ítélet
Macron felpofozója vissza akarja kapni a fegyverviselési engedélyét
Rendkívüli gyorsasággal megszületett a bírósági ítélet annak a férfinak az ügyében, aki június 8-án a Franciaország délkeleti részén található Tain-l'Hermitage-ban felpofozta Emmanuel Macront. Az elkövető, a huszonnyolc éves Damien Tarel a történtek után két nappal tizennyolc hónap börtönbüntetést kapott, amelyből négy hónap letöltendő. Emellett soha nem tölthet be semmilyen közhivatali posztot, öt évre eltiltották a fegyverviseléstől, valamint három évre eltiltották a közügyektől, ezért a férfi fellebbezést nyújtott be. Az elnökre támadó fiatalembernek nem a kiszabott börtönbüntetés, hanem a közügyektől és a fegyverviseléstől való eltiltás ellen van kifogása.Vejkey a kereszténygyalázó karikatúráról: a bíróság még két lapáttal rátett a kommunista időket idéző ítéletére
Ne feledjünk bátran kiállni keresztény gyökereink és keresztény értékeink mellett, mert különben mi magunk is meghasonlunk és elpusztulunk! – írta a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott véleményében Vejkey Imre, aki azt követően írta le gondolatait, hogy kézhez vette a Fővárosi Törvényszék írásbeli indokolását abban az ügyben, amelyben a KDNP frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indított a keresztény közösség jogainak védelme érdekében Pápai Gábor a Népszavában megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt. A jogi eljárás során a honatya megtapasztalta, hogy ma Magyarországon büntetlenül lehet a kereszténységet gyalázni. Az ügyben eljáró Gál Zsófia Lívia ugyanis mosolyogva megjegyezte, hogy a karikatúra jópofa, amelyet véleménye szerint az átlag magyar állampolgár viccként fog fel. A bírónő elutasította a KDNP-s politikus keresetét, sőt, az elsőfokú ítélet értelmében még Vejkey Imrének kell fizetnie a Népszava számára.Életfogytiglant kapott Dér Csaba, a szerb maffia bérgyilkosa
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Fővárosi Törvényszék Dér Csabát, a szerb maffia bérgyilkosát, akit a bíróság tíz évre eltiltott a közügyektől is. A vajdasági, csantavéri származású férfit egy Hollandiában és egy Budapesten elkövetett gyilkosság ügyében találta bűnösnek a törvényszék, amelynek döntése értelmében Dér legkorábban negyven év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A Fővárosi Főügyészség korábban előre kitervelten és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ügyben.Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Hajdú Péter
Az ítélet szerint Hajdú a cége nevében benyújtott valótlan tartalmú áfabevallásokban fiktív számlák áfatartalmának jogosulatlan levonásba helyezésével több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Hajdú a bűncselekménnyel okozott kárt a későbbiekben befizette a NAV-nak.Életfogytiglant kapott Hasszán Farhud, az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristája
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék az egyebek mellet terrorizmussal vádolt Hasszán Farhudot. A bíróság emberiesség elleni bűntett elkövetésében találta bűnösnek a huszonnyolc éves férfit. A szír állampolgárt csaknem két éve a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utasával. Embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról, majd kiderült, hogy Farhud azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkosszolgálat szerint 2016-ban, a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Adataik és a rendelkezésre álló bizonyítékok, többek között vallomások, operatív adatok és videofelvételek szerint húsz embert végzett ki, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. A gyanú szerint Hasszán Farhud parancsba az emberek kivégzését, lefejezését és maga is részt vett a gyilkosságokban.Megkezdődött a jogerős ítélet felülvizsgálata a Kúrián
Nyilvános ülést tartott a Kúria kedden a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőeljárásban hozott jogerős ítélet felülvizsgálata ügyében. Meghallgatták a vád és a védelem képviselőit, a vádlottak az utolsó szó jogán beszélhettek. Határozatot várhatóan november 27-én hirdetnek.Legyőzte a Klubrádiót a médiatanács a bíróságon
A médiatanács a napokban kapta kézhez azt a bírósági ítéletet, amely szerint szeptember 24-én jogerősen is megnyerte a Klubrádióval szemben a pert, amelyet a rádió még 2015-ben indított közel 1,4 milliárd forint kártérítésért – közölte a testület hétfőn, az MTI-vel.Túlzó ítélet? Börtönbüntetést kapott a férfi, aki a "rabszolgatörvény" miatti tüntetésen két tojást dobott a rendőrökhöz
Spontán tüntetést tartott az ellenzék 2018 decemberében a Kossuth téren, hogy így mutassák ki nemtetszésüket az általuk csak "rabszolgatörvénynek" nevezett javaslattal kapcsolatban. A felhergelt tömeget az ellenzéki politikusok nem tudták kontrollálni, a tiltakozás vandalizmusba csapott át. Az Országházat biztosító rendőrsorfalat többször is megrohamozták a demonstrálók, köztük N. András is, akinek ügyét szerdán tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A férfit az ügyben eljáró bíró egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte két és fél évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős, ugyanis N. és védője első körben felmentésért, majd enyhítésért fellebbezett. Bár a férfira nem sikerült rábizonyítani, hogy valóban eltalálta a rendőröket, a bíróság mégis hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélte el.Bejrúti robbanás - Elhalasztották az ítélethirdetést Rafik Hariri meggyilkolásának ügyében
Az ENSZ hágai székhelyű libanoni különleges bírósága bejelentette szerdán, hogy elhalasztja az ítélethirdetést Rafík Hariri volt libanoni kormányfő 2005-ös meggyilkolása ügyében. A törvényszék a Libanon fővárosában, Bejrútban kedden bekövetkezett pusztító erejű robbanás miatt döntött így.Ajánljuk még

















