iszlám terrorizmus
Angol hülyék, hülye angolok, és ez a hülyeség öl
Csak Isten tudja, hogy hányadik cikket írom már egy merénylet után, a szokásos merénylet után. Liberális ellenségeink imádnak strukturális okokra hivatkozni az elnyomással kapcsolatban, de a nyugati nagyvárosokban szokásos gyilkosságokat – amelyeket muszlimok követnek el a szembejövőkkel szemben – valamiért véletlenszerűnek tekintik. Ugyanígy nem tekintik ezeket a gyilkosságokat az elnyomás eszközének, pedig nehéz a rettegésben tartást másnak gondolni az áldozat szempontjából.Dzsihadista kiképzőtábort alapított volna a londoni késelő Khan
Robbantásos merényletek előkészülete és dzsihadista kiképzőtábor létrehozásának terve miatt éveket töltött börtönben a Londonban elkövetett pénteki késeléses támadás gyanúsítottja, akit tavaly helyeztek feltételesen szabadlábra. A 28 éves Usman Khant a rendőrök agyonlőtték, miután két embert megölt és hármat megsebesített a brit főváros pénzügyi negyedében, a Cityben, a London híd északi végénél.Terrorcselekményért börtönbüntetését töltő elítélt volt a londoni késes merénylő
Egybehangzó szombati brit médiaértesülések szerint terrorcselekményért börtönbüntetését töltő elítélt követett el előző nap London belvárosában késeléses merényletet, amelyben ketten meghaltak. A BBC televízió és több brit lap egyaránt úgy tudja, hogy az elkövetőt – akit a péntek délutáni támadás után a rendőrök agyonlőttek – próbaidőre helyezték szabadlábra, és elektronikus azonosítót is viselt magán.Horst Seehofer: A szélsőjobboldal és az iszlám terrorizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést Németországban
Az iszlám terrorizmus mellett ma a szélsőjobboldal jelenti a legnagyobb fenyegetést Németországban – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjújában.Dzsihadista volt a párizsi késes ámokfutó
A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallhatta és a szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban – mondta szombati sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője.Terrortámadásra készülő iszlamistákat ítéltek el Bosznia-Hercegovinában
Elítéltek két iszlamistát rendőrök elleni terrortámadás előkészítéséért csütörtökön Bosznia-Hercegovinában - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy Maksim Bozic és Edin Hastor a radikális szalafista mozgalom tagjaként terrortámadást készített elő a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal, valamint a tuzlai rendőrség épülete ellen. A két férfi, másokkal együtt fegyvert és robbanószert szerzett be, és ezzel veszélyeztette az ország alkotmányos rendjét.Legalább tíz halottja van az újabb egyiptomi terrortámadásnak
Az egyiptomi biztonság erők legalább tíz fegyverese meghalt terroristák egy katonai ellenőrzőpont elleni támadásában szerdán, a Sínai-félszigeten - közölte az egyiptomi televízió a belügyminisztérium közleményére hivatkozva.A magyar "iszlám jogvédők" jogvédelem helyett a jobboldali véleményformálók vegzálásával foglalkoznak
Lassan egy évezredes tapasztalat alapján elmondható: sosem volt sikeres a magyarországi muszlimok asszimilációja, mégis vannak, akik megpróbálják lenyomni az iszlámhívő bevándorlók és a keresztény magyarok szivárványos együttélésének tündérmeséjét az emberek torkán. Ezért lobbizik a Magyar Iszlám Jogvédők Egyesülete (MIJE) is, amelyet nem „meglepő” módon a migrációs válság csúcsán, 2016-ban alapítottak. Az időpontja nem véletlen: a szervezet - mint több más NGO - a szervezett bevándorlás (bevándoroltatás) támogatására alakult meg, együttműködésben a Helsinki Bizottsággal és a TASZ-szal. Az egyesület felesküdött a magyarországi muszlimok jogainak védelmére, és - ami még fontosabb - a migráció melletti lobbizásra. Ennek egyébként kiválóan eleget is tesznek: Facebook-oldalukon rendszeresen lázítják követői közösségüket a kormánypárti politikusok és a konzervatív média ellen, cinikus hangvételű „elemzéseikben”.A haladó liberálisok ostobaságánál már csak a gonoszságuk nagyobb
Mindent elmond a „haladókról”, hogy a 321, célzottan keresztény áldozatot követelő merénylet után is igyekeztek úgy tenni, mintha ez nem a szokásos iszlamista terror lenne. A propagandagyáraik képesek voltak anélkül oldalakat írni a tömeggyilkosságról, hogy leírták volna a keresztény szót. Az ikonjaik, például Clinton és Obama is úgy adták le szokásos semmitmondó reakcióikat, hogy meg sem próbálták leplezni: szerintük a keresztényeknek nem jár az a részvét, mint a muszlimoknak. Különösen kedves ez attól a két tömeggyilkostól, akiknek a parancsára az arab tavaszt kirobbantották, ami emberek millióinak a halálához vezetett és amely destabilizálta Észak-Afrikát és az arab világot.Ajánljuk még