izrael
Kis-Benedek József: Nem lehet kizárni a regionális háborút a Közel-Keleten
A terrorizmus nem ismer határokat, az ellene folytatott küzdelemnek határon átívelőnek kell lennie – emelte ki a Mi kérdezünk című műsorunkban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kiemelte, hogy bár az Iszlám Államot szétverték, de kisebb szervezetek formájában újjáalakul a világ különböző helyein. Hangsúlyozta, hogy Nyugat-Európában olyan országokban lehet számítani terrorcselekményekre, ahol magas a muzulmán lakosság aránya – Franciaország, Németország, Belgium –, ugyanakkor elmondta azt is, hogy manapság nem szervezetek tevékenykednek, hanem magányos merénylők. A Hamásznak nem érdeke, hogy kiengedje a túszait, pillanatnyilag egy alku folyik, amelyben közvetítőként fontos szerepet játszik Katar és Egyiptom is – emelte ki Kis-Benedek József. Hozzátette, hogy az USA NATO-tagországként ott van Izraelben, de nem szeretné, ha más tagország is beleszólna ebbe a konfliktusba. Mint mondta, nem lehet kizárni a regionális háborút a Közel-Keleten. A szakértő kitért arra is, hogy az orosz–ukrán konfliktus igazából Oroszország és az USA között zajlik. Úgy látja, hogy egyik félnek sem az a célja, hogy nagy támadás induljon, ez a konfliktus még sokáig elhúzódhat. Hozzátette ugyanakkor: kizárt, hogy Oroszország továbbmenne Európa irányába, hiszen ahhoz nincs ereje.Jemen bejelentette, hogy háborúban áll Izraellel
A jemeni húszi lázadók azt állították kedden, hogy Izrael ellen irányított drónokat indítottak válaszul a Hamász ellen háborúra – emelte ki a Times of Israel. Az AFP francia hírügynökség kérdésére az incidensről a húszi kormány miniszterelnöke, Abdel Aziz bin Habtur azt mondta, hogy „ a drónok Jemenhez tartoznak”.Nyilatkozott az a magyar édesanya, akinek lányait elrabolták a Hamász terroristái
Nem tud enni és aludni az Izraelben élő magyar édesanya, akinek a 8 és 15 éves kislányát a Hamász terroristái hurcolták el. Az asszony a Tényeknek elmondta, több, mint két hete nem tud semmit a gyerekeiről.Szergej Lavrov: elfogadhatatlanok a Szíria elleni izraeli légicsapások
Elfogadhatatlanok a Szíria elleni izraeli légicsapások, amelyek egyre gyakoribbá váltak a palesztin Gázai övezet körüli konfliktus közepette - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azon a telefonbeszélgetésen, amelyet szíriai hivatali partnerével, Fejszál Mekdaddal folytatott kedden. Az orosz diplomáciai tárca közleménye szerint Lavrov rámutatott: elfogadhatatlan, hogy a fegyveres eszkaláció átterjed Szíriára és a térség más országaira.Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben
A kormánynak továbbra sincs tudomása magyar állampolgárságú halálos áldozatról Izraelben, az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy már öt, magyar állampolgársággal rendelkező túszról lehet tudni, miután nemrég egy újabb felnőtt fogolyról érkezett értesítés.GEOrgPOLITIKA – Mi az a „SpongyaBob-bomba”?
Az izraeli haderő egész éjszaka folytatta a légi, szárazföldi és a tenger felől végrehajtott támadásokat a Gázai-övezet északi részén. A hadművelet során sikerült kiszabadítani egy, a Hamász által elhurcolt katonanőt, aki már azóta családja körében van. A katonák megtalálták az alagútrendszer több bejáratát és ezekbe úgynevezett „spongya bomba” robotokat küldtek le. A roboton két különálló konténer van vegyszerekkel. Amikor az operátor a kamerán megfelelőnek ítéli meg a pozícióját egyesíti a két komponenst, amely egy szivacsszerű kemény habot képez és több méteres mélységben lezárja az alagút azon szakaszát. Innen is a becenév, hogy „Sponge Bob” azaz Spongya Bob. Sokak kedvenc rajzfilmfigurája ihlette a névadókat.. Az IDF szerint így sikerült a földalatti bunkerrendszer egy részét izolálniuk és több tucat terroristával végezniük. Köztük négy magasrangú vezetővel.GEOrgPOLITIKA – Megszólalt a Hágai Nemzetközi Bíróság is Gáza ügyében
Az izraeli hadsereg jelentése szerint több száz fontos célpontot semmisítettek meg az elmúlt napokban és több tucat Hamász-terroristával végeztek. Konkrétumokat viszont nem neveztek meg. A Hamász komoly összecsapásokról számolt be hétfő reggel, amelyek még most is tartanak a Gázai-övezet északi szektoraiban. A Hamász közzétett egy felvételt is arról, amikor rakétatámadást indítanak egy izraeli katonai konvoj ellen. A támadásban egy csapatszállító megsemmisült. Egy másik felvételen látható, ahogy két Merkava típusú harckocsiban tettek kárt a Hamász rakétái. A harckocsik „ködöt” engedtek ki, hogy nyújtsanak egyértelmű célpontot az ellenséges harcosoknak. Egyik fél sem közölte veszteségeit.Az abszurditásnak már tényleg nincs határa – Különvélemény
A hét eseményeit szemlélve kijelenthető, hogy az abszurditásnak már tényleg nincs határa. A Momentum a herbál ellen tüntet vidéken, de elfelejtkezik róla, hogy a liberális sajtó volt az, ami anno PR-videót készített – annak fogyasztására bátorítva. Nyugat-Európában egykori ISIS-harcosok dolgoznak állami intézményekben, köztük óvodákban is. A gyerekgyilkosokat pedig szabadságharcosokként üdvözlik. Ezekről és sok minden másról is beszéltünk az e heti Különvéleményben.Izraelt támadja az Antifa és az LMBTQ-mozgalom is
A Magyar Nemzet összeállítást készített a hétvégi palesztinbarát tüntetésekről, amelyeket Londonban, Rómában, Melbourne-ben, Berlinben, Isztambulban és New Yorkban tartottak. A demonstrációk új fejleménye, hogy az LMBTQ-közösségek mellett az Antifa is elkezdte támogatni az Izrael-ellenes tüntetéseket.Ajánljuk még

















