iszlám
Incze Nikoletta: Ma is konfliktust teremthet az iszlám és a zsidó-keresztény kultúra találkozása
Az iszlám és a zsidó-keresztény kultúra, értékrend találkozása ma is konfliktushelyzetek forrása lehet - jelentette ki a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Már a brit sajtó is pedzegeti, hogy II. Erzsébet királynő Mohamed próféta leszármazottja lehet
Muszlim polgármestere már van Londonnak, miért ne lehetne egy Mohamed prófétától származó uralkodónője is? Egyes kutatások szerint ugyanis II. Erzsébet brit királynő kora-középkori felmenői között ott találjuk Sevilla-i Zaidát, aki Mohamed legkedvesebb lánya, Fatima családjából származhat. A királyi család származását kutató Burke’s Peerage mindenesetre már 1986-ban azt javasolta a brit uralkodóháznak, ismerje el ezt a kapcsolatot.Informátor: Londonisztán lett Nagy-Britannia fővárosából
Soros György egyike azon személyeknek, akik a bevándorlást szervezik Európában - erről beszélt Douglas Murray az Informátornak Londonban. Az angol író hangsúlyozta, hogy az amerikai milliárdos rengeteg szervezetet támogat, akik a nyitott határokban hisznek. Az “Európa furcsa halála” című könyv szerzője a beszélgetésben kitért az integrációra is, amely szerinte Angliában és egész Nyugat-Európában működésképtelen.Magyarországra költözne a pedofil migráns
Találkozott az M1 riportere Németországban egy olyan szír férfivel, aki két feleségével és hat gyerekével él együtt. Három évvel ezelőtt, a nagy bevándorlóhullám idején jutott el Németországba. Írni és olvasni még nem tud, egyelőre nem dolgozik, hanem segélyekből él. Azt azonban nem tudja pontosan, hogy mennyi pénzt kap. Az Ahmad nevű férfit többen is feljelentették már, ugyanis második felesége mindössze 13 éves volt, amikor összeházasodtak.Vonának tisztáznia kell a terrorszervezetekhez fűződő viszonyát
Vona Gábor még mindig nem tisztázta, hogy miért tart kapcsolatot egy szélsőséges fegyverkereskedővel - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője hétfőn Debrecenben újságíróknak.Az európai ember életében Isten helyét elfoglalta a pénz
Az iszlám nem fegyverrel, hanem a hittel próbálja elfoglalni Európát. Európa ezért most háborús terület, a bevándorlók tömegei hódítani jönnek. Ahol légüres teret találnak, ott érhetnek el sikereket. Az európai ember életében pedig Isten helyét elfoglalta a pénz és az élvezetek - mondta Márfi Gyula veszprémi érsek a Veszprém Megyei Naplónak. Az egyházi vezető hangsúlyozta, amikor a migrációról és annak veszélyeiről beszél, saját személyes véleményét közvetíti nem pedig a Katolikus Egyház álláspontját.A migráció miatt erősödik az antiszemitizmus Németországban
A migráció miatt is erősödik az antiszemitizmus Németországban - mondta Wolfgnag Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy hét végi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy az iszlám hozzátartozik Németországhoz. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legtekintélyesebb politikusa a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a muzulmán közösségekben sokan elkötelezetten fellépnek az antiszemitizmussal szemben, a történelem pedig azt mutatja, hogy az iszlám világra nem voltak annyira jellemzőek a zsidóellenes pogromok, mint más térségekre.Harrach Péter: Április 9-én kipukkadnak az ellenzéki hazugságlufik, és jogi elégtételt veszünk a rágalmazókon (PS-interjú!)
Ha Magyarországon kormányváltás lenne, akkor delegált képviselői lennének az országnak, akik külföldről irányíthatók, manipulálhatók, akik semmibe veszik a magyarok túlnyomó többségének az akaratát és szándékát - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. A KDNP-s politikus kiemelte, az ellenzéki politikusok hiába mondanak mást, ne gondolja senki, hogy az amúgy is jól körülhatárolható érdekköröknek rendszeresen megfelelő ellenzéki pártok ellen tudnának állni a brüsszeli nyomásnak, amely a bevándorlók befogadását és áttelepítését akarja lenyomni minden tagállam torkán. Magyarország jövője most a legfontosabb kérdés, a Fidesz és a KDNP épít, az ellenzék, a Soros-hálózat, ahogy naponta látjuk, rombol - fogalmazott. Az iszlámról azt mondta, hódító kultúrával állunk szemben, amely nem együtt élni akar, hanem uralkodni. Harrach Péter az ellenzéki sajtó hazugságairól és a Facebook cenzúrájáról is beszélt az interjúban.Informátor: A franciák mára elvesztették saját hazájukat (VIDEÓ)
A mai 66 milliós lakosságú Franciaországban 13-14 millió ember bevándorló hátterű – írja az EchoTV, amelynek stábja ezúttal Párizsban járt, hogy megmutassa a város sötét oldalát. A látottak alapján és ahogyan Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke is hangsúlyozta, az integráció nem sikeres, a franciák elvesztették hazájukat.Ajánljuk még

















