igazoltatás
Mindennapok Romániája: elvették a jogosítványát, ezért rendőrautót lopott és igazoltatásba kezdett egy részeg férfi
Meglehetősen extravagáns módját választotta a "bosszúnak" egy részeg román férfi, akinek a hatóságok elkobozták a vezetői engedélyét, úgy gondolta ugyanis, hogy majd ő megmutatja milyen egy igazi rendőri ellenőrzés. A férfi ezért ellopott egy rendőrautót, majd igazoltatni kezdte a Nagyszebenben közlekedőket.Eljárás indult egy francia rendőr ellen, aki lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló embert
Eljárás indult vasárnap egy francia rendőr ellen, aki Párizsban lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit. Ebben az évben ez a tizenkettedik hasonló jellegű haláleset Franciaországban.Különvélemény: a baloldali politikusoknak sikerült trendet csinálniuk a rendőrök provokálásából
Megszokhattuk, hogy az elmúlt évtizedben minden balos tüntetésen kellékként használják a ellenzéki politikusaink a helyszínen tartózkodó rendőröket. Megszokott az is, hogy addig provokálják őket, míg eljárást nem kezdeményeznek velük szemben, ami tökéletesen biztosítja számukra az óhajtott áldozati pózt. Hogy mindez miként ragadt át az arra fogékony közönségre, az a Különvélemény aktuális epizódjából kiderül.Igazoltatásnak ellenálló embereket lőttek le rendőrök Franciaországban
Franciaországban rendőrök szerdán két különböző helyen lelőttek két embert, akik igazoltatás közben ellenálltak: egy férfit egy közúti igazoltatás során sebeztek halálra a déli Nizzában, egy nőt pedig az északnyugati Rennes-ben egy kábítószer-ellenes razzia keretében.Rendőri igazoltatás közben meghalt egy nő Franciaországban, három rendőrt őrizetbe vettek
Franciaországban egy autóvezető súlyosan megsérült, az egyik utasa pedig meghalt, amikor rendőrök rálőttek a feléjük tartó gépkocsira, amellyel nem voltak hajlandók megállni egy igazoltatás során. Három rendőrt őrizetbe vettek. A három rendőrt, két férfit és egy nőt vasárnap délután óta a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN hallgatja ki hivatali személy által elkövetett fegyveres erőszak gyanújával – közölte a párizsi ügyészség.Eddig bírta: Jakab Péter újra akcióba lendült (Videó)
Bár a foci Eb alatt eltűnt, most úgy tűnik újra elkezd akciózni Jakab Péter. A Jobbik elnöke tegnap este a közösségi oldalán tett közzé egy videót egy rendőrségi igazoltatásról. A felvételekből kiderül, a Fidesz irodája előtt zajlottak az események, arra azonban, hogy pontosan mit csinált a politikus, nem derült fény.Igazoltatásnak álcázott lánykérésen mondott igent rendőr párjának egy fiatal nő (videó!)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Információs Portál Facebook-oldalán tettek közzé egy videót, amelyen Sárosi Gábor őrmester nem mindennapi módon kérte meg barátnője kezét. A lánykérést az őrmester igazoltatásnak álcázta.Dúró Dóra: A Demokratikus Koalíció és Szél Bernadett hazudik
A Demokratikus Koalíció és Szél Bernadett azt sérelmezte, hogy a Mi Hazánk Mozgalom szervezte megemlékezés résztvevőit a hatóság nem zaklatta. Dúró azt írta a közösségi oldalán, hogy a DK és Szél hazudik: a résztvevőket a rendőrök igazoltatták.Rendőrökre lőtt egy férfi Belgiumban, hárman életüket vesztették (Frissítve!)
Két rendőr és egy civil meghalt, miután egy férfi lövöldözni kezdett a belgiumi Liège-ben kedd délelőtt - írja a Le Soirra hivatkozva az Index. A La Libre Belgique című napilap szerint a férfi Allah akbart (Allah a legnagyobb) kiáltott mielőtt lelőtték, ezt azonban Catherine Collignon, a városi ügyészség szóvivője nem erősítette meg.Ajánljuk még