hunnia-per
A Fővárosi Ítélőtáblára nevezték ki a Budaházyékat elítélő bírót
A Fővárosi Ítélőtábla bírájának nevezték ki november elsejétől Ignácz Györgyöt, a Fővárosi Törvényszék bíráját, aki Budaházy Györgyöt és társait összesen 117 év börtönre ítélte – magát Budaházyt 17 év fegyházbüntetésre, amelyből kedvezménnyel sem szabadulhat. Az ügy pikantériája az, hogy ha a vádlottak által beadott kegyelmi kérelmeket addig se bírálják el, akkor a Hunnia-ügy is éppen a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon februárban. Ignácz György bíró ellen pedig a megismételt elsőfokú eljárás kapcsán eljárás is indulhat, az egyik 2006-os áldozat ugyanis vélt jogsértések miatt – megkérdőjelezve az eljárás tisztaságát – fegyelmi eljárást kezdeményezett az ítész ellen. Bár levelét a Fővárosi Törvényszék november 29-én érkeztette, nem a törvényben előírt 8 napon belül, hanem csak december 15-én tájékoztatták arról, hogy már nem illetékesek az ügyben, Ignácz bíró ugyanis időközben az Ítélőtábla bírája lett.A Hunnia-ügy vádlottjainak családtagjai és a Budaházy Bizottság képviselői Novák Katalinnal találkoznának (VIDEÓ)
December 11-én, vasárnap a Hunnia-ügy vádlottjainak családtagjai a Köztársasági Elnöki Hivatalnak karácsonyfájára vittek díszeket, valamint a vádlottaknak kegyelmet kérő levelet is átadtak a helyszínen.Budaházy György a PS-nek: „A Háttér Társaság nyomására ellenem indított újabb büntetőüggyel tudtak mostanáig benntartani”
Több mint fél éven át tartó ismételt letartóztatás után egy hete fordulat állt be a Budaházy-ügyben. Budaházy Györgyöt kiengedték a börtönből, megszüntetve a letartóztatását, így ugyan nyomkövetővel felszerelve, de hazatérhetett a családjához. Itt, a családi otthonában fogadta a PestiSrácok.hu stábját és exkluzív interjút adott, amelyben többek közt elárulta, miért és hogyan tudták hónapokkal tovább bent tartani, mint a társait. Felidézte azt a 2019-es tüntetést a gyermekek és oktatásban részt vevők LMBTQ-érzékenyítése ellen, amelyből a Háttér Társaság egyik tagjának feljelentésére és a Soros-szervezet erős nyomásgyakorlását követően csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsították meg. Különös módon éppen akkor, amikor a Hunnia-ügyben az ítélethirdetés következett. A nemzeti radikális azt is elárulta a PS-nek, mi tartotta benne a lelket, miért nem tudták megtörni az elmúlt lassan másfél évtized alatt."Az a bűnünk, hogy megmutattuk a baloldalról, ők ugyanazok a tömegbe lövető bolsevik gazemberek, akik voltak" – Budaházyék szabadságáért tüntettek a Gyorskocsi utcánál
Több százan gyűltek össze pénteken délután a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetnél, hogy a még mindig börtönben fogva tartott Budaházy György és társai szabadságáért tüntessenek. A békés – és mint hangsúlyozták, politikamentes – demonstráción felszólalt Budaházy György testvére, Budaházy Edda, dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, dr. Drábik János, a Magyar Trianon Társaság elnöke, Beke István, a Romániában terrorcselekmény miatt korábban elítélt egyik székely magyar, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak zenekar frontembere. Budaházy György levélben üzent a mellettük tüntetőknek. Azt írta: ha őrizetbe vétele után egyszer sem fellebbezett volna, hanem belenyugszik és elfogadja, amit rá akar mérni a gyurcsányi rendszer, most szabadulna. Arra is kitért: szerinte a legfőbb bűnük az, hogy lerántották a baloldal álhumánus álarcát és megmutatták, hogy ezek ugyanazok a tömegbe lövető, bolsevik gazemberek, akik voltak.Kiengedték a börtönből a Hunnia-per letartóztatott vádlottjait, kivéve Budaházy Györgyöt (Frissítve)
