oktatásra, könyvkiadásra, sajtóra, kulturális életre. (Az első rész IDE kattintva olvasható.) Bár a dokumentumokat legtöbbször súlyos retorziók követték, összességében elmondható, hogy hozzásegítették a kisebbségben élő magyar közösséget például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalakításához. Mint Váradi Natália felidézi, Fodó Sándor, a KMKSZ első elnöke, Visken elhangzott beszédében pedig arról beszélt: a Szövetség létrejötte bizonyítja, "a kárpátaljai magyarság, ha összefog, van benne erő, ki tudja harcolni nemzetiségi jogait, mert van miért harcolni: a szülőföldön való boldogulásért, megmaradásért".Potápi Árpád János: a határon túli magyar pártok legfontosabb feladata a szülőföldjükön boldogulni akaró magyar emberek érdekképviselete
A határon túli magyar pártok legfontosabb feladata a szülőföldjükön boldogulni akaró magyar emberek érdekképviselete – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton, Fiumében (Rijeka), a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal című tanácskozáson.Bocskor Andrea a PS-nek: nem biztos, hogy jövőre a mostani ukrán kormánnyal tárgyalunk a kisebbségekről, bármi megtörténhet
Lehet, hogy nem a mostani ukrán kormánnyal fogunk tudni tárgyalni a jövőben, amikor egy év múlva visszatérünk a kárpátaljai magyar kisebbség kérdéshez, bármi megtörténhet - fogalmazott portálunknak Bocskor Andrea EP-képviselő.A gólya hetedik fészke
Éles váltás volt, ahogy a csíksomlyói búcsú lassú, ünnepélyes hömpölygését felváltotta Böjte Csaba ferences szerzetes mikrobuszának négy napon keresztüli üldözése. Utóbbit ugyanis talán nemcsak a dízel, hanem a szentlélek is hajtja, ezért örökös lemaradásban vagyunk. Az utóbbi idők felhabosított botrányai okán szerettünk volna egy tisztázó jellegű interjút kérni Böjte Csabától, aki azzal a javaslattal tért ki a felkérésünk elől, hogy inkább azt mutassuk be, hogyan élnek, mit csinálnak a különböző házakban, hiszen ez a tapasztalás talán többet mond el munkájának lényegéről, ezért is ajánlotta fel, hogy csatlakozzunk hozzá.Ajánljuk még

















