jobbik
„Csak a bosszú hajtja Simicskát” – Nagy Ervin sem megy többé a Hír TV-be
Csak a bosszú hajtja a Hír Tv-t, a Lánchíd Rádiót és a Magyar Nemzetet is magában foglaló médiabirodalom tulajdonosát, Simicska Lajost – nyilatkozta a Magyar Időknek Nagy Ervin filozófus, a Jobbik egykori alelnöke, aki bejelentette: nem kíván szerepelni a jövőben a Hír TV műsoraiban. Korábban a Demokrata főszerkesztője, illetve főmunkatársa, Bencsik András és Szentesi Zöldi László is jelezte, nem mennek többé Simicska tévéjébe.Megéri cukiskodni: a ballibek beelőzték a Jobbikot
A baloldali pártok együttes támogatottsága nagyobb, mint a Jobbiké – olvasható a Nézőpont Intézet által a Magyar Időknek készített, szombaton közzétett közvélemény-kutatásban. A január 4-e és 19-e között, kétezer ember megkérdezésével készült kutatásból kiderült, hogy kormánypártokat januárban a teljes felnőtt népesség 34 százaléka támogatta.Nem lép frigyre az MSZP a Jobbikkal – állítja Molnár Gyula
Molnár Gyula szerint minden olyan próbálkozás, amely az MSZP-t és a Jobbikot össze akarja hozni, teljesen hibás, sem a két párt szavazóbázisa, sem a képviselt értékek nem összeegyeztethetők - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak a szocialista párt elnöke.Orbán a spájzból egyenesen a kasszához engedte az oroszokat – Pártreakciók Vlagyimir Putyin látogatása kapcsán
Az MSZP azt követeli, hogy Orbán Viktor tájékoztassa részletesebben a közvéleményt a Vlagyimir Putyinnal tartott zártkörű megbeszélésen elhangzottakról. Molnár Gyula szerint a magyar miniszterelnök a spájzból a kasszához engedte az oroszokat. Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján arról beszélt, Magyarországnak végtelenül romlott miniszterelnöke van, akit csak a hatalom érdekel, és most Putyin pincsijének állt.Fokozódik a néppártosodás: feloszlatta magát a Jobbik vámosmikolai alapszervezete
Megszűnt a Jobbik vámosmikolai alapszervezete, miután annak tagjai szerdán egyhangúlag az önfeloszlatásról döntöttek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ez az alapszervezet egyike volt annak az 57-nek, amely aláírta a Vona Gábor pártelnöknek szombaton átadott tiltakozó petíciót a Jobbik balra tolódása miatt.Több mint ötven jobbikos alapszervezet is tiltakozik Vona irányváltása ellen (FRISSÍTVE!)
Mégsem maradt el a Vona Gábornak ígért meglepetés a Jobbik elnökének szombati évértékelőjén. Azonban a várakozásokkal ellentétben a meglepetést nem a gárdisták „szállították” a szabadtéri tüntetésükkel, hanem az házon belülről érkezett. Az első információnk szerint huszonöten írták alá a tiltakozó ívet, ám kiderült: valójában több mint ötven szervezetről van szó.Ajánljuk még

















