ifj. lomnici zoltán
Alkotmánysértő a pufajkás Horn Gyuláról közterületet elnevezni ifj. Lomnici szerint
Alkotmánysértő egykori karhatalmistáról elnevezni közterületet – fejtette ki véleményét a Magyar Nemzet érdeklődésére ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, miután kiderült: a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, Horn Gyuláról neveznének el egy XIII. kerületi sétányt. Az alkotmányjogász szerint a döntés egyértelműen bizonyítja, hogy a baloldal nem határolódik el a kommunista rendszer által ’56-ban elkövetett bűnöktől. A Magyar Patrióták Közösségének elnöke a témával kapcsolatban kijelentette: közérdekű bejelentést tesznek a kormányhivatalnál, és kezdeményezik, hogy lépjen fel a jogsértéssel szemben, ha a közterület elnevezése hatályossá válik.Wittner Mária: Hornról nem szabad közterületet elnevezni
Wittner Mária 1956-os szabadságharcos a Magyar Nemzetnek azt nyiltakozta, hogy budapest balliberális vezetése azoknak az emlékét becsteleníti meg, akik az életüket adták hazájuk függetlenségéért, szabadságáért.CÖF-CÖKA: globális kihívások fenyegetik a nemzetállamokat
Globális kihívások fenyegetik a nemzetállamok létét – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kurátora a szervezet csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Több helyen is időközi választások tartanak a következő hetekben
Még nyár elején megtartják azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeken az április 3-án parlamenti mandátumot szerzett polgármesterek, önkormányzati képviselők megüresedett helyét pótolják. A választási törvény szerint ugyanis az időközi választást a mandátum megüresedésétől számított százhúsz napon belülre kell kitűzni.Alkotmányjogászok szerint aggályos, ha lebeszélik a szavazót a népszavazási ív átvételéről
A nap folyamán több kollégánk és informátorunk jelezte fővárosi és vidéki helyszínekről egyaránt, hogy szavazóköri delegáltak "befolyásolják" a választókat azzal, hogy rákérdeznek: kérik-e a népszavazás ívét is, vagy sem? Elmondásuk szerint ez többször olyan félreérthető felvezetéssel hangzott el, miszerint a "normál" választáshoz nem kell kérni a másik papírt. Megkérdeztük Cservák Csaba és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászokat; mindketten aggályosnak nevezték a gyakorlatot, hiszen a választási szabályok szerint semmilyen módon nem szabad befolyásolni a választópolgárokat a szavazókörökben.A béke, a szabadság és az egyetértés pártján álló magyarok vettek részt a Békemeneten (Videó!)
Több százezres tömeg vett részt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által meghirdetett kilencedik Békemeneten kedden délután, míg az ellenzéki összeborulás ünnepi nagygyűlésén alig pár ezer ember lézengett. A PestiSrácok.hu és a Pesti TV kollégái a hagyományokhoz hűen most is élőben tudósítottak a lélekemelő eseményről. Összeállításunkban többek között Huth Gergely, Ifj. Lomnici Zoltán, Deutsch Tamás is szól arról, miért is volt sorsdöntő a március 15-ei ünnepen a kormány politikája mellett kiálló nemzeti oldalnak erőt és összetartást mutatni.Ifj. Lomnici Zoltán a Plebejus Polbeatben alaposan leforrázta a magyarokat a nácik utolsó csatlósaként ábrázoló Róna Pétert (videó)
A jobboldal és a nácizmus közé egyenlőségjelet tenni anakronisztikus, politológiai értelemben is hibás és hétköznapi értelemben sem állja meg a helyét – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Plebejus Polbeatben annak kapcsán, hogy a baloldal köztársaságielnök-jelöltje, Róna Péter beszédében azt mondta, hogy a magyarok a náci Németország csatlósai voltak. A műsor további részében (Kroó Zitával, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve) szó volt az ukrán–orosz háborúról és arról is, hogy Márki-Zay Péter kampányát a párttörvényt megkerülve, külföldről finanszírozhatják.A baloldal szemében Magyarország mindig csak egy náci porfészek volt – Ifj. Lomnici Zoltán a Plebejus Polbeat vendége
Róna Péter bukott államfőjelölt a magyarságot nácizó, majd "putyinbérencséggel" gyanúsító mai beszéde mellett Novák Katalin küldetéséről és a Békemenet üzenetéről is beszélget a csütörtök este fél nyolckor, az R56 Szabadságharcos Sörözőben rögzített Plebejus Polbeatben ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal, a Századvég szakértőjével a Pesti TV és a PestiSrácok.hu három munkatársa: Kroó Zita, Stefka István és Huth Gergely. Jöjjön el, kérdezzen, szóljon hozzá Ön is!A március 15-i Békemenet üzenete, hogy nemet mondunk a háborúra (Videó)
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete "egyértelmű nem a háborúra, no war!" – közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke szerdán, Budapesten. Sajnos provokációk is várhatóak, ezért mindenkinek nagyon fegyelmezettnek kell lennie.Ajánljuk még

