Budaházy György kivételével a Hunnia-per többi, megismételt elsőfokú ítélet kihirdetése után azonnal letartóztatott vádlottjának fellebbezését helyben hagyva, kényszerintézkedésüket enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla, így a II. rendű S. J., VIII. rendű T. Cs., IX. rendű N. Z., valamint a XI. rendű vádlott, F. R. hazatérhetett a börtönből a családjához. Budaházy György esetében azonban az Ítélőtábla álláspontja szerint „mellőzhetetlen a teljes szabadságelvonással járó kényszerintézkedés” – értesítette a PestiSrácok.hu-t a család. A határozatot az Ítélőtábla többek között azzal is indokolta, hogy a közelmúltban Budaházyt közösség tagja elleni erőszak elkövetésével is meggyanúsították, amely a jelen ügyben kiszabott 17 éven felül egy újabb 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény. A nemzeti radikálisok ismert alakját a Háttér Társaság jelentette fel, miután 2019 nyarán az iskolai LMBTQP-érzékenyítésről szóló programjukra Budaházy is több társa is megpróbált bejutni, hogy nemtetszésüket fejezzék ki; miután ez nem sikerült, egy molinót húztak ki a Háttér Társaság irodájának bejárata elé, azzal a felirattal, hogy „Tiltsák ki az LMBTQ-propagandát az iskolákból!”. Úgy látszik, a ma már a gyermekvédelmi törvénybe foglalt elvekért való kiállása miatt Budaházy Györgyöt még hosszabb időre vonnák ki a forgalomból.„Mindig a hazámért cselekedtem” – Exkluzív interjú a 17 év fegyházra ítélt Budaházy Györggyel (Videó!)
„Harmadszor vagyok ugyanabban az ügyben becsukva, pedig köztörvényes bűncselekményt soha el nem követtem” – ezt mondta a Pesti TV stábjának a Gyorskocsi utcai börtönben Budaházy György, akit a Fővárosi Törvényszék Ignácz György bíró vezette tanácsa első fokon 17 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélt, amelyből még csak kedvezménnyel sem szabadulhat. A Pesti TV-nek egyedüliként sikerült a szükséges engedélyeket megszereznie ahhoz, hogy fogvatartása alatt, a börtönben interjút készíthessen a nemzeti radikális oldal egyik vezéralakjával. Az exkluzív börtöninterjút a Pesti TV Az Ügy című műsorában láthatták, a videót a csatorna honlapján is visszanézhetik.Magyar orvosok nyílt levele szerint a Budaházy-ügy lezárásához a köztársasági elnök kegyelme szükséges
Nyílt levelet írtak a magyar orvosok, nevezetesen Csókay András, Olajos Attila és Jancsó Gábor, amiben azt kifogásolják, hogy a Budaházy-ügyben született ítélet túlzó és méltánytalan, ennek rendezését pedig abban látják, hogy a Köztársasági Elnök kegyelemben részesítse Budaházy Györgyöt és az eljárás alá vont többi jogtalanul sújtott elítéltet.Budaházy György felesége eljárási kegyelmet kér férjének a köztársasági elnöktől
A köztársasági elnökhöz fordul férje ügyében Budaházyné Trencsányi Bernadett. A Nemzeti InternetFigyelő által közzétett interjúban Hegedűs Loránt református lelkész és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője is kifejtik véleményüket a "Hunnia-perként" elhíresült ügy kapcsán.Schiffer András a Budaházy-ítéletről: Ilyenkor lenne helye eljárási kegyelemnek!
Schiffer András közösségi oldalán kommentálta a Hunnia-perben Budaházy Györgyre kirótt ítéletet. Mint ismert, a napokban tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte Budaházy Györgyöt a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék. Az LMP egykori társelnöke ennek kapcsán foglalt most állást.Ajánljuk még