Izraeli légicsapásokban meghalt a Hamász egyik politikai vezetőjePPestiSrácok.hu Forró drót március 23. Az izraeli hadsereg (IDF) légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Juniszban, amely során 19 ember életét vesztette, köztük al-Bardavil, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egyik magas rangú politikai vezetője és annak felesége is - közölte a Hamász és a palesztin média.
Nagyobb területeket metszett le az izraeli hadsereg Szíriából Világugar 2024 december 10. Az Aszad-rezsim bukásával még nem vált egyértelművé, hogy mi vár Szíriára a közeljövőben. Annyi azonban biztos, hogy minden játékos, aki megtette a téteket a térségben, most igyekszik behúzni a hasznot is. Így természetesen Izrael is azonnali terjeszkedésbe kezdett a Golán-fennsíkről indított csapataival.
Dróntámadás érte Izraelt, több katona meghaltPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 14. Négy izraeli katona meghalt a Hezbollah dróntámadásában, amelyet az észak-izraeli Binyamina melletti katonai támaszpont ellen intézett – jelentette Izrael védelmi ereje (IDF). Daniel Hagari szóvivő szerint mások is súlyosan megsebesültek, számolt be az Index.
A Goldman Sachs szerint elszállhat az olajár az iráni konfliktus miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 4. A Goldman Sachs szerint az olajár hordónként 20 dollárral is emelkedhet, ha az iráni kitermelés az izraeli megtorlás miatt visszaesik, írja a CNBC amit a Portfolio szemlézett.
GEOrgPOLITIKA – Még hét hónapig tarthat a gázai háború Ps TV 2024 május 30. Még legalább hét hónapig fog tartani a Hamász palesztin terrorszervezet ellen indított háború a Gázai övezetben – jelentette ki szerdán Cahi Hanegbi, Izrael nemzetbiztonsági tanácsadója. Hanegbi a Kan közszolgálati rádiónak nyilatkozott.
Az izraeli erők visszaszerezték három izraeli túsz holttestétPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 18. A Gázában maradt 132 túsz közül három – a 23 éves Shani Louk, a 28 éves Amit Buskila és az 57 éves Itzik Gelenter – holttestét találta meg az IDF – jelentette be pénteken a hadsereg.
Az izraeli hadsereg légi és tüzérségi csapást mért a Gázai övezet középső részérePPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 2. Az izraeli hadsereg (IDF) saját közlése szerint ismét légi és tüzérségi csapást mért csütörtökön a Gázai övezet középső részére a Hamász palesztin iszlamista szervezet infrastruktúráját célba véve. Az IDF közleménye szerint ezzel a Hamász egy előző napi támadását torolták meg.
GEOrgPOLITIKA – Az „Őszinte Ígéret” drónjai Ps TV 2024 április 15. Irán beváltotta az ígéretét, ahogy Ajatollah Szajed Ali Hámenei az ország legfelsőbb vallási vezetője pár napja az X-en (twitter) posztolta „Amikor a konzulátusunkat támadják, az olyan, mintha a mi területünket támadnák. – A gonosz rezsimet meg kell büntetni, és meg is büntetjük.”
Izraeli hadsereg: kétszáz célpont támadásával folytatódott a Hamász elleni háború (Videó)PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 december 27. Kétszáz, az iszlamista Hamász terrorszervezet objektuma elleni légi, tengeri és szárazföldi támadással folytatódott a háború a Gázai övezetben az elmúlt napon - közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője szerda reggel. Az övezet északi részén, Sedzsaijában, a Hamász harci övezetében, ahonnan az izraeli katonákat lőtték, az épületek között terroristákat vettek észre, majd a légierő segítségével megölték őket.
GEOrgPOLITIKA – Életbe lépett a tűzszünet Ps TV 2023 november 24. Helyi idő szerint ma reggel 07.00 órától életbe lépett a tűzszünet. Az első túszokat délután 16.00 órakor fogják átadni Egyiptomban az izraeli hadseregnek, akik helikopterekkel viszik haza a kiszabadult nőket és gyermekeket. Az átadást a Nemzetközi Vöröskereszt felügyeli és ha szükséges egészségügyi támogatást nyújt. Feltételezhetően az izraeli speciális erők orvosai is ott lesznek az átadásnál. Az átadás úgy működik, hogy minden elhurcolt túszért cserébe három palesztin foglyot adnak át. Így négy napon keresztül zajlik majd a csere és 50 túsz juthat haza. Az egyezség szerint a tűzszünet meghosszabbítható, de akkor a Hamásznak napi 10 fogva tartott izraelit kell szabadon bocsájtania.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.