jobbik
Visszahívja a Jobbik a Duna-parti cipőkbe beleköpő Kulcsárt
A Jobbik új elnöksége felszólította a Duna-parti holokauszt-emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergelyt, hogy adja vissza Hajdú-Bihar megyei közgyűlési mandátumát - erről beszélt Jakab Péter, a párt új elnöke az ATV-n.Jakab Péter: Gyurcsány fogja vissza magát
Sokat beszéltünk a tagsággal és a párt vezetőivel, kompromisszumot kötöttünk – ezt Jakab Péter, a Jobbik újonnan megválasztott elnöke mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.Toroczkai László szerint szükség van a cigány gyerekek szegregációjára
Szükség van szegregációra, hogy a tanulni vágyó tisztességes magyar gyerekektől elkülönítsék azokat a cigány gyerekeket, akik terrorizálhatják őket – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az M1 aktuális csatornán, vasárnap.Összenő, ami összetartozik
Sokan úgy emlékeznek, hogy ezt a címben szereplő alapigazságot Magyarországon először Orbán Viktor használta. Ugyanis a Fidesz pártelnöke a rendszerváltás elárulásaként értékelte az SZDSZ koalícióját az MSZP-vel. 1994 szeptemberében a parlamentben kijelentette, hogy a két kormánypárt egy és ugyanaz: „ma már nyugodtan mondhatom az ország politikai jellemzésére és hívhatom segítségül Willy Brandtnak a német újraegyesítéskor mondott szavait. Most összenő az, ami összetartozik”. Az összenőtt MSZP és SZDSZ együtt is maradt 14 évig, de a különböző balliberális elágazásai ma is együttműködnek, együtt élnek.Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, valamennyi tag kilépett
Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, és valamennyi tag kilépett a pártból – ez derül ki Kocziha Tünde vasárnapi közleményéből. A helyi csoport volt elnöke búcsúzóul még hozzátette: reméli, hogy a párt egyszer majd visszatalál az eredeti útra. Megérkezett az első alapszervezet-oszlatás a gyurcsányista vonal győzelmével végződött kongresszus után.A Jobbik új elnöke kijelentette: Gyurcsány vállalhatatlan, de összefogna a DK-val a Fidesz leváltásáért (PS-VIDEÓ)
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a nagyérdeműnek a Jobbik új elnökeként az elismert száraztészta-sommelier, Jakab Péter szombaton este, a párt tisztújító kongresszusát követően. Jakab Péter a voksok 87 százalékát gyűjtötte be, amit akár lehengerlő sikernek is minősíthetnénk, ha nem tudnánk, hogy egyedüli indulóként sikerült elnyernie a tisztséget. Mindenesetre Jakab ezt az arányt megfelelő felhatalmazásnak érezte ahhoz, hogy komoly változtatásokat jelentsen be, amelyek közül az egyik legérdekesebb, hogy mostantól "érdem alapú" pártot szeretne csinálni a Jobbikból, ami felveti a kérdést, hogy vajon eddig mégis mi volt a tagok első számú fokmérője. Ha ez megvan, Jakab szerint a "csalódott fideszesek" megcélzása a következő lépés. Ennek kapcsán a frissen megválasztott pártelnök arról is beszélt, hogy Gyurcsánnyal "képtelen közösséget vállalni", mivel a bukott kormányfő rendszerét "az emberek nagyon egyértelműen leszavazták". Újságírói kérdésre válaszolva mégis úgy nyilatkozott: a Fidesz leváltása érdekében hajlandó a DK-val szövetkezni.A száraztészták szakértője, Jakab Péter az összeomlás szélére jutott Jobbik új elnöke
A Jobbik mai tisztújító kongresszusán a delegáltak megválasztották elnöknek Jakab Pétert. Az eddig leginkább minősíthetetlen kirohanásairól és a Jobbik még megmaradt elveinek minden rekordot megdöntő gyorsasággal történő feladásáról ismert Jakab előtt jelentős feladatok tornyosulnak. A lassanként magába roskadó párton belüli frakcióharcok felszámolása és az egyre komolyabb választási bukták után azonban elképzelhető, hogy az új elnök számára utolsóként már csak a villany leoltása marad feladatnak.Ajánljuk még

















