jobbik
Mindig van lejjebb: Vona már elgondolkodna a kvótákon
El lehet gondolkozni azon, hogy kvóták alapján szétosszuk az Európai Unióban lévő migránsokat – mindezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta az RTL Klubon. A Jobbik korábban határozottan ellenezte a bevándorlók befogadását. Először népszavazást szeretett volna, majd amikor lett népszavazás, egy hirtelen fordulattal már nem kampányolt a nemek mellett. Sőt, a balliberális pártokkal közösen elutasította az alaptörvény-módosítást a kötelező kvóta ügyében.Rágalmazásért ítélték el Janiczak Dávidot, a Jobbik alelnökét
Janiczak Dávid, a Jobbik alelnöke a Facebookján közölte, hogy elítélték másodfokon rágalmazás miatt. Még 2014-ben perelte be Vitális István, mert a politikus a tévében azt mondta, továbbá egy Facebook-posztban azt írta, hogy Vitális 50 milliónál is több közpénzt keresett meg és költött el.Mire költ milliókat a Jobbik-közeli Iránytű Intézet?
Az Iránytű Intézet egy Jobbikhoz közeli cég, mely több mint 50 millió forintot kapott a párttól "szakpolitikát érintő szakanyagok" készítéséért, ezeket azonban a nyilvánosság nem ismeri - írta meg a Népszava. A lap kereste a pártot több csatornán keresztül is az üggyel kapcsolatban, választ azonban nem kaptak.Vona a mecsetépítést is beemelte a cukiságkampányba
Vona Gábor nem kíméli a változáshoz nehezebben igazodó szimpatizánsait, hiszen miután kiderült, a Jobbik újabban elismeri és tiszteletben tartja Izrael államiságát, Baló Györgynek az RTL Klubban azt is elárulta, engedélyezné mecsetek építését Magyarországon. A cukiságkampány részeként a Jobbik volt alelnökét, Novák Elődöt is leállították a melegek ekézéséről, hiszen Vona Gábor újabban elfogadhatónak nevezte, ha egy meleg büszke arra, ami. A párt újra és újra meglepődő radikális szimpatizánsainak Vona azt üzente, ő kezdettől beszélt ezekről a változásokról, de szétválnak útjaik azokkal, akik nem tudnak lépést tartani. Összegyűjtöttük, hol tart a cukiságkampány.Három országból érkeznek az adatok a KGBéla-ügyben
Három hónappal, április 20-ig meghosszabbították a jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla kémkedési ügyében a nyomozás határidejét. A Magyar Idők úgy értesült, eddig három országból biztosan szereztek be adatokat jogsegély keretében a nyomozók. Ezek fordítása, vizsgálata folyamatban van.A Jobbik nehezményezi, hogy a kormány feleannyi pénzt ad a civileknek, mint az MSZP
A Jobbik és az LMP egyetértett a civil szervezetek átláthatóságának növelésével, azonban bírálták a kormányzatot, amely értékelésük szerint támadást indított a szféra ellen. Elhangzott, a kormány fele annyi keretet szán a civilek támogatására, mint korábban az MSZP, és azt is megjegyezte, a nemzetiségi szervezetek anyaországtól kapott támogatásainak vizsgálata visszaüthet a határon túli magyar szervezetekre.Ajánljuk még
















