ítélet
Iránban kivégezték a Szulejmáni hollétét eláruló férfit
Kivégezték Iránban hétfőn azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek - közölte az állami televízió.Vizoviczki-per: Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az elmúlt évtizedek legnagyobb rendőri korrupciós ügyében
Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az adócsalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a volt főrendőrök, illetve társaik vesztegetési ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Igaz, úgy tudjuk, ez csak azokra a vádlottakra vonatkozik, akik a bíróság előtt beismerő vallomást tettek. Információink szerint korábban négyen éltek ezzel a lehetőséggel, köztük maga Vizoviczki is, így, ha a diszkópápa nem gondolta meg magát, számára elsőfokon lezárulhat a vesztegetési ügy. Az ugyanakkor megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt, az eljárás már több, mint nyolc éve húzódik.15 évig börtönben marad a sólyi kislány kamasz gyilkosa
Jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a fiatalkorú fiút, aki 2018 májusában megölt egy nyolcéves kislányt Sóly határában – közölte a táblabíróság szóvivője.Börtönbe kell vonulnia az elítélt volt francia kormányfőnek
Öt év börtönre ítélte hétfőn a közpénzek elsikkasztásában bűnösnek talált Francois Fillon volt kormányfőt a bíróság Franciaországban, amelyből kettőt le kell töltenie, a maradék végrehajtását felfüggesztette a törvényszék.Hat év börtönt kapott az a férfi, aki bántalmazott és kirabolt egy postást
Jogerősen hat év fegyházbüntetést kapott kedden a Zalaegerszegi Törvényszéken az a férfi, aki 2018-ban Keszthelyen, egy postást bántalmazva elrabolt 240 ezer forintot, társaival pedig több autót is feltörve közel 700 ezer forintot lopott. A törvényszék közlése szerint a vádlott és ismeretlen társai három Balaton-parti településen közel két hét leforgása alatt készpénzt, vásárlói kártyát és személyi iratokat tulajdonítottak el az általuk feltört autókból. A férfi 2018 májusában Keszthelyen egy rakodás miatt leparkolt postás autó ajtaját törte fel, majd a vezetőfülkében lévő pénztárcából kiemelte az ott talált 240 ezer forintot.A Kúria határozata szerint ki kell fizetni a kártérítést a gyöngyöspatai roma diákoknak
A kúria elutasította a gyöngyöspatai önkormányzat, és a Hatvani Tankerület kérelmét, amit azért nyújtottak be, hogy pénz helyett természetben kártalaníthassák gyöngyöspatai "iskolai szegregációs" ügyben érintett diákokat, számolt be az Index. Ezzel a Kúria fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla jogerős döntését. A határozat értelmében a tankerület köteles kifizetni a korábban megítélt 99 millió forintos kártérítést az ügyben érintett gyöngyöspatai roma diáknak.Strasbourg bizonyította, jogvédelem helyett politikai inkvizíciós testületként működik
Valami nagyon nincs rendben az uniós igazságszolgáltatással. A felismerés nem új, a PestiSrácok.hu számos alkalommal foglalkozott már az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) finoman szólva is meglepő ítéleteivel. A téma azonban továbbra is aktuális, hiszen a felhatalmazás nélküli uniós igazságügy hamarosan új szárnnyal, az Európai Ügyészséggel bővül, a magyar baloldal legnagyobb örömére. Pedig a már évtizedek óta működő EJEB tevékenységét sem sikerült még teljesen megnyugtató keretek közé szorítani, erre utal az imént említett Európai Ügyészség vezetőjének, Laura Codruţa Kövesinek a strasbourgi testület előtt folyó ügye, amelyben a testület saját mércéjéhez képest villámgyors ítéletet hozott, persze a román ügyésznő javára. Holott más ügyekben valahogy nem kapkodta el ennyire a döntéshozatalt a testület.Mennyire érzékeny Magyar György lelkiismerete? Tizennyolc éve verték agyon Simon Tibort, az egyik vádlottat a baloldali ügyvéd védte
Április 21-án történt tizennyolc esztendeje, hogy Simon Tibort brutális kegyetlenséggel összeverték olyan, embernek nehezen nevezhető aljas lények, akik végül elképesztően enyhe ítélettel megúszták az életéért könyörgő ember lemészárolását. Simon Tibor két nappal az incidens után, április 23-án hunyt el. Sokan és sokszor feltették már a kérdést, hogy vajon miért kellett meghalnia a Fradi ikonjának, és azt is, hogy az elkövetők hogy úszhatták meg ilyen egyszerűen a tettüket? A rettenetes eseményt felidézve arról sem feledkezhetünk meg, hogy a harmadrendű vádlottnak Magyar György volt a védőügyvédje. Akár azt is mondhatnánk, hogy neki (illetve a többiek védőinek) ez a munkája, és el is van intézve. Más kérdés, hogy jóérzésű ember vállalna-e vajon egy ilyen ügyet, így tehát jogos a felvetés, hogy az ismert jogász lelkiismerete mennyire érzékeny és milyen védővastagsággal van felvértezve? Sok vitát lehetne erről folytatni, hiszen egy védőügyvéd számára az elsődleges az, hogy a vádlottat felmentse, vagy enyhítse az ítéletét, elvégre ezért fizetik. De hol van az a határ, amikor valaki nem vállal el egy esetet, mert a lelkiismerete tiltja? Magyar György rengeteg ügyet vitt élete során, és nem biztos, hogy erre lehet a legbüszkébb, még akkor sem, ha szinte nevetségesen enyhe ítéletet sikerült elérnie védence számára. Simon Tibort azonban senki sem adta vissza a feleségének, két gyermekének és családjának, örök álmát a Farkasréti temetőben alussza, miközben gyilkosai az eljárás végén egy kivételével nyugodtan távozhattak szeretteik körébe...Ajánljuk még

















