iszlamizáció
Behódolás: „Európai iszlámot” sürgetett a volt francia kormányfő
Manuel Valls volt francia miniszterelnök a Vallásszabadság és Biztonság Európában Intézet online kerekasztal-beszélgetésén felszólalva arról beszélt, hogy iszlám sajátos helyi változatát, az „európai iszlámot” kell megteremteni Európában. Érdekes megfigyelni, ahogy az országukat és a nemzetüket fenyegető halálos veszélyt felismerő haladó francia politikusok álmegoldások és abszurd ötletek tömegével állnak elő. Valls ötlete, figyelembe véve az iszlám tulajdonságait, minimum röhejes ostobaságnak tűnik. Nem más ez, mint önáltatás, a vereség végső beismerése előtt. De mit is érdemelnek azok, akik szerint az iszlám része Franciaországnak, de a kereszténység természetesen nem?Hegyi-Karabah – Kétezer dollár fix, plusz egy-egy százas jár minden levágott örmény fejért a szír zsoldosoknak (Videó!)
A török hadsereg tudtával és hathatós segítségével toboroztak zsoldosokat a háborúban kiégett Szíriában, és juttattak el Azerbajdzsánba, hogy az örmények ellen harcoljanak Hegyi-Karabahban – állította egy szír férfi a kihallgatásakor. Az Armenian Press által közreadott felvételen a férfi elmondta, a török, azeri és szír katonák azt a parancsot kapták, hogy minden örményt meg kell ölni, sőt a levágott fejekért egyenként száz dollárt ajánlottak. Az állítás igazolja azokat a hangokat, amelyek szerint az örmények ellen tudatos népirtás zajlik, és a térségben az erőszakos iszlamizáció új sebességbe kapcsolt a nemzetközi közvélemény cinkos hallgatása mellett.Emléktáblát avattak az ötszázhetvenöt éve megvívott várnai csata évfordulóján Bulgáriában
Emléktáblát avattak az ötszázhetvenöt éve megvívott várnai csata évfordulóján vasárnap, Bulgáriában, ami a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a térségben élő nemzetek összefogásának fontosságára is figyelmeztet. Soltész Miklós az avatás után az MTI-nek telefonon kiemelte: a várnai csata emlékeztet arra, hogy ha a térségben a nemzetek összefognak, nagy eredményeket tudnak elérni, azonban ha nincs meg Nyugat-Európa felől a szolidaritás a kelet-európai és a balkáni nemzetek felé, akkor nagy bajba kerülhet nemcsak a térség, hanem egész Európa is, mert ezek a nemzetek előbb-utóbb elvesztik önállóságukat, kulturális lehetőségeiket, amit leginkább a kereszténység biztosít számukra.A terjeszkedő iszlám felfalja Európát?
Mikor Európa hagyományairól beszélünk, voltaképp két, egymással is vitában álló filozófiaiskolát jelölünk meg. Az egyik a keresztény kultúra, a másik pedig a felvilágosodás eszmeisége, szűkebben értelmezve az abban megerősödött individualizmus és közösség-ellenesség. Más dimenzióból szemlélve: a közösségi értékek és az egyén szabadságjogainak végtelen kiterjesztése, vagy a hit és a materialista ráció szembenállása áll előttünk. Így igaz lesz az is, hogy a mai politikai viták jelentős részében – ahol az európai értékekre hivatkoznak a szembeállók – ugyanez a két világkép kerül konfliktusba. Ez az antagonisztikus ellentét látszik a legégetőbb aktuális politikai vita, a bevándorlás esetében is. A „belső csatározás” azonban nem kedvez a kontinensnek, hisz bárki is lesz az intellektuális marakodás győztese, az iszlám terjeszkedés szép lassan felfalhatja Európát.Orbán Viktor Európa legerősebb vezetője, nem Merkel vagy Macron - Exkluzív PS-videóinterjú Tommy Robinsonnal!
Orbán Viktor megmutatta és bebizonyította, hogy Európa legerősebb vezetője, aki Európát védelmezi, és akinek a megingathatatlanságáért hálásak vagyunk Nyugat-Európában - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív videointerjúban Tommy Robinson brit politikai aktivista, akit egy évvel ezelőtt azért zártak börtönbe Nagy-Britanniában, mert nőket és kislányokat erőszakoló muzulmánok bírósági tárgyalásáról akart tudósítani. A videón elmondta: Magyarország a múltban többször is Európa védelmezője volt, most pedig minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy Magyarország és a V4-ek megvédjék a kontinenst az inváziótól. Tommy Robinson szerint Orbán Viktornak és az olasz Matteo Salvininek, valamint azoknak a politikusoknak és pártoknak, akik ugyanígy gondolkodnak és az emberek érdekében politizálnak, össze kell fogniuk.Játék a határoknélküliséggel
Éppen a Fidesz kizárásán ügyködik az Európai Néppárt, hogy addig se kelljen szembenéznie a tényleges problémájával: eldönteni, hogy elutasítja vagy támogatja a tömeges bevándorlást a harmadik világból. Manapság tulajdonképpen az összes vita erről folyik Európában, hiszen amikor a jogállamiságunkért meg a CEU-ért aggódik a Fényességes Haladó Nyugat, akkor is az aggasztja őket, hogy ragaszkodunk a kereszténységhez, a muzulmán világ nagy barna szempárjaiból viszont nem kérünk. Manapság ez már állandó vita tárgya, ami akkor lesz különösen megdöbbentő, ha visszanézünk a ‘90-es évek Európájára, amelyre jobban emlékszünk, mint hinnénk. Amikor még nem a migránsérzékenyítésről szólt a szórakoztatóipar.Orbán Viktor: A keresztény gyökerek, a családok védelme és a multikulti elutasítása hozta ránk Brüsszel támadásait
A brüsszeli perektől nem félek; nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos. Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a Jóisten kezébe kell tennem magamat – Orbán Viktor szavait Philippe de Villiers francia politikus idézte a minap megjelent könyvében. A magyar kormányfő szerint ellenfeleinket az sújtja le leginkább, hogy Magyarország keresztény gyökereit az alkotmányban is rögzítették, a multikulturalizmust kizárva.Világmárkák profitálnak Európa iszlamizációjából
Az iszlám gazdaságtanán alapuló pénzügyi szolgáltatások az elmúlt két évtizedben évente 10-12 százalékkal növekedtek - ez a szektorban kiemelkedő -, és mintegy 2,5 milliárd fontnyi tőkével rendelkeznek. Ezek működéséhez persze muszlim közösségre van szükség, amely elég nagy ahhoz, hogy tartós fogyasztói bázist jelentsen – olvasható a Századvég Migrációkutató Intézet elemzésében. Az iszlám pénzügyi és egyéb termékeinek a piacon való megjelenését a nyugat-európai országok egy része – mint például Nagy-Britannia – lelkesen, más részük – ilyenek Németország és Franciaország – vonakodva fogadta el.Brutális bandaháborúk Párizs külvárosaiban
Brutális videót tett közzé Párizs teljesen eliszlámosodott külvárosából a Réalité Actuelle (aktuális valóság) nevű Twitter-oldal - írja az Origo. Egy kezdődő bandaháború képeit látjuk. A szerkesztők a párizsiak hétköznapjairól adnak közre rendszeresen videókat; ezeken mára állandósult az erőszak, az elkövetők a legtöbbször migránsok.Ajánljuk még