Most Tikrit közelében csapott le az Iszlám ÁllamPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 január 6. Az Iszlám Állam (ISIS) dzsihadista szervezet fegyveresei megtámadtak egy előretolt katonai állást és egy rendőrőrsöt egy iraki faluban, Tikrít közelében – közölték katonai és rendőrségi források a Reuters hírügynökség szerint.
Amerikai tábornok: a város bevételével nem lesz vége a harcnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 december 7. Az Iszlám Állam iraki fellegvárának számító Moszul bevételével nem lesz vége a harcnak, a terrorszervezet azután is fenyegetést jelent majd - közölte szerdán a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozón Stephen Townsend altábornagy, az IÁ ellen harcoló nemzetközi koalíció amerikai parancsnoka.
A remény életben tartása a legfontosabb feladat IrakbanDezse Balázs Világugar 2016 december 7. Újabb iraki látogatásról tért vissza Hölvényi György, kereszténydemokrata EP-képviselő. Az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke december elején felkereste Irakban a Moszul környéki, az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet uralma alól közelmúltban felszabadult településeket. Hölvényi jövőbe vetett optimizmusa ellenére is elég siralmas képet festett le a térségben élő keresztények helyzetéről. A képviselő szerint a jelenleg hontalan emberek helyzetén Moszul felszabadulása fordíthat, egyelőre viszont újjáépítésről nem lehet beszélni.
Rakkát nehéz lesz bevenni, de heteken belül megindulhat az ostromPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 október 27.
Több százezres menekültáradat indulhat útnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 október 14. Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt - figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint akár 700 ezer is lehet azoknak a száma, akik hátrahagyhatják otthonukat és humanitárius segítségre szorulhatnak.
Ezerszám hantolta el az embereket tömegsírokban az Iszlám ÁllamPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 augusztus 30. Az AP amerikai hírügynökség 72 tömegsírt dokumentált az Iszlám Államtól visszafoglalt iraki és szíriai területeken, és valószínűsíti, hogy ez a szám még növekedni fog a terrorszervezet visszaszorításával párhuzamosan.
A Közel-Kelet következő időzített bombája: a kurdok Exkluzív 2016 július 22. A Közel-Keleten gyakran összefolyik a külpolitika és a belpolitika, a vallási, etnikai és persze gazdasági érdekek mentén kitörő konfliktusokban sokszor követhetetlen, hogy ki kivel van és miért. Ebben az örök háborús térségben a híradásokat napok óta uraló Törökország az egyik legerősebb játékos. Most a puccs a húzótéma, ám Erdoğan elnök külföldön és belföldön egyaránt olyan aktív politikát folytat, hogy mindig történik valami az országával. Van azonban valami, amin mindig megakad a törökök szeme, bármelyik közel-keleti szomszédjuk felé néznek: a kurdok. A török-szír-iraki-iráni határvidéken élő 30-40 milliós lélekszámú népnek nincs saját állama, ez pedig olyan feszültségeket szül folyamatosan, hogy akár ők lehetnek a jövőbeli híradók főszereplői.
A Kelet szálláscsinálói a rómaiságot próbálják legyőzni - Beszélgetés Maróth Miklóssal, az MTA alelnökével - I. részGVGaszner Veronika Magyar ugar 2015 szeptember 9.
Mi is volt az az Európai Unió? Vezércikk március 20. Sajnos a múlt idő használata nem csak jogos, hanem szükségszerű is már...