holokauszt
Roma Holokauszt – Európa Tanács: Európának tanulnia kell a múltból, hogy harcolhasson a cigányellenesség ellen
Európának tanulnia kell a múltból, hogy harcolhasson a jelen cigányellenessége ellen, az emlékezés mellett tettekre van szükség – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára a roma holokauszt emléknapján, hétfőn. Marija Pejcinovic Buric a közleményében azt írta: noha az európai romákat jelenleg nem fenyegeti népirtás veszélye, továbbra is megfélemlítéssel és agresszióval néznek szembe, a múltbéli előítéletek pedig a közösségi médiában terjedő gyűlöletbeszéd formájában jelennek meg.Merkel: örök kötelesség, hogy a nácik áldozataira emlékezzünk
Véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni – emlékezett meg a második világháború európai befejeződésének 76. évfordulójáról szóvivője útján, szombaton Angela Merkel német kancellár.Heisler András: a hatalmat mindig kontrollálni kell
A holokauszt tanulsága, hogy a hatalomban soha nem szabad feltétel nélkül megbízni, azt mindig kontrollálni kell – mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, Budapesten.Holokauszt-túlélő magyar írónőt látogatott meg Ferenc pápa
Ferenc pápa személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt – tájékoztatott közleményében szombaton a szentszéki szóvivői hivatal.Nem jött be a rabbiknak Lukácsi Katalin holokauszt-emléknapi meztelenkedése
Portálunk már beszámolt róla, hogy a feltűnési viszketegségben szenvedő Lukácsi Katalin a holokauszt-emléknapot is öncélú magamutogatásra használta fel. A karrierista ellenzéki aktivista nemrég még azzal dicsekedett oldalán, hogy edzőterembe jár és keményen dolgozik az idomaiért, majd a zsidó áldozatokra való emlékezés ürügyén megvillantotta pucér testét a Facebookon. Nem meglepő, hogy hatásvadász akciója nem nyerte el a zsidó vallási vezetők tetszését.A budapesti gettó felszabadítására emlékeznek a magyarországi izraelita szervezetek
A budapesti gettó felszabadításának hetvenhatodik évfordulója alkalmából tartanak megemlékezéseket a magyarországi izraelita szervezetek. A járványhelyzet miatt rendhagyó módon kerül sor az eseményekre, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) hétfőn videofelvételt tesz közzé az általa tartandó eseményről, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) pedig három napon át tartó online műsorfolyamot szervez.A holland holokauszttúlélők a német vasúttársaságtól is várnak kárpótlást
Holland holokauszttúlélők levélben fordultak Angela Merkel német kancellárhoz, hogy a német állami vasúttársaságtól kárpótlást kapjanak a deportálások miatt – írta szerdán a Nieuwsuur holland napilap.Miért szavaznak a zsidók a Fideszre?
Bár nem volt előre megfontolt, de ember tervez, Isten végez: sorozat lett belőle. Az előző két részben az iskolázatlan, alsóbb társadalmi csoportok és a felsőbb, értelmiségi rétegek sajátos konvergenciájának, vagy még inkább kicserélődésének lassú, de egyértelműen látható folyamatát mutattam be, majd pedig az elmúlt években a felemelkedés hosszú, lassú, rögös útján az első lépéseket egyértelműen megtevő cigányság politikai döntéseinek hátterét igyekeztem körbejárni. Nagy tisztelettel invitálom a kedves olvasót ezek elolvasására is, hogy utána együtt töprenghessük azon, hogy miután ezek a társadalmi csoportok egyre jobban képesek egyszerre ösztönösen érezni a saját érdekeiket, és ennek megfelelő racionális döntést is hozni… akkor mi is a helyzet a zsidókkal?„Radikális antiszemita intézkedés” – Így relativizálja a holokausztot a náci egyenruhákat gyűjtő Ungváry!
Hajmeresztő kijelentésre ragadtatta magát a balliberális oldal kedvenc történésze, Ungváry Krisztián. Mint azt Szakács Árpád publicista kiszúrta: Ungváry legutóbbi könyvében cinikus módon csupán „radikális antiszemita intézkedésnek” nevezte több tízezer moldáviai és transznyisztriai román zsidó lemészárlását. Ezzel gyakorlatilag bagatellizálni próbálta az ottani zsidó holokauszt súlyosságát, kisebbíteni a népirtás jelentőségét. Magyarországon a nemzetiszocializmus bűneinek tagadása bűncselekmény, amelyért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.Ajánljuk még

















