hűtlen kezelés
Feljelentették Niedermülleréket a Freeszfe Egyesület botránya miatt
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentést a Freeszfe Egyesület és Niedermüller Péter botránya miatt Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu.Ismeretlen tettes ellen indult nyomozás az erzsébetvárosi ingatlanok ügyében
Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) erzsébetvárosi ingatlanok ügyében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. Gál Kristóf azt mondta, jelenleg a tényállás tisztázása zajlik, amelynek feladata egyebek között azt feltárni, megvalósult-e bűncselekmény. Ennek teljes körű tisztázására nyomozás keretében van lehetősége az eljáró hatóságnak – tette hozzá.Időt nyer a szegedi szegénypiac: a kereskedők megtámadják szerződésük felbontását
December második szombatján kapták kézhez a szegedi Cserepes sori piac állandó kereskedői a pavilonbérleti szerződésük felmondását. A Cserepes Sori Piac Kft. igazgatója a piac végleges bezárására javaslatot Botka László polgármesternek, azzal az indoklással, hogy egyre nagyobb a 91 százalékban önkormányzati tulajdonú cég vesztesége. Aztán felmondott. Szabó Bálint független önkormányzati képviselő, aki évek óta képviseli a vegzált piacosokat, bejelentette: mind a 35 bérlő megtámadja a bíróság előtt a szerződésbontást, ami halasztó hatályú. Egy másik hasonló módon kipucolt piac, a Mars téri esete jól mutatja, hogy a helyzet jogi rendezése,akár hosszú évekig is tarthat, ezért egy dolog biztos: ha a háborút még nem nyerték meg a kereskedők, időt biztosan nyernek. Szabó Bálint azt is közölte, hogy a Cserepes sori piac működése kapcsán különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt büntető feljelentést tettek.Hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést Niedermüller ellen
Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz Niedermüller Péter VII. kerületi gyurcsányista polgármester ellen, miután kiderült, hogy bírósági végrehajtás alapján 417 millió forintot emeltek le az önkormányzat számlájáról. Bajkai emellett lemondásra is felszólította a DK-s politikust.Döntött a Kúria: másodfokon újra kell tárgyalni a szegedi VIP-parkolóbérletek ügyét
Nem nyugodhatnak meg Botka emberei, még nem úszták meg pénzbüntetéssel az ingyen parkolóbérlet-osztogatást: a Kúria kimondta, hogy törvényes volt a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése, azaz a Gyulai Törvényszéknek másodfokon újra le kell folytatnia a büntetőpert. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség még 2016-ban emelt vádat hat ember ellen többrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő parkolási cég két egymást követő vezetőjét, a parkolási üzletág vezetőjét, valamint három akkori önkormányzati vezetőt, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőt, Solymos László volt alpolgármestert és Kalmár Gábort, Botka László kabinetvezetőjét azzal vádolták meg, hogy éveken át jogosulatlanul osztogatták ingyen a VIP-listásoknak a több tízezer forint értékű kombinált parkolóbérleteket, ezzel negyvenmillió forint kárt okozva a városnak. Első fokon a Gyulai Járásbíróság még felfüggesztett börtönre ítélte Botka embereit, akik közül ketten mellesleg a mai napig magas pozíciókban dolgoznak: Kalmár továbbra is Botka kabinetvezetője, Mózes Ervin pedig a vízmű igazgatóságának elnöke és tanácsadó is a városházán. Az ügy másodfokon azonban abszurd fordulatot vett, amikor a Gyulai Törvényszék tanácsa részben elévültnek nyilvánította az ügyet, a kiszabott büntetést pedig pénzbüntetésre enyhítette. Mára már jogerős a határozat, miszerint az egész másodfokú eljárás hemzsegett az eljárási hibáktól, ezért meg kell ismételni.Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben – Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László
Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást még júliusban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Cserdit is érintő kerékpárút kivitelezésének elszámolása kapcsán – írta hétfőn a Baranya megyei napilap. A Bama.hu úgy tudja, hogy a TOP-os Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig!-nevű kerékpáros turizmusfejlesztési programmal akadtak gondok és több mint negyedmilliárd forint tűnhetett el az uniós és hazai forrásból. A projekt Orfű és Kovácsszénája között, illetve Helesfa-Cserdi-Szentlőrinc vonalon tartalmazza új kerékpárút építését. A Bama szerint a programot a források elosztásáig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont az adott településre bízták. A nyomozásban már a nyáron lefoglaltak iratokat a rendőrök a hivatalokból. Ugyancsak hétfőn a Bogdán család ügyvédje közösségi oldalán jelentette be, a volt polgármester búcsúlevelet hagyott, és tény, hogy a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben a megkezdett és meghiúsult nagy összegű beruházások és pénzügyi elszámolási probléma miatt vetett véget önkezével életének.Feljelentették Karácsony Gergelyt, vizsgálódik a rendőrség
Horváth László Péter szigethalmi MIÉP-aktivista 2020. június 15-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt egy, a Lokálban megjelent cikk alapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya a feljelentést azóta áttette a Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályára. Az ügyben Karácsony Gergely érintettségét is vizsgálják, aki 2014 és 2019 között Zugló polgármestereként tevékenykedett, jelenleg pedig Budapest főpolgármestere.Ajánljuk még

















