hűtlen kezelés
Dehogyis mutyi, csak eltűnt párszáz millió közpénz Siófokon - Frissítve: A helyi Fidesz is átvilágítást akar
Lopás, csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, több százmilliós nagyságú összeg eltűnése - Siófokon még sincs vádemelés a közvagyon elherdálása miatt - tudta meg a PestiSrácok.hu. A város Jobbik által támogatott polgármestere egy önkormányzati cég, a Balaton-Parti Kft. működése miatt tett feljelentést, de a "kreatív" működésnek a jelek szerint nem lesz felelőse. A rendőrség viszont nem talált bűncselekményre utaló bizonyítékot a cégnél. Mindez persze nem változtat a tényen, hogy Siófokon minden jel szerint kifizetőhelyként működhettek az önkormányzat egyes cégei. FRISSÍTÉS: Időközben megérkezett a siófoki Fidesz-frakció közleménye is az ügyben, amelyben - tekintettel a 2014 óta újonc képviselőkre is - maguk is objektív és független átvilágítást szorgalmaznak.Börtönt kér az ügyészség Hagyó Miklósra, a BKV-ügy fővádlottjára
Már a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségen van a Hagyó-ügyben első fokon a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, amelyben letöltendő börtönbüntetést kérnek Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesre és több társára a BKV-ügyben – értesült a PestiSrácok.hu. A fellebbviteli főügyészség tájékoztatása szerint valamikor augusztus végén, szeptember elején nyújtják be másodfokú indítványukat a Szegedi Ítélőtáblára, ahol várhatóan csak jövőre kezdik tárgyalni az egykor főpolgármester-helyettes büntetőperét.Súlyos pazarlás, szabálytalan szerződések és hűtlen kezelés gyanúja az Országos Mentőszolgálatnál
Félmilliós, nyolcszázezres megbízási díjakra, közalkalmazotti bérekre, potom tízezer forintért bérbe adott saját ingatlanra, teljesen felesleges milliós informatikai rendszerre és végzettség nélküli szakemberekre bukkant a PestiSrácok.hu az Országos Mentőszolgálatnál. Portálunk kinyomozta azt is, hogy az új megbízott főigazgató gyorsan lapátra tette azt a gazdasági igazgatót, aki nem volt hajlandó aláírni a súlyos pazarlásokat és a szabálytalan szerződéseket. A PestiSrácok.hu kiderítette, akkora kabinetet épített maga köré az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója, amire még nem volt példa az OMSZ életében. A tagokkal a szerződéseket úgy kötötték meg, hogy az adott feladatra van saját erőforrása az OMSZ-nak. Egyetlen esetben sem kérték be a beszerzési szabályzatban előírt három ajánlatot. Egy alaposabb feltáró vizsgálat a mentőknél felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját.Hűtlen kezelés miatt ítélték el Szabó Gábor "Tuareget"
Hűtlen kezelés miatt bűnösnek mondta ki és csaknem félmillió forintos pénzbüntetésre ítélte első fokon az Ország Gyűlése Mozgalom nevű egyszemélyes szervezet vezetőjét, Szabó Gábor Tuareget egykori, józsefvárosi tevékenységéért a Pesti Központi Kerületi Bíróság - értesült a PestiSrácok.hu. Noha a nyomozást hetvenmilliós kárérték miatt rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda, ennek csak a töredékét találták bizonyíthatónak, így az ügyészség csupán valamivel több mint másfél millió forintos visszaélés miatt tudott vádat emelni Szabó és bűntársai ellen.Hatályon kívül helyezte Kocsis István volt MVM-vezér felmentését a Pécsi Ítélőtábla
Másodfokon hatályon kívül helyezte Kocsis István volt MVM-vezér elsőfokú felmentő ítéletét a Pécsi Ítélőtábla kedden, egyúttal vele és három társával - a másod-, heted- és nyolcadrendű vádlottal - szemben új eljárás lefolytatását rendelte el - írta az MTI.Különös módon tűntek el a pornómilliárdos luxusáruházának bevételei
Már hűtlen kezelés miatt is vizsgálódik a magyar adóhatóság a milliárdos pornóguru, Gattyán György cégét, az Il Bacio Kft.-t érintő büntetőeljárásban – értesült a PestiSrácok.hu. Az Il Bacio di Stile luxusáruházat üzemeltető vállalkozás ügyében eddig csupán számvitel rendjének megsértése kapcsán, a cég volt ügyvezetőjének, Magyari Tamásnak a feljelentése alapján folyt nyomozás. Magyari jogi képviselőjét nem lepték meg az új fejlemények, mivel állítása szerint egy évvel ezelőtti feljelentésük után döntő fontosságú bizonyítékokat adtak át a nyomozóhatóságnak.Ajánljuk még
















