irán
Közepes nagyságú földrengés rázta meg Irán nyugati részét
Közepes, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap Irán nyugati részét, halálos áldozatokról egyelőre nincs hír - közölték a helyi hatóságok.Az iráni elnök szerint Izrael "rákos daganat" a Közel-Keleten
Haszan Róháni szerint Izrael "rákos daganat", amelyet a nyugati országok idéztek elő saját érdekeik érvényesítésére a Közel-Keleten - az iráni elnök ezt szombaton Teheránban mondta egy nemzetközi konferencián, hangsúlyozva, hogy az iszlám országoknak egységbe kell forrniuk az Egyesült Államok és Izrael legyőzése érdekében.Róháni: Irán meg fogja szegni az amerikai szankciókat
Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni – jelentette ki hétfőn egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök. Amerika le akarta nullázni Irán olajeladásait, de mi továbbra is fogunk olajat értékesíteni, hogy megsértsük a szankciókat, mert ellentétesek a nemzetközi joggal – hangoztatta az iszlám köztársaság elnöke.Kemény szavakkal bírálta az Egyesült Államokat az iráni legfelsőbb vezető
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetője kijelentette szombaton egy több ezer diák előtt elmondott beszédében, hogy az Egyesült Államok az 1979-es iráni iszlám forradalom óta - amelyben megbuktatták a Nyugat támogatta uralkodót - mindmáig nem tudta helyreállítani hatalmát Irán felett - közölte az iráni állami tévé.Netanjahu szerint szörnyűség a Hasogdzsi-gyilkosság, de Irán miatt kiállt Szaúd-Arábia mellett
Szörnyűnek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pénteken Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán való, egy hónappal ezelőtti meggyilkolását, de szerinte olyan módon kell foglalkozni az üggyel, hogy az ne ássa alá a szunnita királyság stabilitását, mivel elsőbbséget élvez az Iránnal szembeni együttműködés Rijáddal.Róháni szerint a szaúdiak nem merték volna megölni Hasogdzsit Amerika támogatása nélkül
Rijád nem ölte volna meg Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót, ha nem élvezné az Egyesült Államok védelmét – idézte Haszan Róhánit az IRNA iráni állami hírügynökség szerdán. Senki sem gondolta volna, hogy mai világunkban szemtanúi leszünk egy ilyen szervezett emberölésnek, és hogy egy rendszer képes lesz kitervelni egy ilyen borzalmas gyilkosságot –mondta az iráni elnök.Paradicsomi állapotok – Iránban száz kiválasztott nő szurkolhatott egy focimeccsen
Több, mint 30 év után először engedtek be nőket labdarúgó-mérkőzésre Iránban. A történelmi - barátságos - meccsre a teheráni Aszadi Stadionban került sor kedden, az ellenfél Bolívia volt. A hatóságok mintegy száz kiválasztott nőnek engedélyezték a részvételt, köztük a játékosok hozzátartozóinak, az iráni szövetség női alkalmazottainak és a női válogatott futballistáinak.Egy tonna, Európába szánt heroint foglaltak le az iráni hatóságok
Több, mint egy tonna - 1075 kilogramm -, drogcsempészek által Európába szánt heroint foglaltak le az iráni hatóságok - tudatta vasárnap az iszlám köztársaság hírszerzési minisztériuma. A drogot más, exportra szánt árucikkek között rejtették el, és Irán Nyugat-Azerbajdzsán tartományában bukkantak rá a hatóságok, a török határon fekvő Bázargán térségében.Ajánljuk még
















