jobbik
Három országból érkeznek az adatok a KGBéla-ügyben
Három hónappal, április 20-ig meghosszabbították a jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla kémkedési ügyében a nyomozás határidejét. A Magyar Idők úgy értesült, eddig három országból biztosan szereztek be adatokat jogsegély keretében a nyomozók. Ezek fordítása, vizsgálata folyamatban van.A Jobbik nehezményezi, hogy a kormány feleannyi pénzt ad a civileknek, mint az MSZP
A Jobbik és az LMP egyetértett a civil szervezetek átláthatóságának növelésével, azonban bírálták a kormányzatot, amely értékelésük szerint támadást indított a szféra ellen. Elhangzott, a kormány fele annyi keretet szán a civilek támogatására, mint korábban az MSZP, és azt is megjegyezte, a nemzetiségi szervezetek anyaországtól kapott támogatásainak vizsgálata visszaüthet a határon túli magyar szervezetekre.A Jobbik nem köt választási szövetséget 2018-ban
A Jobbik országos választmánya szombaton nyilatkozatban rögzítette, hogy a párt nem köt szövetséget a Fidesszel, illetve az MSZP-vel és a többi baloldali, liberális párttal sem a 2018-as parlamenti választáson - közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.Vona és Heller kéz a kézben - A "nemzetáruló" Jobbik-elnök ellen tüntettek Debrecenben (videóval és galériával!)
Vona, takarodj! - zengték a volt jobbikosok Debrecenben, akik a Jobbik pártelnöke ellen tüntettek ma délután, demonstrációjukkal pedig azt üzenték, hogy a Jobbik vezetése visszaélt a választók bizalmával. A tüntetők egy óriásplakátfotót is felemeltek, amelyen Vona Gábor és a liberális Heller Ágnes volt látható, ahogy kéz a kézben haladnak együtt, míg egy másik transzparens azt üzente: "Vona, elárultátok a nemzeti radikalizmust". Vonára és a pártjára egyre több jobbikos mond nemet.Vona Gábor ellen tüntetnek Debrecenben, mert "visszaélt a választók bizalmával"
Az ország négy megyéjéből érkező korábbi Jobbik-tagok rendeznek tüntetést a párt irányváltása ellen ma délután Debrecenben – írja a Magyar Idők és a Civishír.hu. A felhívást Ulics Erika szervező és egykor jobbikos alapszervezetek vezetői jegyzik. Szerintük a Jobbik vezetése "fideszarcúvá" formálta a pártot, minden a kormányzásra való törekvés érdekében zajlik, noha súlyos ellentétek vannak a szervezetben.Ajánljuk még

















