hűtlen kezelés
Milliárdos pénzmosás és hűtlen kezelés miatt emeltek vádat a Quaestor-ügy soltvadkerti szálában
Kétmilliárdos hűtlen kezelés, pénzmosás és más bűncselekmények miatt emelnek vádat a Quaestor-üggyel összefüggésben a soltvadkerti takarékszövetkezetnél történtek miatt - tudatta a Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleményében.Szorul a hurok: Nyomoz a rendőrség Márki-Zay Péterék gazdasági visszaélése ügyében
Különösen nagy vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség abban a 170 milliós pénzügyi visszaélésben, amely Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely független, de ellenzéki támogatást élvező polgármesterét is érintheti. Az ügyben tett feljelentés szerint a város vezetése fedezet nélkül vállalt kötelezettséget a helyi strand víztisztító berendezésének megépítésére.Márki-Zay csodálatos működése: hűtlen kezelés a gyanú a vásárhelyi önkormányzatnál
Nemcsak Márki-Zay Péterrel, hanem az önkormányzattal is perben áll a kórház. Ügyvédjük szerint ráadásul a polgármesteri hivatalban egy 1,7 millió forintos szerződés kapcsán hűtlen kezelést is elkövethettek, ezért azt kérte a bíróságtól, hogy továbbítsa az ügy iratait az ügyészségnek – írja a Makó Híradó alapján a promenad.hu.Bangóné: A korrupció az, amiben nincs benne az MSZP
Takács Krisztián csak a saját pénzét vette el a közpénzből, ezért ítélték el csalárd módon – állítja Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője. Az MSZP-s politikus asszony a Facebook-oldalán háborodott fel azon, hogy csepeli párttársát hűtlen kezelés miatt jogerősen is elítélte a bíróság.A szegedi baloldal fedezi Botka elítélt munkatársait
Továbbra is Botka Lászlóék lemondását követeli a jobboldali ellenzék Szegeden, ahol az elítélt városvezetés ügyében összehívott tegnapi rendkívüli közgyűlési ülésen az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői nem jelentek meg. Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója a közgyűlés feloszlatását és időközi önkormányzati választást követel.Csalás és hűtlen kezelés a SOTE-n: Francia multicég milliárdos pénzlapátolásához asszisztál az egyetem
Külföldi multicég bizonyítható, horribilis és pofátlan csalására, egy állami intézmény érthetetlen, milliárdos kárt okozó szemhunyására és az adófizetői pénzek kitalicskázásához való asszisztálására bukkant a PestiSrácok.hu a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Portálunk a SOTE szerződései között egy olyan, 2006 óta érvényben lévő hőszolgáltatási kontraktust talált, amely egyértelműen felveti a csalás, a hűtlen kezelés és súlyos szerződésszegések sorozatának gyanúját, és amely legalább 3-4 milliárd forintos kárt okozott már az egyetemnek. A csaló multi zsíros szerződésével szemben ezidáig Szász Károly, a SOTE kancellárja sem tette meg a szükséges lépéseket, bár a milliárdokat többször is visszaszerezhette volna. Hónapokig tartó oknyomozásunk után bemutatjuk, a magyar energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője, a francia Veolia a SOTE felelőtlen döntéssorozatainak is köszönhetően hogyan lapátolta ki a milliárdokat az intézményből, és hogyan lehet 2019-ig a Veolia aranybányája a SOTE.Vége a milliárdos terézvárosi ingatlanpanama nyomozásának- Három gyanúsított van, persze egyikük sem politikus
Befejezte a terézvárosi ingatlanpanama ügyében maratoni ideje zajló nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a 2010 előtti, MSZP-SZDSZ-es vezetés időszakában tíz terézvárosi ingatlant törvénytelenül, a piaci ár alatt értékesítettek. A milliárdos károkozásnak három gyanúsítottja van, ellenük hűtlen kezelés miatt emelhetnek majd vádat. Az eljárásnak korábban érintettje volt a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere, Fürst György is, ám vele és képviselőtársaival szemben végül megszüntették a nyomozást.Van mitől tartania a hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald Györgynek?
Egyedül maradt állításaival perújításában a hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald György, hiszen a volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármester szavait egyik tanú sem támasztotta alá, amikor arról vallott, hogy a külsős tanácsadók kiválasztásáról és díjazásáról közösen döntött egykori munkatársaival. A Hunvald vezette önkormányzatnak papíron vállalkozásfejlesztési tippeket adott egy kozmetikusnő, aki a bíróság kérdésére nem tudta definiálni állítólagos szakterületét.Sikkasztás, hűtlen kezelés és fedezetelvonás miatt is nyomoznak a Herbária Zrt. ügyében
Sikkasztás, hűtlen kezelés és fedezetelvonás gyanúja miatt is nyomozást indított a gyógynövény-feldolgozással foglalkozó cég, a Herbária Zrt.-t érintő több gazdasági ügylet kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az 1993 óta magántulajdonban lévő vállalkozás legutóbb akkor került reflektorfénybe, amikor kiderült, hogy egy késhegyig menő családi viszálynak köszönhetően eltávolították a Herbária korábbi vezérigazgatóját, Soproni Tamást.Ajánljuk még

















