isis
Légicsapásokkal végeztek az Iszlám Állam tizenkét tagjával Irakban
Az Iszlám Állam terrorszervezet tizenkét tagjával végzett légicsapásokkal kedden az amerikai vezetésű katonai koalíció, együttműködésben az iraki erőkkel a közel-keleti ország északi térségében – közölte kedden az iraki hadsereg. A tájékoztatás szerint a koalíció harci repülőgépei a szélsőségesek egyik rejtekhelyét bombázták az északi Ninive kormányzóságban található Adajah hegységben, ennek során tíz terrorista vesztette életét.Indonéziában őrizetbe vették a Dzsamáa Iszlámija terrorszervezet feltételezett vezetőjét
Az indonéz rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki feltehetően az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Dzsamáa Iszlámija terrorszervezet vezetője, és aki után 2003 óta nyomoznak. Aris Sumarsonót, más néven Zulkarnaent csütörtök este vette őrizetbe a terrorelhárító rendőrség a Szumátra szigeti Kelet-Lampung járás egyik házában végrehajtott razzia során – közölte Ahmad Ramadham, az országos rendőrparancsnokság szóvivője.Dzsihadisták gyilkoltak le csaknem ötven földművest Nigéria északkeleti részén
Legalább negyvenhárom földművest gyilkoltak le a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria északkeleti részén szombaton – közölte egy helyi polgárőrség vezetője.Keresztényüldözés – Evangéliumi keresztényeket gyilkoltak meg iszlamista szélsőségesek Indonéziában
Négy kereszténnyel végeztek az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek Indonéziában; áldozataikat halálra késelték, lefejezték és megégették.Pakisztánban két ISIS parancsnokkal végeztek, Bagdadban egyet őrizetbe vettek
Az iraki terrorellenes erők hétfőn közölték, hogy őrizetbe vették a bagdadi repülőtéren az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik magas rangú tagját. Az Abu Nabaa néven ismert férfi, az Iszlám Állam általános igazgatási koordinátora volt, aki a szervezet más tagjaival akart találkozni az iraki városban. Eközben Pakisztánban a terrorszervezet két parancsnokával végeztek Hajber-Pahtunhva tartomány egyik törzsi körzetében a pakisztáni hatóságok.Az iraki hadsereg nagyszabású terrorellenes műveletet indított az Iszlám Állam ellen
Az iraki kormányerők nagyszabású hadműveletet indítottak vasárnap Bagdadtól északra, Szaláh ed-Dín kormányzóság hegyvidéki térségeiben az Iszlám Állam terrorszervezet szélsőségesei ellen. A több naposra tervezett művelet első napján tizennégy útszéli pokolgépet, rakétakilövőket és aknavetőgránátokat foglaltak le, illetve ráleltek a dzsihadisták által használt két alagútra is. Szakértők szerint az iraki biztonsági helyzet ennek ellenére 2017 óta fokozatosan javul.Több tucat dzsihadista adatait adta ki az ISIS vezetője
Amir Mohammed Abdul Rahman al-Mauli 2008-as letartóztatását követően 68 al-Káida harcos nevét és személyes adatait ajánlotta fel az Egyesült Államok hatóságainak. A terrorcselekményekben, emberrablásokban és bombatámadásokban felelős dzsihadisták között volt többek között az al-Káida alvezére is – adta hírül a The Times.Az Iszlám Állam harcosai támadtak meg egy mozambiki kikötővárost
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő fegyveresek támadást indítottak egy kulcsfontosságú észak-mozambiki kikötővárosért – írta szerdai közleményében a mozambiki erők vezérkara.Katonák és rendőrök meggyilkolására készülő iszlamista terroristákat fogtak el Szentpéterváron
Katonák és rendőrök meggyilkolására készülő iszlamista terroristákat fogtak el Szentpéterváron – közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatokért felelős központja.Ajánljuk még
















