idlíb
Nem született megegyezés az ENSZ BT-ben Szíria ügyében a feszültség csökkentéséről
Nem sikerült közös nyilatkozatot elfogadni helyi idő szerint szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) az északnyugat-szíriai feszültség csökkentéséről. Noha a tanács tagjainak többsége támogatta a fegyveres összetűzések azonnali beszüntetését sürgető dokumentumot, Moszkva ragaszkodott hozzá, hogy Damaszkusz folytathassa a harcot az általa terroristának tartott fegyveres csoportok ellen – derül ki az ülés utáni nyilatkozatokból.Tömegesen menekülnek Idlíbből a török határhoz
Legkevesebb 25 ezer ember menekült az utóbbi két napban a szíriai kormányerők offenzívája elől a török határhoz a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb tartományból – írta vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség a Szíriai Intervenciós Koordináció nevű helyi civil szervezetre hivatkozva.Több ezer szír migráns próbált erőszakkal áttörni a török határon
Több ezer szír migráns próbált meg erőszakkal török területre jutni Idlíbnél pénteken – értesült a Bild.de. A török határvédelem és a hadsereg vízágyúkkal és könnygázzal szorította vissza az embereket.Orosz csapatok felügyelik a rendet Szíria egyik tartományában, kordában tartva a terroristákat
Az orosz csapatok jelen vannak "a terepen" Idlíb tartományban, Moszkva figyelemmel követi a fejleményeket – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.Több halott a szíriai kormányerők offenzíváját követően Idlíb tartományban
A szíriai kormányerők falvakat ágyúztak a főként iszlamista felkelők ellenőrizte északnyugat-szíriai Idlíb tartományban. A támadás következtében legalább hét ember, köztük három nő és három gyermek meghalt - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet pénteken.Küszöbön a béke Szíriában?
Hét év polgárháború után küszöbön áll a győzelem a "terroristák" fölött, az amerikai, francia és török "megszállóknak" pedig el kell hagyniuk Szíriát - jelentette ki helyi idő szerint szombaton az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban Valíd Moallem szíriai külügyminiszter.Irán nem akar civil áldozatokat a szíriai Idlíbnél
Irán eltökélt abban, hogy megvédje a szíriai Idlíb civil lakosságát - mondta nyilatkozatában Bahram Kászimi iráni külügyminisztériumi szóvivő Teheránban egy hétfői sajtótájékoztatón.Az ENSZ szerint vegyi fegyvert használtak a szír kormányerők
A szír kormányerők klórgázt, vagyis tiltott vegyi fegyvert használtak Damaszkusz felkelők irányítása alatt álló külvárosa, valamint az Idlíb ellen intézett támadásokkor, ezek az akciók háborús bűnnek minősülnek - jelentették be az ENSZ emberi jogi szervezet vizsgálatot folytató munkatársai szerdán.Ajánljuk még