honvédelem
Nem tehetjük le a fegyvert, mert az ellenség sem fogja soha - PS-interjú Gajdics Ottóval!
Honvédelemért Kitüntető Cím érdemkeresztet vehetett át Gajdics Ottó hétfőn a Magyar Honvédelem Napja Ünnepségen a Stefánia-palotában. Az átadón az EP-választásokkal kapcsolatban villáminterjút kértünk a Szabad Föld főszerkesztőjétől, aki szerint túl kell lépni az ostoba pacifizmuson, amely kimondja, hogy minden fegyvertől meg kell szabadulnunk, mert az ellenség soha nem fog megszabadulni a saját fegyvereitől. Úgy véli, egy ütőképes hadsereg egy hódító hadsereg ellen is alkalmazható, akik menekültként, gyermeket maguk előtt tolva érkeznek. Kifejtette: a legnagyobb aljasság a bevándorlást segítők részéről, hogy úgy próbálják meg az illegális bevándorlást megállítani, hogy legálissá akarják tenni azt. Gajdics Ottó portálunknak elmondta: nem valószínű, hogy többségbe tudnak kerülni az illegális bevándorlást ellenző erők, de olyan blokkoló kisebbséget el tudunk érni, hogy meg tudjuk állítani ezt az őrületet. Hozzátette: a kormánypárti szavazótábor egyben van, tudja, mi történik és tudja, mit kell tenni május 26-án. Először láthatók a jövő magyar hadseregének új technikai eszközei (PS-videó)
Több tízezren látogattak ki pénteken és szombaton a budaörsi repülőtérre, ahol három napon át tartanak látványos bemutatókat a Honvédelem Napja alkalmából. A magyar haderő eddigi legnagyobb fejlesztése van éppen folyamatban, amelynek célja, hogy a régió egyik legerősebb, ütőképes hadseregével rendelkezzünk. Számtalan elavult haditechnikai eszközt cserélnek le, és bővítik a Magyar Honvédség felszereltségét. A napokban megérkezett Magyarországra a honvédség jelenlegi és jövőbeni nehézfegyverzetét alkotó technikáknak egy-egy példánya, amelyeket először láthattak a bemutatón az érdeklődők. A folyamatban lévő haderőfejlesztés céljául tűzték ki azt is, hogy megerősítsék a katonai képzést és visszaadják a katonai pálya rangját, újra elismertté és vonzóvá tegyék az egyik legszebb hivatást. A családi programokkal kísért háromnapos ünnepi rendezvény ehhez minden bizonnyal hozzájárul. Nemcsak a gyermekek, hanem a pályaválasztás előtt álló fiatalok is csodálták a jövő eszközeit; voltak, akik most köteleződtek el és döntöttek úgy, hogy egyenruhát öltenek és katonai iskolában folytatják tanulmányaikat. Honvédelmi szakértő a PS-nek: Komoly ország nem létezhet komoly hadsereg nélkül
A napokban Orbán Viktor az amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Budapesten. A felek megállapodtak az 1997-ben kötött közös védelmi együttműködési megállapodás megújításában, de amerikai fegyverek vásárlásáról is szó volt. A megállapodásokról, a nemzeti érdekekről és a világpiaci helyzetről Orbán Viktor interjút adott a Figyelőnek, ebben pedig kifejtette: bár fontosnak tartja a NATO-t, de nem gondolja, hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni. A kijelentéssel kapcsolatban az ellenzéki sajtó azonnal a szövetségből való kilépést vizionálta, miközben erről szó sincs, sőt! Portálunk Mihályi Attila honvédelmi tanácsadó segítségét kérte, hogy megfejtsük, mi is történik “haderőfejlesztés” címszó alatt. A szakértő kifejtette: teljesen logikus és ésszerű, amit az Orbán-kormány a beszerzésekkel csinál, hiszen komoly ország nem létezhet komoly hadsereg nélkül. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.